Pár napja robbant be a magyar mozik kínálatába Baz Luhrmann monumentális látványorgiája, az Elvis. Az ausztrál rendező ezúttal is hozta a tőle megszokott magasra belőtt szintet, a 2,5 órás játékidő alatt egy percre sem hagyja unatkozni a nézőt, fogja a kezét és gyors lendülettel vezeti végig a király, montázsokkal tűzdelt életének fontosabb állomásain. Annak azonban, aki kulisszatitkokra, kibogozott karakterekre, vagy Elvis mélységekben töltött időszakaira kíváncsi, túl sok újdonságot nem tartogat a film, ám azok után, amit kapunk, mindez bocsánatos. Kritika.
Elvis Aaron Presley életéhez eddig viszonylag óvatoskodva nyúlt hozzá Hollywood. John Carpenter 1979-ben Kurt Russell főszereplésével ugyan 130 percbe igyekezett belesűríteni a rockabilly legendás alakjának életét, ám még ez a műsoridő is kevés ahhoz, hogy egy ilyen impulzív, mélységekkel és magasságokkal teli életútba beavassa a nézőt.
Az utóbbi években a zeneipar óriásait bemutató életrajzi ihletésű filmek hangos sikert arattak, mind a rajongók, mind a szakma körében. A Bohém Rapszódia (még akkor is, ha nem ez a film nyitotta a zenész-életrajzok sorát, hiszen a Ray és a Piaf több évvel beelőzte) szépen megágyazott ennek a trendnek, a vasat pedig a filmipar fellegvára azóta is bőszen üti. Idő kérdése volt csupán, hogy mikor kerül sorra Elvis élete, hiszen az szentségtöréssel ért volna fel, ha kimarad a csillagok ábrázolásából az első igazi popsztár.
Bátran állítható, hogy Baz Luhrmann volt a legalkalmasabb erre a feladatra. A Moulin Rouge!, vagy A nagy Gatsby vibráló világa, az a sodró, és szinte ordító giccs, amivel még a jóízlés határán belül tud maradni pont alkalmas arra, hogy méltó módon adaptálja vászonra a király jelenségét.
Érdekes csavar, hogy a filmben nem Elvis szemszögéből követjük az eseményeket, hanem a kétes megítélésű Tom Parker ezredes elbeszélésében, aki igyekszik felmenteni magát az Elvis kiszipolyozásával kapcsolatos vádak alól. Már az önmagában különleges, hogy
a negatív karakter nézőpontjába helyezi bele a nézőt, így pontos képet kapunk az Elvis merchandise-ról, arról a sokak által áhított “termékről”, amit az énekes tehetsége köré menedzserként felépített, és amit még utálni sem lehetett ingyen (hisz abból nincs haszon).
Bár a film 2 óra 39 percig a moziteremben tartja a nézőt, a karaktereket illetően maradunk a sekélyes vízben (ami nem feltétlenül negatívum, hiszen erről az alkotásról ordít, hogy nem háromnapnyi gondolkodnivalóval akarja útjára bocsátani a nézőt, hanem arra az időre, amíg nézi a filmet, pusztán szórakoztatni szeretné). A két főszereplőn kívül mindenki a sötétben meghúzódó, egy-egy harsányabb akkordot produkáló háttérzenész, akik ügyesen dolgoznak a szólisták alá. Néhány köztudott tény, melyek csorbíthatják Elvis megítélését szolíd – vagy inkább semmilyen- tálalást (sem) kaptak: ilyen például az, hogy Priscilla mindössze 14 esztendős volt, mikor összejöttek (a filmben csupán tizenévesként hivatkoznak rá), vagy az, hogy egyesek szerint a feketék zenéjét “ellopta”, és csempészte bele saját imázsába, mint eredeti esszenciát.
Életének kritikus éveiről– amikor gyógyszerfüggősége már veszélyes méreteket öltött- elég rövid szeletet épített be a rendező a filmbe. Sokkal hosszabban járja körül szárnyalását és az emberekre gyakorolt hatását, mint azt, amikor ez a tehetség ólomként nehezedett a vállára.
Hol nézhető?
A debreceni Apolló Mozi műsorán eredeti nyelven, magyar felirattal és szinkronosan is megnézheti bárki ezt a maratoni hosszúságú életrajzi ihletésű filmet. A cívisváros egyetlen art mozija nem csupán blockbustereket kínál, hanem művészfilmeket is, valamint közönségtalálkozókon is igyekszik közelebb hozni a mozi két legfontosabb szereplőjét: az alkotókat és a nézőket. A következő ilyen eseményükre július 7-én várják az érdeklődőket: Szirmai Gergely vlogger- filmkritikussal beszélhetik ki a jelenlévők a Thor: Szerelem és Mennydörgés című új Marvel-filmet. Az esemény részleteiről ITT olvashatnak, míg a mozi aktuális műsorát, az Elvis vetítési időpontjait IDE kattintva nézhetik meg.
A látvány mellett a szereposztás is pazar. Tom Hanks végre a főgonosz szerepében tündökölhet, legalább 40 kiló plusz súllyal, és a tőle abszolút nem megszokott passzív-agresszív mimikával, akcentussal.
Elvist pedig senki más nem tudta volna hitelesebben eljátszani, mint a mindössze 30 esztendős, és eddig komoly filmszerepeket felmutatni nem tudó Austin Butler.
Egy életrajzi film akkor működik jól, ha menet közben elfelejtjük, hogy a színészt látjuk az ábrázolni kívánt személy helyett. Butler az első pillanattól kezdve eléri ezt, még a lélegzetvétele is tökéletes mása a királyénak. A gesztusok mellett az a lehengerlő kisugárzás is átszakítja a vásznat, amit Elvis kirázott a csípőjéből, más azonban csak kegyelem négyesre értékelt szinten tudja hozni. Austin Butlernek ment, csillagos ötösre vizsgázott, és nem egy jelentnél elhittem, hogy
Hozzászólások