A bihari kis faluban, Tépén is megemlékeztek az 1848-49-es forradalom 167. évfordulójáról.
A református templom helyett a parókia gyülekezeti termében jöttek össze kicsik és nagyok, akik előtt Oláh Attika lelkipásztor hirdette az igét, a Királyok Könyvéből. A lelkész az ünnepi istentiszteleten kiemelte: 1848 szereplői számára szent volt a haza, a becsület, az igazság, az áldozatkészség embertársaik iránt. Elszánás, elemi erő kell ahhoz, hogy felemeljük orcánkat az égig – fűzte hozzá, majd megjegyezte: nehézkesen teljesül a 12 pont, ám azon kell fáradoznunk, hogy a kérdőjelek felkiáltójellé egyenesedjenek. „Hálát adunk ’48-’49 nagyságáért, melyből erőt meríthetünk, s fejünket felemelhetjük azokért, akik életüket áldozták hazánkért” – zárta a tiszteletes.
Az istentisztelet után szavalóverseny volt, melyet már 10. alkalommal rendezett meg az egyházközség. Az óvodások kategóriájában első lett Oláh Zétény Attila és Kovács Anna. Az alsó tagozatosok versenyét Kovács Klára nyerte, 2. Varga Virág, 3. Mezei Szabolcs lett. A felsősöknél a győztes Szilágyi Nikolett, 2. helyezett Kovács Kitti. Négy nyugdíjas is fellépett, őket azonban nem rangsorolta a zsűri. Valamennyi versmondó emléklapot kapott, a helyezettek pedig könyvjutalomban részesültek.
A parókiáról az ünneplők átvonultak a Polgármesteri Hivatal elé, ahol a ’48-as emléktáblánál Balogh András polgármester mondott köszöntőt. „Múlton nyugszik a jelen, azon a jövendő” – idézte Széchenyit. A továbbiakban aláhúzta: Kossuth, Széchenyi, Petőfi és társaik fölülemelkedtek a napi történéseken, és egy közös álom megvalósításáért álltak hadrendbe. A megemlékezést akként zárta, hogy a szabadság lehetőség, amelyért újra és újra meg kell küzdeni, s azt kívánta, ez a küzdelem hozzon sikert a nemzetnek és valamennyi tépei lakos családjának.
Kép és szöveg: Nyírő Gizella










Hozzászólások