Bár forgalomba majd csak február utolsó hetében kerül, Debrecen art mozija, az Apolló jóvoltából Szabó István Oscar-díjas rendező legújabb, Zárójelentés című filmjét közönségtalálkozóval egybekötve már február 14-én este megtekinthették a cívisváros mozilátogatói.
A film ötlete egy ismerős orvos személyes történetéből indult ki – tudtuk meg a csodálatos alkotás levetítése után magától a rendezőtől, Szabó Istvántól, akit a debreceni közönségtalálkozóra ezúttal a film produceri minőségében jelen lévő Sándor Pál, az alkotás egyik színésze, Virga Tímea és Tőzsér Attila producer is elkísért.
A film főszereplője, Dr. Stephanus Iván kardiológus professzor „prototípusa” tehát az az egyik EU-tagállamban praktizáló Szabó István ismerte orvos, akit hatvanöt évesen, a törvénynek megfelelően, de még ereje teljében nyugdíjaztak. Ekkor a rendező – az elmondása szerint – megkérdezte tőle, hogy mit fog ezen túl kezdeni magával. Az orvos válasza a következő volt: valami olyasmit, amit mindig is szeretett volna csinálni. Szabó – amint azt a közönségtalálkozó moderátora, Szénási Miklós kérdésére elmondta – ebből a történetből mindenképp filmet szeretett volna csinálni, s az ötletét megosztotta a barátjával, Sándor Pállal is, aki producerként azonnal támogatta, s néhány motívummal meg is toldotta a sztorit.
Így jött létre két és fél év alatt az a lenyűgöző alkotás, amely aztán nemcsak az egyik budapesti kórház állásából nyugdíjazott Stephanus doktor további története, hanem számtalan emberi sors felmutatása, amely hihetetlenül mély, a rendezőre jellemző ember- és helyzetismeretről árulkodik.
A nyugdíjazott professzor ugyanis úgy határoz, hogy visszamegy abba a faluba körorvosnak, ahol annak idején az apja és a nagyapja is orvosként dolgozott, s ahol az édesanyja még most is él.
Ebben a faluban vázolja fel Szabó István számunkra azokat a bárhol a világon érvényes, egyetemes emberi viselkedés- és magatartásformákat, amelyekkel a praktizálása során az orvosnak szembe kell néznie. Mert van itt minden: a polgármester (Stohl András) korrupciójától és az azt nem támogató orvos elleni áskálódásától kezdve az énektanárnő, a falu és az iskola gyermekkórusát vezető „Énekerzsi” (Kerekes Éva) meghurcoltatásán át a csendesen figyelő, padon ülő öregemberig (Andorai Péter). Megfűszerezve mindezt azzal a barátsággal, amely a falu papja és az orvos között a közösen töltött kamaszkoruk után ki- és megújul, s amely pap szerepében Eperjes Károly csodálatosat alakít.
De nem csak ő. Ezen emberi sorsok és magatartásminták felvázolásához ugyanis Szabó István a legkiválóbb színművészeket választotta ki. Mert nem elég, hogy Stephanus doktor szerepére Szabó István ismét – immár negyedjére a rendezői életútja során – Klaus Maria Brandauert kérte fel. Hanem az orvos anyját játszó Csomós Marin át a férjét szívrohamban elveszítő asszonyt alakító Börcsök Enikőn és a professzor felesége bőrébe bújó Udvaros Dorottyán keresztül a falu kocsmárosát alakító Szarvas Józsefig csupa olyan színészt látunk a vásznon, akinek Sándor Pál szavai szerint „az arcukban van az életük”, épp ezért rendkívül hitelesen tudják megformálni a karakterüket. S akiket Szabó István – mint azt tőle megtudtuk – rendkívül tisztel, s mivel tisztában van vele, hogy a „játékfilm energiája a színészek arcában van”, ezért igyekszik minden filmje esetén, ahogy ennél is, a forgatás során minél több nagyon közeli felvételt készíteni ezekről az arcokról.
Arról az elvileg epizódszerepet játszó Virga Tímeáról is, aki a polgármester titkárnőjét alakítja a filmben, s akitől a beszélgetés során megtudhattuk: rendkívül örült, s óriási megtiszteltetés volt a számára, hogy Szabó nemcsak a polgármesternek szánt egy-két kávé bevitelére „alkalmazta”, hanem az ő karakterének is talált egy nagyon fontos, remekül eljátszható, a nézők számára pedig ismét csak az életből felismerhető sorsot. A főnökének minden szempontból kiszolgáltatott fiatal, csinos nő sorsát, aki egyszersmind a polgármester kivagyiságának a tükre, azé az emberé, aki azt hiszi, hogy mindenki felett uralkodhat.
A film azonban azt mutatja meg számunkra, hogy ez nem feltétlenül van így. Azért nem, mert az orvos az őt ért vádak és áskálódások ellenére a pappal együtt valami olyasfajta emberi nagyságról tesz tanúbizonyságot, amely hosszú távon mindenképp győzedelmeskedik az emberi gonoszság és kicsinyesség felett.
Mert Szabó István –ahogyan a többi filmjében is – itt sem akarta, idézem, „hogy a filmet megtekintve a nézők öngyilkosok legyenek”. Mindig próbál valami fényt az alagút végén felfesteni az alkotásaiban, s valóban, az orvos és a pap személyiségén, valamint a kórusban éneklő gyerekek, illetve az általuk előadott komolyzene tisztaságán keresztül ez most is sikerült neki.
Köszönjük, Szabó István, köszönjük, teljes stáb. A film gyönyörű, felejthetetlen, s ami a legfontosabb: a legmagasabb szintű erkölcsi értékrendszert közvetítő alkotás. Február 27-étől kezdve erről Önök is meggyőződhetnek, ha ellátogatnak az Apolló moziba.
Gyürky Katalin
Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt
Hozzászólások