A nap, amikor az ember kicsit elfelejtheti a mindennapi gondjait, ha munkába sietve, a bevásárlást intézve, vagy onnan hazafelé tartva meglát néhány verset a város utcáin. Van, aki ilyenkor megáll, elolvassa, és engedi, hogy egy kicsit kiszakadjon az általános gondolataiból, hogy egy pár percig átjárja lelkét az olvasott szöveg ereje. Van, aki csak rápillant, és megy is tovább. Van, aki pedig maga írja ezeket az érzelem dimenziójából kiragadott sorokat. Őket és műveiket ünnepeljük április 11-én.

Fontos szót ejteni arról, hogy ezen a napon csak Magyarországon okoz a versrajongóknak izgalmat az esemény, hiszen 1964 óta ünnepeljük hazánkban a költőket, méghozzá József Attila születésnapján. Így tehát nem összekeverendő a költészet világnapjával, melyet március 21-én minden ország a saját, egyéni eszközeivel, civil és nyilvános szervezetek bevonásával tarthat meg.

Városunk is művészetbe burkolózva tiszteleg a poéták előtt, és számos program által mozgatja meg az összes generációt.

A debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár is részt vesz a magyar költészet napja ünneplésében, méghozzá igen érdekesnek ígérkező programokra invitálja a lírarajongókat.

Az eseménysorozat egyik programját; „Egy paleolit távirat”, Kerekasztal-beszélgetés Nemes Nagy Ágnes műveiről, ITT lehet részletesebben megtekinteni.

Városunk könyvtára által kínált másik érdekes program pedig A Költészet Napja „Édes hazám fogadj szívedbe” – József Attila emlékműsor, Mezősi Levente és Mezősi Leventéné előadóestje, amelynek linkje ITT található.

Végezetül pedig az egykor a cívisvárosban tanult, egyik legnagyobb magyar költőnk ifjúkori versével szeretnék tartalmas kikapcsolódást kívánni április 11-re.

Ady Endre: Óh, Debrecen…

Óh, Debrecen, ki büszkén hordod
A művész-pártoló nevet,
Engedd, hogy néhány, rövid sorban
Elzengjem én is érdemed!
Művész ugyan aligha volnék,
De jámbor költő csak vagyok,
Ennélfogva megrónál érte,
Ha érdemedről hallgatok!…
 

Fel dalra hát!… Debrecen népe
Szinházba tódul télen át,
A szépért való lelkesültség
Itt, Debrecenben él tehát,
 

De adjanak elő klasszi-
kus darabokat, nem pe-
dig pikáns bohózatokat és
nem kevésbé pikáns ope-
retteket – mindjárt
nincs közönség. Ebből
tehát az a tanulság:
 

Óh, Debrecen, a kort megérted,
Utól is érted csakhamar,
A pikáns lett a te országod,
Mely ápol s majdan eltakar.
 

Müvészek gyakran felkeresnek,
Neved s hired ők szeretik,
Te pedig dúsan, bő kezekkel
Aranyakat fizetsz nekik,
 

Feltéve, ha ártisták az
illetők, s olyan hölgyek is
vannak köztük, akik sze-
paréba is elmennek. El-
lenben, ha igazi művészek
keresnek fel, gyöngéden
hagyod őket éhen halni.

Mi ebből a tanulság?
 

Itt nem lehet ám stréberkedni,
Itt nem kell más, csak orfeum,
Mert másképpen (a rím kedvéért)
Az ágyba fektet Morfeum!…
 

Óh, Debrecen, szeretlek téged,
De azért keggyel megbocsáss,
Ha néha-néha versbe ömlik
Egy-egy keserü vallomás.
Müvész ugyan aligha volnék
– Az arcom csúf, hangom hamis -,
De falaid közt éhen veszhet
Nemcsak müvész – poéta is!…