A Batman-ellenfél képregény-figura, Joker eredettörténetéről már számtalan filmes alkotás készült. Ki ne emlékezne a Heath Ledger vagy a Jack Nicholson megformálta pszichopata, skizoid figurára? Ezen filmek mindegyike másfajta magyarázatot ad ennek a különös alaknak a „befutására”, „karrierjére” és létezésére. A most a mozikba kerülő Todd Phillips-rendezés Joaquin Phoenix főszereplésével azonban azon túl, hogy egyfajta negatív családi konstelláció „eredményeképp” láttatja Jokert és a kinézetre leginkább New Yorkra hasonlító, kitalált, Batman lakhelyeként ismert amerikai városban, Gotham Cityben való ámokfutását, épp az ő genetikai személyiségferdülése kapcsán nagyon súlyos társadalomkritikát is megfogalmaz.
Gotham városának filmbéli látlelete már önmagában alkalmas erre a társadalomkritikára: nyomortanyák, koszos metróaluljárók, szenny, mocsok, és csavargó, nincstelen bandák árasztják el az utcákat, ahol Arthur (a későbbi Joker Joaquin Phoenix megdöbbentő megformálásában) beteg gyerekeket felvidító bohócként dolgozva korántsem az állandóan hordott bohócmaszkjával, hanem az idegi alapú betegségével tűnik ki. Bármilyen – akár negatív, akár pozitív – hatás éri, ő idegesítően kacag, ami persze a borzalmas szociális helyzetben lévő város pattanásig feszült idegrendszerű lakosainak némelyikéből agressziót vált ki. Azaz a film első harmadában Arthur abszolút vesztes figuraként áll előttünk: jó párszor megverik ideges, idegesítő, s adott helyzetekhez soha nem illő nevetése miatt.
Arthurnak ehhez a kiinduló állapotához képest kiváló a filmben a karakterépítés: a lúzer bohóc mintha szép lassan megelégelné a helyzetét, s egyfelől elkezdi tudatosan építeni a karrierjét: stand up-os akar lenni, másfelől az egyébként mindig magánál hordott fegyverével egyszer csak lövöldözni kezd: három befolyásos, az úgynevezett Thomas Wayne (Brett Cullen) (azaz az itteni Batman) médiabirodalmához tartozó embert lő le hidegvérrel az egyik metróaluljáróban, természetesen bohócmaszkban.
Miközben Thomas Wayne kapcsán ebben az adaptációban egyéb, Arthurt szintén érintő dolgok is kiderülnek: a szintén elmegyógyintézetben is kezelt, azaz mentálisan szintén sérült anya azt állítja a fiának, hogy ő bizony a médiaguru balkézről született fia. Arthur emiatt próbál közel férkőzni állítólagos „apjához”, s amikor ez ügyben falakba ütközik, válik végképp és visszafordíthatatlanul pszichopata sorozatgyilkossá.
Csakhogy, mivel ez a különc figura gazdag és befolyásos emberek legyilkolásával kezdte ezt a fajta „pályafutását”, fokozatosan a gothami szegény lakosság példaképévé válik. Az egyik stand up-os fellépésén – amely egyébként szintén gyilkosságba torkollik – közli: a humor szubjektív dolog, s ő mindig azt hitte, hogy az élete tragédia, de most már úgy érzi, az nem más, mint komédia. Attól függ, hogy honnan nézzük, s mivel ő a humor egyik lehetséges „fajtájának” tartja a gazdag emberek lemészárlását, ezzel az elméletével ad táptalajt a többi, Thomas Wayne által a „lúzerségük” miatt csak „bohócnak” titulált, azaz Gotham szegény rétegének elszabadulására, s a városban kirobbantott forradalmára.
Ez a minden szempontból ördögi figura tehát – s ez az egyik leghatásosabb jelenete a filmnek – a szegények szemében korántsem ördögként, hanem Megváltóként lesz jelen, s a forradalom egyik „tűzpárbajából” valóban Krisztusként fel is támad „holtából”. S olyannyira hat a többi szegény gothami „bohócra”, hogy a tudta nélkül, de tudatalattija irányításával Thomas Wayne is ennek a kirobbantott forradalomnak az áldozatává válik.
A film azonban, annak ellenére, hogy tényleg kiváló a karakterépítése szempontjából (is), korántsem csinál pozitív hőst Jokerból. Ezt az utolsó képsorok egyértelművé teszik számunkra. Mire azonban idáig nézőként eljutunk, már nem is feltétlenül a történet, hanem Joaquin Phoenix játékának kerülünk maximálisan a hatása alá. Az eddig háromszor Oscarra jelölt, de mindeddig csak a jelölésig jutó színművész ezért az alakításáért mindenképpen megérdemelné a filmes szobrocskát. Már csak amiatt is, ahogy ez a huszonöt kilót a film kedvéért ledobó színművész idegesen kacagni tud…
Semmiképp se hagyják ki ezt a minden szempontból megdöbbentő alkotást. A filmet a debreceni Apolló mozi egész októberben játssza.
Gyürky Katalin
Hozzászólások