Június 9-éig látható Szax Olivér Fundamentum címmel nyílt kiállítása a debreceni Bényi Galériában. A művész annak ellenére, hogy rendkívül nyitott és művei minden bizonnyal a kortárs minimalista alkotások kiemelkedő darabjai, mégsem beszél róluk sokat. Ez alkalommal kivételt tett, és válaszolt néhány kérdésünkre.
A legtöbb művész egészen beszédes, ha az alkotások titkaiba kell beavatni az érdeklődőt. Te mégsem beszélsz sokat a munkáidról, művészetekről. Mi ennek az oka?
Igaz, ritkán beszélek nyilvánosan ezekről a témákról, ez viszont csak a felszín. Kollégákkal, művészbarátokkal és gyűjtőkkel, amikor csak alkalom adódik, szinte állandóan művészetfilozófiáról, munkafolyamatokról és belső indíttatásokról beszélgetünk, miközben persze minden alkalommal – akár hétszer is – megváltjuk a világot… 🙂 A befejezett munkáim zárt kapuk, amiket viszont könnyedén ki lehet nyitni egy-egy őszinte kérdéssel, melyekre rendszerint kimerítő és sokszor számomra is újszerű válaszokat kap az érdeklődő.
Köszönöm, hogy mégis megtisztelsz az interjúval. A most látogatható debreceni kiállításodnak a Fundamentum címet adtad. Hogyan rendeződnek a képeid a cím köré?
A fundamentum szó itt többrétegű: eszmei alapok, kiindulópontok és univerzális kérdésfelvetések sora egyaránt megbújik a szó mögött, éppúgy, mint festészeti alapproblémák, technikai bázis és a hagyományokat felhasználó újítás lehetőségének a kutatása. Ezek a létfontosságú dolgok teszik lehetővé számomra az állandó felfedezést, kutatást, invenciót, és teremtik meg az örök kísérletezés lehetőségének biztonságát, hiszen ezek nélkül csak önmagamat ismétlő, terméketlen festő lennék, ami számomra elfogadhatatlan. Tehát ezeknek az experimentális sorozatoknak a szelekciója tart tükröt a kiállítás címét adó „fundamentum” szónak.
Az új kifejezési módok keresése, a folyamatos kísérletezés jellemzi a képeket. Milyen technikákat használsz a képekhez, mivel szoktál kísérletezni?
A legváltozatosabb kiindulópontokat keresem, legyen az akár egy pasztózus, gesztusszintre levitt gyors munka, vagy akár egy kimért, többszörösen „összeszerelt”, sablonozott és fegyelmezett precíz darab. Minden egyes befejezett kép után nyilván nő a technikai tapasztalatom, amit aztán a következő munkánál sutba dobva, és új irányt szabva megpróbálok valami újat, aktuálisat és érvényeset kérdezni.
Hogyan választod ki a témát, amit aztán a képeiden viszontlátunk?
A téma végtelenül szabad, egyben szörnyen kötött: univerzálisnak és aktuálisnak egyaránt kell lennie, magában hordozva a múlt, jelen és jövő dimenzióit. Egyébként viszonylag állandó, egyszerű kérdést teszek fel a vásznaimon: mitől maradunk élő, érző emberek, hogyan tudatosulhat bennünk az univerzum egy apró részének identitása.
Feleséged fotósként örökíti meg a városok és utcák különleges pillanatait, szinte kordokumentumokként is lehet a képeit nézni, csodálatos lenyomatok. Összeér valahol a kettőtök művészete, inspiráljátok egymást vagy volt már arra példa, hogy egy fotóját felhasználtad az alkotásodhoz?
Természetesen. Lilla megismételhetetlen pillanatokat örökít meg képein, extrém nézőpontból és precíz, fegyelmezett attitűddel: elkerülhetetlen, hogy egy-egy szimbólumot, karaktert néha átvegyek, beintegráljak tőle a munkáimba.
Másfél éve született meg kisfiad, Ágoston. Hatással volt-e az érkezése az alkotómunkára vagy az ihletettségre?
Testközelből, nap mint nap, érzelmekkel átszőtt figyelemmel kísérni és tanúja lenni egy új élet kialakulásának, fejlődésének óhatatlanul hat a munkámra – mind ihlet, mind munkatempó és lendület szempontjából hihetetlen befolyásoló, pozitív erőt tapasztalok.
Meg tudnál nevezni egy képed, mely jelenleg a kedvenced és a Fundamentum című kiállításon is látható?
„A hajdani főutca” című, egyik legújabb képem emelném ki: erős konceptualista megfogalmazásban jelenik meg a múlt szellemi-tárgyi lenyomata, sérülékenységünk, mulandóságunk – de egyben a túlélésre való hihetetlen képességünk érzete is átszűrődik a képet alkotó „fehér zajon”.
Budapesten élsz és alkotsz, de a kiállítás kapcsán Debrecenben töltöttél családoddal együtt néhány napot. Legtöbben meglepődnek azon, hogy mennyire mozgalmas város képét mutatják Debrecen terei akár a Kossuth tér és környező utcák épített vonalait, akár a Nagyerdei Park zöldövezetét látogatják. Neked, hogy tetszett a város, mit tapasztaltál?
Debrecen számomra az örök meglepetések városa, mind fizikai, térbeli objektumrendszerével, mind szellemiségével, kisugárzásával. Az utcák között barangolva korszakokat átívelő ugrásokat végzek, érzem a reformkor szellemének lenyomatát éppúgy, mint az előremutató város szöveteinek pozitív értelemben való megjelenését, és ami itt a legfontosabb, a hagyomány és a progresszió érvényes integráltságát.
Mit gondolsz a Bényi Galériáról, mint kereskedelmi céllal működő kvázi intézményről és mint művész a kiállítótérről?
A tér fantasztikus, szinte egybeér az utcával, kívülről éppúgy megcsodálhatóak a festmények, mint a kiállítóteremből – ez kiemelten fontos, hiszen rengeteg ember ódzkodik a galériák látogatásától, aminek mindössze a félénkség és a kívülállóság hamis érzése az oka. A galéria térbeli adottságai segítenek bátorítást adni és művészetközelbe hozni az eddig meg nem szólítható közönséget is.
Mikor találkozunk veled legközelebb Debrecenben?
A finisszázson, június nyolcadikán a Bényi Galériában. Remélem, jót beszélgetünk művészetről, és együtt kinyitjuk azokat a bizonyos kapukat.
Forrás: Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft.
Hozzászólások