Debrecenbe is elhozza nagyszabású szuperprodukcióját a ’90-es években nagy népszerűségnek örvendő Rapülők zenekar. Április 22-én a Főnix csarnokban a nosztalgikus hangulatot különleges látványvilággal és a megszokott Rapülők életérzéssel élvezheti a nagyérdemű.
A Rapülők zenekar 1992-1994 között pezsdítette fel a magyar könnyűzenét, olyan sokak által még ma is hallgatott slágerekkel, mint az Áj láv jú vagy a Lesz még rosszabb. A csapat újra összeállt, hogy néhány koncerten felidézhessék a rendszerváltás utáni évek szabad hangulatát. Geszti Péter és Berkes Gábor a Debrecenben, a Csapó utcai bevásárlóközpontban tartott sajtótájékoztatón elmondta, 9 hónapot dolgoztak a budapesti koncertjük előtt, ezt a színvonalat hozzák el április 22-én a cívisvárosba is. Geszti Péter hangsúlyozta, a szabadságérzés és bulihangulat mellett úgy térnek vissza a ’90-es évek slágerei, hogy azokat a mai követelményeknek megfelelő látvány- és hangzásvilág emeli még magasabb színvonalra. Geszti Péter hozzátette, az alapközönségük a 40 feletti korosztály, de az a tapasztalatuk, hogy ők a gyerekeiket is elhozták, akik ugyanúgy kívülről fújták a dalszövegeket.
Geszti Péter a sajtótájékoztatón elmondta, a Rapülők még soha nem volt úgy összerakva, mint most, és akik elmennek a koncertjükre, azok minden bizonnyal boldogabban térnek haza az élmény után.
Fotók: Balló Béla
Hozzászólások