A „segítségnyújtásban” egyáltalán nem csalódtam. Azzal tisztában voltam, hogy a Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián alkotóhármas klasszikus műből készült musicalje mind zeneileg, mind pedig szöveg tekintetében kiváló, de azt is tudtam, hogy ennek színpadi megvalósításához a színészeknek kellő hangi adottságokkal, valamint igen kifinomult mozgáskultúrával kell rendelkezniük.
Vándorfi László rendezése egyikben sem mutatott hiányt: a regény két „bandájának” tagjait, a Pál utcaiakat és az ellenük szervezkedő Vörösingeseket ugyanis itt az énekhangjuk átütő ereje, illetve a precíz, pontos, ugyanakkor laza mozdulataik semmiben sem különböztették meg egymástól. Olyannyira nem, hogy ha csak ezen „tulajdonságaik” alapján kellett volna választanunk, hogy kikkel szimpatizálunk, nehéz dolgunk lett volna, mert ebben a tekintetben semmiben se voltak jobbak Bokáék Áts Feriéknél. A koreográfus Krámer György mindkét „bandának” gyönyörű mozgássorokat állított össze, így a külsőségeikben különbséget egyedül a jelmeztervező Justin Júlia munkája jelentett. A Vörösingesek fekete-bordó, igencsak tekintélyt parancsoló ruházata alapján azonnal be lehetett azonosítani, hogy ki melyik csapat tagja.
A Pál utcaiakkal való szimpatizálást így a belső tulajdonságaik színpadi megjelenítése segítette elő számunkra. S e tulajdonságok nagyon erős kivetülése miatt (is) örültem a nagy számú gyereknézőnek. Mert a ma már sajnos kiveszendőben lévő, ám a klasszikus regény kvintesszenciját képező értékek: az igaz, érdek nélküli barátság, a hűség, az árulás megvetése, az összetartozás (síron túlmutató) ereje, a megbocsátás képessége gyönyörűen visszatükröződött Vándorfi adaptációjában, s így a gyerekek duplán: a regényt (remélhetőleg) olvasva, s a színpadi játékon keresztül is találkozhatnak ezekkel a nagyon lényeges, a humánum megőrzéséhez véleményem szerint nélkülözhetetlen lelki mozgatórugókkal. Ezek érzékeltetése szempontjából mindenképpen kiemelendőnek tartom a Bokát játszó Szelle Dávid és a Nemecsek Ernőt megformáló Szente Árpád Csaba játékát. A két fiatal minden egyes gesztusából áradt az egymás iránti baráti szeretet, amely a kölcsönös bizalmon alapul. A többi Pál utcai fiú pedig a közösséghez tartozás, az egy ügyért való harc fontosságáról tett tanúbizonyságot a gittegyletes jelenetek kapcsán, még akkor is, ha mint minden „egyletben”, itt is akadtak konfliktusok. Az elsimítandó ügyek jelenlétét, és ami a gyereknézők számára ismét nagyon fontos: a megoldásukra való törekvés fontosságát pedig a Kolnayt kiválóan alakító Molnár Ervin és „ellenlábasa”, a Barabást játszó Ruff Roland mutatta meg.
Ám Molnár regényének halhatatlanságáról azért is beszélhetünk, mert arra is rávilágít, hogy még a gonosznak, velejéig romlottnak tűnő emberekben is lakozik/lakozhat jóság. Ezt tapasztalhattuk meg, s tapasztalhatták meg ismét a gyermek nézők akkor, amikor Áts Feri (Kékesi Gábor) földig hajol Nemecsek bátorsága előtt, s amikor a már haldokló fiúnak visszaviszi a „Pásztor-tesók” (Keresztesi László és Lenchés Márton) által „einstandolt” kedvenc üveggolyóját.
Mindezen értékek közvetítéséhez és felmutatásához az adaptáció díszlete, játéktere is kiváló, amely szintén a rendező ötletgazdagságát tükrözi. A fából készült tárgyak ugyanis praktikus módon egyként szolgálnak osztálytermi padokként, a grund farakásaiként s a Vörösingesek tanyájának kellékeiként. S a helyszínek átalakítása – ismét kiváló fogásként – része a koreográfiának, tehát a fiatal művészek egy-egy mozdulattal, a szüzsé részeként számunkra, befogadók számára szinte észrevétlenül át is képesek építeni a következő jelenetükhöz az előző helyszínt.
Az előadás dinamikája is lenyűgöző: a kicsit lassabban, „komótosabban” induló történet egyre pörgősebbé, feszesebbé válik, azzal párhuzamosan, ahogy a „bandák” közötti konfliktus és Nemecsek Ernő személyes sorstragédiája fokozódik, s ahogy Geréb (Zayzon Csaba) árulása napvilágra kerül. Olyannyira dinamikussá, hogy a végére minden néző „Pál utcainak” érezhette magát, a „miért élnénk, miért félnénk, ha nem egy álomért”, az összetartozás lényegét sejtető, vissza-visszatérő strófa és a „miénk a grund!” mottó hallatán.
Az alkotók:
Rácz tanár úr/Janó, a grund őre: Kiss T. István
A Pál utcaiak:
Boka: Szelle Dávid
Nemecsek: Szente Árpád Csaba
Geréb: Zayzon Csaba
Csónakos: Punk Péter
Kolnay: Molnár Ervin
Barabás: Ruff Roland
Weisz: Gábor Márkó
Csele: Gönczi Jakab
Leszik: Magyar János
A Vörösingesek:
Áts Feri: Kékesi Gábor
Az idősebb Pásztor: Keresztesi László
A fiatalabb Pásztor: Lenchés Márton
Szebenics: Kovács Gábor
Továbbá: Kátai Norbert/Órás Martin, Schafer Benedek, Kiss Máté, Pásztor Richárd, Simon Patrik, Patkó Ádám
Játéktér: Vándorfi László
Jelmeztervező: Justin Júlia
Rendezőasszisztensek: Lenchés Márton, Dudi Viktória
Koreográfus: Krámer György
Rendező: Vándorfi László
Hozzászólások