Az ízletes málnával ízesített Macifröccsöt és a fröccsöt népszerűsíti a Magyar Bormarketing Ügynökség Szécsi Böbe, WaTa és Leon Burch közös dalával. Az idei Artisjus Songbook Camp-ben született meg a Buborékok, ahol 11 országból 24 alkotó, köztük 10 magyar jött össze azzal a céllal, hogy közösen komponáljanak és kapcsolatokat építsenek.
2017-ben rendezték meg először a nemzetközi dalszerző tábort az Artisjus támogatásával, és immáron kilencedik alkalommal tartották Budapesten. A kezdetek óta a cél az, hogy a magyar és külföldi zeneszerzők, szövegírók és zenei producerek ideális körülmények között közösen alkothassanak, szakmai kapcsolataikat elmélyíthessék és inspiráló környezetben töltődjenek.
Az idei táborban résztvevő 24 dalszerző hármas csoportokban alkotott előre meghatározott tematikákban. Feladatuk volt többek között, hogy a Magyar Bormarketing Ügynökség Buborékok Nyara kampányához – amivel a fröccsöt népszerűsítik – dalt írjanak. Szécsi Böbe énekesnő, dalszerző és Bruch Leon amerikai énekes, dalszerző WaTa producerelésével a koncepció szerint megalkotta a Buborékok című számot, ami végül elnyerte az ügynökség tetszését. Szécsi Böbe elmondta, hogy a dalhoz készített klipet a Lupa Beach-en és a budapesti éjszakában forgatták, egy napon, délelőttől egészen hajnalig.
Az elmúlt években számos olyan dal született a Artisjus Songbook Camp-ben, amelynek komoly utóélete lett. Többek között a 2024-es Campen alkották meg a budapesti rendezésű Sakkolimpia himnuszát (Rose May & Raul – Trojan War), és A Dal egyik döntős szerzeményét is (Juhos Zsófi x OliverFromEarth – Ma szerettem beléd). A táborban született dalok közül többet is felhasználtak a Sziget Fesztivál social media kampányához.










Hozzászólások