„A nagy erő nagy bűntudattal jár” – Pókember: Életút

Egy szinte tökéletes, önálló és megható kötetet kaptunk Pókemberről magyarul, ami megmutatja mennyivel jobb lett volna, ha a Marvel – de nem csak a Marvel – nem a bevételmaximalizálásra, hanem a művészi értékre hajt.

Látszólag Pókember történetének legfontosabb állomásait meséli újra 1966-tól 2019-ig. Ugyanakkor ez nem egy összefoglaló, hanem egy alternatív változat, ami megmutatja, mi lett volna, ha Peter Parker együtt öregedett volna az olvasókkal. Ezért ajánlott Pókember történetének ismerete (legalább a legfontosabb mérföldköveké), hogy minden utalás tiszta legyen, de anélkül is koherens egészet alkot, nincs különösebb hiányérzetünk közben. Összefüggő a sztori annak ellenére, hogy a hat rész állomásai között 6-10 évek telnek el. Már ebből is látszik, hogy az idősebb olvasókat célozza meg. Ha valaki élt az adott évtizedben, illetve volt már 30, 40 éves, esetleg több, akkor az még jobban növelheti az élményt.

Nem az epikus harcokon van a hangsúly, ez csak Peter Parker élettörténete, ahogyan dolgozik, megházasodik, és megöregszik, mint mindenki más a világon. Annyi különbség azért van, hogy egy olyan személyt láthatunk, akivel már rengetegszer találkozhattunk fiatalon, és ha öregedett is valamit évtizedek alatt, azt is alig észrevehetően. Azonban most úgy látjuk, ahogy ezelőtt még soha. Minden döntésének következménye van. Például nem megy Vietnamba a barátja után ezért az elesik az ütközetben, és nem jön vissza később mondvacsinált indokokkal (például, hogy eltűnik, aztán 10 év múlva visszatér), mint a legtöbb képregény esetén szokás. De az öregedéssel együtt egyre lassabb és gyengébb, így egyre kevésbé alkalmas szuperhősnek.

Túl gyors az egész. Értve itt azt, hogy 30 oldal alatt lejátszódnak olyan történetek, amik eredetileg akár 120 oldalasak voltak. Elkerüli a hosszú, nagyívű harcokat, amik az életben sincsenek. Ez a kisebb baj. A nagyobb, hogy nincs hely hosszú jellemrajzokra, és Peter jellemfejlődése is kicsit darabos, persze nem nagyon változik meg, de az a sok kicsi változás nem mindig tud rendesen kibontakozni. Nincs hely nagy monológokra, cserébe viszont kapunk elgondolkodtató egysorosokat.

A kötet szakítva a Kingpin kiadó eddigi stratégiájával az eredetileg 2019-ben kiadott Spider-Man: Life Story című történetet jelentette meg, beelőzve a Fumax kiadót, ami hajlamos újabb, 2010-es évek közepéről, végéről származó Marvel történeteket kiadni. Bár megjegyzendő, hogy a Fumax Pókembert eddig még kihagyta.

Egy kis hiány van a magyar változatban. A 2019-es hatrészes sorozaton túl mostanában jelent meg hozzá egy különszám a tengerentúlon. Az még belefért volna ebbe a kötetbe, ha már szeptemberben jelent meg magyarul.

A kötetet Mark Bagley rajzolta, ahogy szinte az egész Ultimate Spider-mant is, ami a leghosszabb egybefüggő munkája, és magyarul a Csodálatos Pókember 2. sorozatában jelent meg. Az új dizájnok, jelmezek (pl. a Fekete Manó) említést érdemelnek. Ez már csak azért is dicséretes, mert élethűbbé teszi a történetet. Senki sem hordja 20 évig ugyanazt a ruhát.

A történetet Chip Zdarsky írta. A kanadai újságíró és illusztrátor még nem annyira régi motoros a képregényszakmában, mint Bagley. Kb. 10 éve foglalkozik komolyabban a műfajjal, és Pókemberrel még csak 2017 óta, de ezért a történetéért még Eisner-díjra is jelölték.

A borítók mindig az adott évtizedhez illőek. A 90-es évek egyik borítója például egy nagyszerű karikatúrája annak, hogy mi jellemezte abban az évtizedben a képregényipart (a gyűjtői kiadások elburjánzása és a sokféle borítóval kiadott variánsok). Magyar borítónak elég átlagosat választottak.