A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának (DE GTK) hallgatója nyerte el a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjat. Gyulai Ágnes Varga Mihály pénzügyminisztertől vette át az elismerését Budapesten.
Gyulai Ágnes, a GTK pénzügy és számvitel szak alapképzésének harmadéves hallgatója a Pénzügyi tudatosság fejlesztéséért pilot-programban elért eredményével érdemelte ki az elismerést.
A kísérleti projektben a hallgatók Becsky-Nagy Patrícia, a GTK Pénzügyi Tanszék tanszékvezetője irányításával középiskolai tananyagokat fejlesztenek, amelyeket a debreceni és Debrecen környéki intézményekben az elmúlt tanévben 54 tanóra keretében oktattak is.
A Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjat idén harmadik alkalommal adták át, és immár másodszor vehette át a DE hallgatója. Tavaly Póta Cserne Panka kapta a minisztériumi elismerést, aki ugyancsak a GTK hallgatója.
Forrás: DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont










Hozzászólások