Hétfőn derül ki, hogy folytatják-e a tiltakozást a Karinthy Frigyes Gimnázium tanárai, akiket pénteken kirúgással fenyegetett meg levélben a tankerület, amiért szerdán részt vettek a több tízezer főt megmozgató polgári engedetlenségben.
Egyikük, Berta Beáta azt mondta, abban egyeztek meg a kollégákkal, hogy hétvégén mindenki elgondolkodik, kinek mi fér bele, majd hétfőn megbeszélik, hogy a fenyegetés ellenére folytatják-e a tiltakozást.
„Nyilván mindenkinek magának kell meghoznia az egyéni döntést. De egyeztetünk és valamilyen közös megoldásban gondolkodunk alapvetően. Az biztos, hogy szeretnénk folytatni. Tehát nem itt van a vége” – hangsúlyozta.
Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke úgy értesült, van olyan gimnázium, amely a tantestületének kétharmadát veszítheti el, ha a polgári engedetlenségben részt vevő valamennyi tanárt kirúgják.
Véleménye szerint arra lenne szükség, hogy a kormány felébredjen, és valami olyan intézkedéssorozatot hozzon, amivel a kialakult helyzetet meg lehet oldani, elsősorban a bérrendezés és a munkaterhek csökkentésének ügyében, mert ez az állapot nem fenntartható.
„Jó lenne, ha látná azt, hogy amit ők most csinálnak és tesznek, az nem a probléma megoldása, hanem egy polgárháborús állapotnak a kialakulásához vezet” – emelte ki.
Eközben Orbán Viktor miniszterelnök egykori iskolája, a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola közleményt adott ki, amelyben leírták, hogy kiállnak a megfélemlítettek mellett, és elutasítják, hogy az oktatás problémáit valódi párbeszéd nélkül, parancsszóval próbálják megoldani.
Fotó: MTI/Illyés Tibor










Hozzászólások