Számtalan fesztivál- és klubkoncert, zenei díjak, milliós nézettségű videoklipek – nagyon röviden így lehetne jellemezni a Halott Pénz történetét. Az ország egyik legkedveltebb zenekara idén valami egészen újba vágta a fejszéjét: a srácok filmzenét készítettek és hamarosan háromállomásos aréna-turnéra indulnak: március 24-én beveszik a debreceni Főnix Csarnokot is. Erről is beszélgettünk a zenekar két tagjával, Marsalkó Dáviddal és Boros Gáborral, vagyis DJ Venommal, akik a szerkesztőségben látogatták meg az Alföld Televízió és a hajdupress.hu stábját.
A Mindenre ráveszel című dalotok a Valami Amerika 3 egyik betétdala lett. Hogyan érkezett hozzátok a felkérés?
M. D.: Tavaly, körülbelül nyár elején a film rendezője, Herendi Gábor keresett meg minket ezzel az ötlettel. Egy kicsit beszélgettünk róla, aztán rövid időn belül igent mondtunk rá. Teljesen szabad kezet kaptunk, nem volt semmi olyan dolog, hogy akkor most ilyennek vagy olyannak kell lennie. Próbáltam elcsípni azt a hangulatot, ami szerintem passzol a filmhez. Nyáron is meg később is láttam a filmből részleteket, illetve jártunk párszor a forgatáson, dumálgattunk a színészekkel. Úgyhogy ezekből próbáltunk táplálkozni, illetve az eddigi Valami Amerika részekből. Egy ilyen nagyon laza, kicsit cool, mindenképpen gitár-centrikus számot képzeltünk el és hát így is alakult, hiszen a Mindenre ráveszel alapvetően ilyen hatású. Azért bőven van benne egy kis rock'n' roll, meg hát a gitár a fő hangszere a dalnak.
Milyen volt a klipforgatás?
M.D.: A klipforgatás részünkről két alkalmat jelentett. Egyszer nyáron forgattunk a színészekkel, amikor ugye velük együtt ülünk abban a kocsiban. Illetve télen is forgattunk, akkor csak a Márkkal voltunk ugyanabban a kocsiban, csak ugye télen nyitott szélvédőnél. Úgyhogy elég érdekes volt így, ment 90-nel ez az egész dolog és ömlött be a hideg, de olyan szinten, hogy egy-két perc után nem éreztük az arcunkat. Tehát nagyon érdekes volt a forgatás. Ez egészült ki a filmbeli részletekkel, illetve ugye a színészek otthon vagy az utcán vettek fel kis szelfi-videókat, ahogyan éneklik a számot. Szóval ebből a három dologból áll össze a klip.
A filmet láttátok már a moziban. Milyen volt ott hallani a saját dalotokat?
B.G.: Nagyon jó érzés volt, régóta vártuk már ezt a premiert. Nagyon kíváncsiak voltunk arra, hogy a filmbe hogyan fog illeszkedni pontosan a dal. Igazából egy vége-főcímként szerepel a filmben. És tényleg nagyon jó érzés volt hallani a dalt moziban, nagy hangszórókon. Régi álmunk volt, hogy ilyen körülmények között halljunk vissza egy Halott Pénz-számot.
Idén nem csak ez a filmzene számít újdonságnak a Halott Pénz történetében, hiszen tavasszal egy háromállomásos aréna-turnéra készültök. Honnan jött az ötlet, hogy a fővároson kívül a győrieket, illetve minket, debrecenieket is megörvendeztessetek egy ilyen nagyszabású koncerttel?
M.D.: Egyrészt az elmúlt pár évben hasonló volt a tavaszunk olyan szempontból, hogy általában mindig egy klubturné keretein belül töltöttük el a szezont. Ezzel az évvel ezt most megváltoztattuk és gyakorlatilag három koncertünk van Magyarországon egész tavasszal. És ahogy említetted, ez Győr, Budapest és Debrecen. Ha úgy nézzük, akkor nagyon leegyszerűsítve nyugat, centrál, illetve keleti régió. Illetve ez azzal az információval egészül ki, hogy ez a három legnagyobb fedett koncerthelyszín Magyarországon. Fontos dolog volt, hogy keressük állandóan az új célokat, az új kihívásokat és ez tűnt a következő lépésnek vagy hát reméljük, hogy ez lesz a következő lépés, hogy ezt a három arénát meg tudjuk tölteni. Azt gondolom, hogy maga a produkció egy új cél, egy új dimenzió és egy új lehetőség a zenekarnak meg a közönségnek is. Sok szempontból egy érdekes, új Halott Pénz-élmény lehet ez a három koncert.
Hogyha már említetted a közönséget, így összesen a három városban hány embert értek el?
M.D.: Ez a három koncert összesen 25 ezer embert jelent, ami saját szervezésű klubkoncertnél igen nagy szám.
Számíthatunk-e majd vendégelőadókra?
B.G.: Nagyon sok mindennel készülünk igazából erre a három koncertre. Az a célunk, hogy egy teljesen új szintű Halott Pénz koncertélményt tudjunk adni mindenkinek, aki eljön Debrecenbe, Győrbe, Budapestre vagy akár több helyszínre a háromból. És ehhez a korábbi színpadi élményt plusz hangtechnikával, plusz fénytechnikával fogjuk kiegészíteni. A zenekar mellett vokalista fog majd a színpadra állni, illetve két fúvóssal is kiegészülünk. Ezen kívül jóval hosszabb lesz a dalsor, mint amit mondjuk egy fesztiválprogramban hallott a közönség tavaly nyáron. Úgyhogy én azt gondolom, hogy akár egy teljesen újszerű élmény is lehet valakinek, aki korábban is járt már Halott Pénz-koncerteken. Itt egy jóval hosszabb és komplexebb élményhez lehet majd jutni.
Milyen hosszú lesz egyébként egy-egy ilyen aréna-koncertetek?
M.D.: Hát ilyen 6-8 órára gondoltunk. (nevet) Pontosan nem mértük még le. Maga az íve meg a gócpontok vannak még meg, a végleges dallista még most formálódik, de két óra körül biztos, hogy lesz. A főbb gócpontok megvannak, a dalok, a gag-ek már alakulgatnak. Nem is talán a hossza a szempont, hanem hogy igazán nagyon kerek legyen, az egésznek legyen egy íve, hogy meglegyenek a főbb gócpontok, hogy izgalmasan kezdődjön.
Mióta és milyen intenzitással készültök ezekre a koncertekre?
B.G.: Most nagyon e köré szerveződik az életünk és a mindennapjaink. Hetente több alkalommal, napi 7-8-9 órás próbák vannak. Ezeknek a nagy része kreatív folyamat, tehát átalakítunk dalokat. Olyan dal is fog szerepelni ebben a dallistában, amit még ugye soha nem játszottunk élőben, hiszen az új, Mindenre ráveszel című dalt még nem hallhatta a közönség élőben. Tehát több olyan dolgon is dolgozunk folyamatosan, ami számunkra is egy új kreatív dolgot jelent és azért ez hosszútávon elég fárasztó, de igyekszünk minél több energiát belefektetni. Ez egy több hónapon át tartó próbafolyamat a mi részünkről. Mellette párhuzamosan dolgoznak azok a kollégáink, akik a látványt, illetve a speciális hangzást készítik elő. Ők megkapják a próbán készült felvételeket és az alapján kezdenek el dolgozni ezen. Hogyha mindent egybe kellene vetni, akkor itt egy sok hónapos vagy akár összesen majdnem egy éves folyamatról beszélhetünk.
A háromállomásos aréna-turnén kívül mivel készül még a zenekar 2018-ban?
M.D.: Remélem, hogy jó új dalokkal főként. (nevet) Meg hát koncertekkel. Nyilván tavasszal a három aréna-koncerten túl megyünk Erdélybe turnézni, ami most már évek óta egy meghatározó gócpontja az éves tervünknek. Itt kapcsolódunk rá így április végén, május elején a nyár-feelingre. Ez Erdélyben általában abszolút létre is jön, úgyhogy úgy jövünk onnan vissza, hogy nagyon várjuk az egész nyarat. Megyünk még Londonba is egyébként fellépni. És utána alapvetően a fesztiválidőszak vár ránk, de folyamatosan dolgozunk új dalokon, úgyhogy várható még akár tavasszal, de ősszel biztos, hogy lesz még új dal, illetve új klip. Főként ezek mentén haladunk az évben.
Új albumot mikor várhatunk tőletek?
M.D.: Új album biztosan lesz, várhatóan jövőre. Benne volt, hogy még esetleg idén, de mivel jövőre lesz 15 éve, hogy létezik a Halott Pénz, úgyhogy valószínűleg ezzel fogjuk összekötni.
Szőgyényi Adrienn
Hozzászólások