A vádlottak telefonos hívás során megtévesztették a sértettet, aki készpénzt utalt át a vádlottak egyikének bankszámlájára.
Két vádlott jogerős szabadságvesztését töltötte, 2021. őszén zárkatársak voltak. A két férfi megállapodott abban, hogy a zárkájukban engedély nélkül tartott mobiltelefonról véletlenszerű hívásokkal a sértetteket tévedésbe ejtve őket rábírják arra, hogy pénzt utaljanak. Ezért az egyik szabadlábon lévő vádlott megszerezte társától annak bankszámlaszámát, illetve a mobiltelefonját és a számlához tartozó bankkártyát.
A börtönben lévő két vádlott 2021. november 10-én, délután felhívták a sértettet, ügyfélszolgálati, illetve banki ügyintézőnek adták ki magukat. Közölték a sértettel, hogy mobiltelefont és készpénzt nyert és az ehhez történő hozzájutás érdekében rávette arra, hogy lépjen be a netbankjába és ott az utalás menüben az általuk közölt adatokat rögzítse. A sértett az utasítások végrehajtásával azonban kétszer több mint 705.000 forintot utalt át a megadott bankszámlaszámra.
A szabadlábon lévő vádlottaknak tudomásuk volt arról, hogy bűnös módon megszerzett pénz tényleges megszerzésében működnek közre. A számlatulajdonos vádlott a társa jelenlétében 703.000 forintot vett fel, majd a közreműködésért 43.000 forintot kapott, 660.000 forintot átadott társának.
A vádlottak a megszerzett pénzt felélték, illetve a nagyobb összeg sorsa ismeretlen maradt, ezáltal a sértettnek okozott kár nem térült meg.
Az ügyben a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság nyomozott.
A Berettyóújfalui Járási Ügyészség a jogerős szabadságvesztés büntetését töltő többszörös visszaeső vádlottak mint társtettesek ellen nagyobb kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás, míg a szabadlábon lévő társaik ellen pénzmosás miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon.
A járási ügyészség a vádiratban mértékes indítványként a minősített csalást megvalósító vádlottak vonatkozásában azt rögzítette, hogy ha beismerik a bűncselekményt és lemondanak a tárgyaláshoz fűződő jogukról, őket a járásbíróság 4 év 3 hónap fegyházbüntetésre ítélje és 5 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától. Az egyik szabadlábon lévő vádlottat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélje, 2 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától, továbbá rendeljen el vele szemben vagyonelkobzást, míg társát 1 év végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje és vele szemben is rendeljen el vagyonelkobzást.
Forrás: Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség










Hozzászólások