Amíg a debreceni Apolló mozi Finn Filmnapok című rendezvénye a 2022. november 9-ei Acélhölgyek című film levetítésével három nő életének határhelyzetbe kerülését tárta a közönség elé, november 10-én, a programsorozat záró napján három férfi sorsának döntő pillanataiba engedett bepillantást. A Mika Kaurismäki rendezte Az éjszaka megbocsát című film vetítésén jártunk.
A film történetének időpontja ez esetben igencsak fajsúlyos: 2020-ban járunk, a Covid-járvány kellős közepén, amikor a három főszereplő közül kettőt a munkája miatt közvetlenül és erőteljesen érintenek a járványügyi korlátozások és lezárások. Az egyik férfi, Heikki (Pertti Sveholm) ugyanis egy bárt üzemeltet Helsinki központjában, amit most, hatósági rendelet alapján, a betegség gyors terjedésének további megfékezése érdekében zárva kell tartania.
A másik férfinak, az orvos Ristónak (Kari Heiskanen) a járvány miatt amúgy is nehezített mindennapjait akkor, amikor bekapcsolódunk az élettörténetébe, még egy tragédia sújtja: aznap veszíti el egy kedves, tizennégy éves betegét, aki a Covid szövődményeibe hal bele. Az orvos a tragédiáról értesülvén képtelen hazamenni, valahol le szeretné vezetni a feszültségét, csak hát sajnos minden zárva van… Ám Heikki bárjában fényt lát, és bekopog… Heikki vonakodik beengedni, de amikor a férfi vázolja a helyzetét, megesik rajta a szíve, és beengedi egy italra a szomorú, kiábrándult orvost.
Kettejük intimmé váló beszélgetése közben – mert a több mint boldogtalan magánéletüket vázolják egymásnak – érkezik meg hozzájuk a harmadik, köztisztviselő férfi, a hátrányos helyzetű lakosság megsegítésében érdekelt Juhani (Timo Torikka), s vele kiegészülve ettől kezdve ennek a triónak a filozofikus beszélgetését mintha nem is filmen látnánk. Innentől kezdve Kaurismäki alkotása sokkal inkább egy kamaraszínházi előadáshoz válik hasonlatossá, ahol az éjjeli homály – azaz a bár színpadiasan meg- és bevilágított területe – tökéletesen alkalmassá válik arra, hogy a férfiak a legféltettebb titkaikat is megosszák a baj- és sorstársaikkal. Mert mindhárom férfi problémája valahol az elrontott, elromlott párkapcsolatok szintjén kezdődött, s ebből az alapállásból fejlődött odáig, hogy jelenleg teljes zsákutcában érzik az életüket.
Anélkül, hogy vázolnám a férfiak élethelyzetét, csak olyan motívumokra utalok, amelyek jelzik, hogy valahol – félelmetes módon – a látszólagos különbségeik ellenére mennyire egyforma gondokkal küszködnek. Risto például a gyógyítás járvány alatti ellehetetlenülésére panaszkodik, Heikki pedig – hiszen a bárjában, a bárja működtetésével valahol ő maga is gyógyít, már csak azzal is, hogy „konyhapszichológusként” meghallgatja a hozzá betérőket -, most, hogy zárva kell tartania, valahol ugyanazt a tehetetlenséget érzi, mint az orvos. S amíg Ristónak a tőle elhidegült felesége már nem jelent vigaszt a problémáira, a megözvegyült Heikki sem tud ilyen értelemben kihez fordulni.
S mintha az ő zsákutcájukat tetézné Juhani, akinek viszont épp az óriási elánnal végzett munkája okozta a vesztét: benne pedig a szerelem egy nő, Victoria iránt, akit meg akart menteni az előző – bántalmazó – kapcsolatától, s ezáltal szó szerint raszkolnyikovi helyzetbe került. S mint Dosztojevszkij regényében, ahol szintén egy kocsma a fontos helyszín a hős tettének megítélése szempontjából, itt is egy kocsma, egy bár lesz az, ahol komoly filozófiai diskurzus folyik arról, hogy Juhani tette törvénytelen-e vagy sem, mentés, valakinek, valakiknek a megmentése-e egy kártékony ember likvidálásával, vagy gaz cselekedet.
Az éjszakai félhomály, az elfogyasztott bor, na meg egy újabb váratlan vendég – legalábbis egy éjszaka erejéig – mindent helyre tesz ebben a három férfiban. Hogy azután az átdiskurált éjszaka élményével távozva – a háttérben már a felkelő nap fényétől kísérve – vigyék magukkal ennek az éjjeli beszélgetésnek a hozadékát, és kezdjenek vele – most már egyedül – valamit.
Számomra Kaurismäki filmje így elsősorban arra világít rá, hogy nem mindig a bennünket ezer éve ismerők tudják a legjobb tanácsokat adni. Sokszor egy véletlen találkozás, egy furcsa módon együtt töltött éjszaka egy vagy több idegen ember társaságában sokkal hathatósabb megoldást kínálhat. Éppen az ismeretlenség – azaz a mindenféle előítélet és elfogultság – híján. Amit ez a három színművész mesteri módon, valóban színházba illő intimitással képvisel a vásznon. Nagyon-nagyon ajánlom a filmet mindazok számára, akik még hisznek az őszinte, a megváltó beszélgetések – na meg a sejtelmes félhomály – erejében.
Gyürky Katalin
Hozzászólások