A Föld Napját ünnepelték a Debreceni Állatkert, Növénykert és Vidámpark szezonnyitáshoz kapcsolódó csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahol Papp László polgármester jelképesen átadta az Nagy Gergely Sándornak annak a hibridautónak a kulcsát, amelyet a park a várostól kapott, hogy ezzel is hozzájáruljanak a klímasemlegesség eléréséhez. Az átadott konnektoros hibridautó Debrecen város levegőterhelését hivatott csökkenteni, hiszen a településen belüli napi takarmány- és anyagbeszerzést teljes egészében elektromos hajtással fogja teljesíteni; benzinüzemre váltva pedig a nemzetközi állatszállításokban is nagy segítséget nyújt majd. A városvezető kiemelte, Debrecen arra törekszik, hogy az év minden napján tegyen valamit azért, hogy városunkat jobb állapotban adhassuk át a gyerekeinknek, mint ahogy kaptuk. Örömtelinek nevezte, hogy a magyar állatkertek közül elsőként a debreceni intézmény kezdte meg a teherszállító gépjárműparkjának környezettudatos működtetését, ezzel csökkentve Debrecen légszennyezését. Megjegyezte, hogy városunk már nagyon készül a nyitásra, bíznak benne, hogy hamarosan mindenki megcsodálhatja állatkertünk új jövevényeit.
Az állatkert igazgatója hangsúlyozta, hogy már 2015 óta dolgoznak azon, hogy ne terheljék a környezetet és elektromos járműveket használnak a belső szállításokhoz és anyagmozgatásokhoz. A park feltett szándéka, hogy járműflottája 2030-ra teljes egészében helyi károsanyag-kibocsátás mentesen üzemeljen, hozzájárulva a klímasemleges Debrecen megteremtéséhez. Nagy Gergely Sándor azt is elárulta, hogy már nagyon várják a nyitást és számos meglepetéssel készülnek a látogatók számára.










Hozzászólások