Debrecen art mozijában, az Apollóban 2023-ban is folytatódik a Mozinet Filmnapok rendezvénysorozata, amely európai díjnyertes alkotásokat mutat be – közönségtalálkozóval egybekötve – a közönségének. Az újév első ilyen rendezvényére január 6-án került sor, mégpedig egy magyar nagyjátékfilm, a Kárpáti Győr Mór rendezésében készült Jövő nyár című film vetítésével.
A rendező – Guerilla utáni – második nagyjátékfilmje a középiskolás korosztály világlátása, életérzése, habitusa látleleteként is értelmezhető. Az érettségi előtt álló osztály számára művészeti nyári tábort szerveznek, ahol William Shakespeare Rómeó és Júliájából tanulnak be részleteket, s fogalmazzák meg mindezt a maguk számára – tehát akképpen, hogy nekik, az ő korosztályuk számára mit üzen a 21. században a halhatatlan drámaíró klasszikusa – a színpadon. Ám ahogyan a színpadi munka sem ad ki egy nagy egészet – nem látjuk a folyamat végét –, úgy a táborba érkezők életébe, érzéseibe és gondolatvilágába sem enged be bennünket teljes mértékben a rendezés.
Végig sejtet, benyomásokat zúdít ránk, a szereplők erős gesztus- és mimikarendszerével dolgozik, amiből mi, nézők próbáljuk összerakni, hogy mi is zajlik a fiatalokban és a fiatalok között. Ezekből a jelekből pedig egy kibontakozóban lévő – vagy már nagyon is létező – szerelmi háromszög képét rakhatjuk össze. A csodaszép és érzékeny Anna (Bukovszky Orsolya) ugyanis két osztálytársának, Daninak (Brezovszky Dániel) és Milánnak (Liber Ágoston) is tetszik, ám az érzéseiket gyakorlatilag nem öntik szavakba. Utalgatnak a helyzetre, egymásra pillantásaikból – a lány és hol Dani, hol Milán össze-összekacsintásaiból, illetve a két fiú egymást „stíröléséből” – sejthető, hogy épp hol tartanak ebben a nem egyszerű érzelmi szituációban, és hogy Annának éppen melyik fiú jön be jobban.
Egyetlen alkalommal próbálják tisztázni a helyzetet. Hogy végre dűlőre jussanak egymással, elindulnak hármasban – a csoporttól elszakadva – túrázni. Ám ezzel véget is ér az első közös nyaruk, hisz a táborvezetők büntetésképp, amiért elszakadtak a többiektől, a lelki folyamatokat továbbra is homályban hagyó „kiruccanásuk” után hazaküldik őket.
A film címe azonban az, hogy Jövő nyár, így sejthető, hogy ez a nyári tábor egy év múlva meg fog ismétlődni. Ez tabula rasa formájában is megtörténhetne – mintha az előző nyáron mi se történt volna –, ám nem ez történik. Az első nyár eseményei ugyanis a továbbiakban is ott munkáltak a szerelmi háromszög szereplőiben, és bizony az amúgy is rendkívül labilis idegállapotú Milán mindezt nem bírta elviselni. Mint az a jövő nyáron, a jövő nyári táborba érkezők elmondásából – ismét rendkívül szűkszavú, sejtelmes – közléseiből kivehető, a fiú öngyilkos lett.
Az okokat, tette hátterét viszont továbbra is csak találgathatjuk. Nyilván közrejátszott benne az Anna iránt érzett reménytelen(?) szerelme, illetve hírt kapunk a családjában történt más tragédiákról is, de a fiú tettének végső indítéka homályban marad.
Kárpáti György Mór filmje azt láttatja, hogy a fiatalok közötti szinte nulla kommunikáció – hisz mindenki a telefonját nyomogatja, nemhogy egymással beszélgetne, és az érzelmeiket sem képesek szavakba önteni – szélsőséges esetben hová vezethet. Ez a második – a címben szereplő – jövő nyár elvileg, a fiú halála miatt már nagyon nem lehetne ugyanaz, ugyanolyan, mint az előző volt. Ám a film vége számomra mégsem ezt tükrözi. Nem árulom el, hogy mi történik az utolsó képkockákon, de én nagyon nem ezt a végkifejletet vártam a történettől.
Hiszen ha az megtörténhet, amit itt látunk – márpedig a forgatókönyv szerint igen –, akkor az, hogy a fiatalok ennyire nem tudnak egymással beszélgetni, nem tudják elmondani, hogy mit éreznek, még súlyosabb probléma, mint hittem. Mert ez a, szintén szavak nélkül zajló befejezés a fiatalok empátiájának maximális hiányáról tanúskodik. Az önös érdekek mielőbbi előtérbe helyezéséről.
Gyürky Katalin
Hozzászólások