Meg kell mondjam őszintén, talán soha nem volt ennyire fontos a Mozinet Filmnapok aktuális vetítése utáni beszélgetés, mint Luca Guadagnino Queer című filmje után. A diskurzust most is vezető Dr. Váró Kata Anna filmesztétának és egyetemi oktatónak köszönhetően ugyanis rengeteg dolog világosabbá vált azok számára, akik végignézték ezt a sok szempontból szokatlan és meghökkentő filmet.
Dr. Váró Kata Anna rögtön egy nagyon lényeges szegmensére világított rá a Guadagnino rendezte alkotásnak: mégpedig az adaptációs jellegére, s az adaptáció mikéntjére. A William S. Burroughs írta kisregény ugyanis, amelyből a film készült, töredékben maradt, és ezért nagy mértékű szabadságot biztosított a rendezőnek arra, hogy Lee és Eugene kapcsolatát a maga szemszögéből és nézőpontjából fejtegesse, és, tegyük hozzá: fejezze be. A kisregény ugyanis nem jut el addig a pszichedelikus látomásig, amit a két főszereplő – kapcsolatuk mikéntjét firtatva – a dzsungelben átél, így a film második része – a reális síktól a tudatmódosító szer, szerek hatására szürreális látomásba átcsapó rész – egy az egyben a rendező agyszüleménye.
Illetve, ahogyan azt a filmesztétától megtudhattuk, annak ellenére, hogy a történet az ’50-es években játszódik, a rendező ezt a férfiak között zajló szerelmi történetet kortalanná, korokon átívelővé, tehát örökérvényűvé kívánta tenni, és ezért (is) hallhatunk a filmjében jóval az ’50-es évek után slágerré vált zeneszámokat, például a Nirvána több dalát, amely számok a maguk érzelmi töltetével tökéletesek annak a „viharnak” az alátámasztására, amely Lee szívében-lelkében akkor dúl, amikor megpillantja Eugene-t.
Dr. Váró Kata Anna ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy bár Lee karakterét szokás a kisregény szerzőjének személyiségével azonosítani, de ez sincs teljesen így. William S. Burroughs ugyanis úgy nyilatkozott a regénye hősével kapcsolatban, hogy az a „énje legrosszabb része”, tehát nem pontosan ő. Viszont, a film végi egyik látomás „Tell Vilmos-remake”-je – többet nem árulok el róla, nézzék meg a filmet – megtörtént eseten alapul, hisz valami hasonló zajlott le az író és a második felesége között, mint ami ebben a jelenetben Lee és Eugene között.
A fontos és hasznos információk után a beszélgetést vezető oktató átadta a szót a közönségnek is, rákérdezvén, hogy hogy tetszett nekik a film. A nézők közül többen is kifejezték: ismerve a rendező korábbi filmjeit, nem, vagy nem feltétlenül ilyen alkotásra számítottak. Jobban örültek volna, ha az első rész realisztikusabb része folytatódik, és jobban kibomlik Lee és Eugene „se veled, se nélküled”-kapcsolatának lélektani oldala, semmint a látomásos, sokszor nehezebben befogadható része. Az egyik néző Lee karakterét elemezve egyenesen úgy vélte, hogy ez a film a „hamis ígéretek” filmje, hiszen minden egyes drog, majd a főzet elfogyasztása is csak illúzióját nyújthatja annak, amire Lee igazán vágyik, vagyis a fiatalabb férfi szívének-lelkének-testének birtoklására.
A nézők elemezték a két férfi viszonyát is: többen vélekedtek úgy, hogy a fiatal férfi is egyfajta drog Lee életében, aki ezzel is ki akarja tölteni a benne lévő űrt, ezzel is – ahogyan az ajzószerekkel – a magánya elől akar menekülni. Csakhogy itt egy másik ember érzelmeiről van szó, nem pedig bármilyen – Lee-nek vissza nem szóló – drogról, azaz, arról a vágyról, amit Lee folyamatosan megél Eugene-nel kapcsolatban, de amit a srác valamiért folyamatosan visszautasít.
Dr. Váró Kata Anna zárásképp leszögezte: ha van olyasfajta motívum, ami végigvonul az olasz rendező filmjein, az éppen a vágy motívuma. A be nem teljesedő kívánalom, az az érzet, amikor valaki nagyon kéne nekünk, de az illető vagy nem tart ott érzelmileg, ahol mi tartunk, vagy akár ügyet se vet ránk…
Mindezek után ugyanazt javaslom, mint amit a filmről írott kritikám végén: elsősorban a „sokat látott”, művészfilmekben járatos nézők tekintsék meg a Queer című alkotást.
Gyürky Katalin
Hozzászólások