A skót Peter Wright nyerte meg a londoni PDC-dartsvilágbajnokság vasárnapi döntőjét Michael van Gerwen ellen, így pályafutása második vb-címét ünnepelhette. A finálét követően az NSO összegyűjtötte a főszereplők értékelését.
„El sem hiszem, hogy már másodjára emelhettem fel ezt a trófeát. Nehezen indult számomra az év (a 2021-es – a szerk), de nagyszerű lett a vége. Úgy gondolom, Michael és én sem játszottunk jól, de így is szórakoztató, kiélezett döntőt vívtunk” – kezdte meccs utáni nyilatkozatát a győztes, Peter Wright.
„Sokat hibáztam, de esélyt kaptam a javításra és hálás vagyok, hogy élni tudtam vele. Nem igazán tudom elmagyarázni, mi baj volt ma a játékommal, cserélgettem a nyilaimat is, hogy találjak valamit, ami működik, aztán a végén elkaptam egy jó szériát” – tette hozzá önkritikusan a kétszeres világbajnok.
„Ezúttal öt szettet nyertem három helyett, de csak az jár a fejemben, hogy mindkét döntőt elveszítettem” – kezdte nyilatkozatát Michael Smith, aki másodjára bukott el világbajnoki finálét, legutóbb 2019-ben Michael van Gerwen ellen.
„Nehéz lesz ezt feldolgozni, de hamarosan visszatérek a gyakorló tábla elé és felkészülök a következő megmérettetésre” – tette hozzá Smith, aki arra a felvetésre is kitért, hogy másképp alakulhatott volna a döntő, ha legalább egyszer ki tudott volna szállni azzal, hogy megdobja a bullt – „A magas kiszállók ezúttal valóban sokszor jöttek ki bullra, de egyszerűen nem tudtam őket megdobni… ilyen a darts.”










Hozzászólások