Uniós diplomaták nyilatkoztak a Politico-nak arról, hogy ugyan dolgoznak egy kompromisszumos megoldáson, de egyre inkább a halasztás kezd körvonalazódni.
Megakaszthatja a magyar vétó az Európai Unió Oroszországgal szembeni hatodik szankciócsomagjának bevezetését– tárta fel a Politico. Ebben a csomagban az egyik fő érvágás az olajembargó lenne Vlagyimir Putyin számára, azonban Orbán Viktor korábban a magyar gazdaság érdekeire, és a rezsicsökkentésre hivatkozva- úgy fogalmazott-
“postafordultával” visszaküldte a javaslatot.
Előzmények:
Később a szankciócsomag előterjesztője, Ursula von der Leyen Magyarországra látogatott, a kormányfővel igyekeztek közelíteni az embargóval kapcsolatos álláspontokat. Az Európai Bizottság elnöke a megbeszélés után azt írta Twitteren,
A ma esti találkozó Orbán Viktor miniszterelnökkel hasznos volt a szankciókkal és energetikai biztonsággal kapcsolatos álláspontok tisztázására. Haladtunk, de további munkára van szükség. Össze fogok hívni egy videókonferenciát a régiós szereplőknek, hogy megerősítsük a térség olajipari együttműködését.
A látogatás óta eltelt három nap után azonban úgy látszik, nem sikerül olyan megoldást találni, aminek köszönhetően vétó nélkül el tudnák fogadni a háborút jelentősen befolyásoló embargót. A Politico uniós diplomatákra hivatkozva azt írta
Egy Brüsszelben keringő elképzelés szerint a hatodik szankciócsomag bizonyos elemeit elfogadhatják mind a 27 tagország támogatásával, azonban az orosz kőolaj és finomított üzemanyagok behozatalának teljes tilalmát egyelőre felfüggesztenék, amíg nem születik egy olyan kompromisszumos megállapodás, amelyet Magyarország is támogathat.
A késedelem azonban határozott visszalépést jelenthet az ügyben, ami sem von der Leyen megítélésének, sem a háború alakulásának nem tenne jót. A csomagban szerepel még az oroszországi propaganda teljes visszaszorítása az orosz médiumok európai bojkottja révén, valamint a Sberbankot érintő intézkedések, melyekkel kizárnák a SWIFT rendszerből.
A Bloomberg értesülései szerint azonban az EU nem tett le arról a szándékáról, hogy tovább győzködje Orbánt az olajembargó fontosságáról, és annak mihamarabbi bevezetéséről a 27 tagállam külügyminiszterei révén.
Az is felmerült, hogy Magyarország nem 2023, hanem 2024 végéig kapna haladékot az orosz olajtól való függetlenedésre, valamint pénzzel is támogatnák hazánkat a szükséges infrastrukturális feltételek megteremtésére.
A csomag elemeinek sorsáról a május végére tervezett EU-s csúcstalálkozón születhet döntés.
Hozzászólások