A film azokban a ’70-es években játszódik, amikor Béres József (Gáspár Tibor) Kisvárdán, a Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben dolgozik mint agrármérnök. Az intézetet – mint akkoriban mindegyik állami vállalatot – egy, az agráriumhoz mit sem értő pártfunkcionárius vezeti (Hatházi András). Béres itt kezdi el – családi indíttatásból, miután a húgánál, Irénnél (Für Anikó) agydaganatot diagnosztizáltak – kifejleszteni a cseppjeit, mert – mutat rá a film retrospektív nézőpontja – a szülei mindig arra tanították, hogy segítsen ott és azon, ahol és akin csak tud. Imádott húgáért pedig tényleg mindent megtenne, s meg is tesz, amikor az agrármérnöki teendői után, éjszakánként az intézet laboratóriumában maradva, s orvos ismerősétől rákos emberi szövetekhez jutva azon az oldaton dolgozik, amelynek koncentrált nyomelem-tartalma lassítja a rákos sejtek burjánzását, illetve csökkenti a már meglévő daganat méretét.
Csakhogy a ’70-es években járunk, amikor, miután a párt „szagot fog” az illegális tevékenységről, Bérest – a korszellemnek megfelelően – egy jó kis koncepciós per során kívánja elítélni, s ezáltal likvidálni a közösségéből. Abból a közösségből, amelyből egyre többen a híveivé válnak, s már sorban állnak nála a csodaszerért…
A film ettől kezdve egyfelől Béres rendszeren kívüliségének a tükre: ő az, aki az átlagemberekhez képest egyáltalán nem fél a „hatalomtól”, sőt, nyíltan mer vele konfrontálódni, hiszen az eredményei kezdettől fogva őt igazolják… Ráadásul – ahogyan a felesége megfogalmazza – ő a legmakacsabb ember, aki, ha valamit egyszer a fejébe vett – itt konkrétan a másoknak való segítségnyújtást – attól nem tágít, bármi történjék is.
Másrészt az alkotás bizonyítéka a „minden sikeres férfi mögött áll egy nő”-kitételnek is, hiszen Bérest fiatal korától mindenben támogatta a tanítónő felesége, Papp Katalin, akinek hűségét, férjébe vetett hitét a filmben Huszárik Kata tökéletesen visszaadja.
Harmadrészt, és nem utolsó sorban, a film a szocialista rendszerről is rengeteg mindent elárul: rámutat a kisember megfélemlített helyzetére, akit az állásával azonnal meg lehet zsarolni – lásd a Béres mellett dolgozó Imre (Székely B. Miklós) esetét –, de akinek a végén mégis megszólal a lelkiismerete, s mégis fel mer lázadni az elvtársak ellen. Tükrözi a hatalmon lévők működési mechanizmusát, akik az úgynevezett „reformkommunistákkal” már ekkor se nagyon tudtak mit kezdeni, s a színészi játéknak hála, azokat a „gerinctelen” embereket is élesen elénk állítja, akik tökéletesen alkalmasak voltak a rendszer kiszolgálására.
De – amint azt Béres a film egy pontján hangoztatja – van, hogy az igazság soha nem derül ki, a hazugság viszont mindig. S ez történik az ő tárgyalásán is: a pártfunkcionáriusok és a nekik „lefekvő” ügyész (Oberfank Pál) által kreált koncepciós per lelepleződik, s az igazság, azaz a cseppek jótékony hatásának elismerése, ha nem is azonnal, de a rendszerváltást követően megtörténik.
Halálakor, 2006-ban Béres József már egy számtalan állami díjjal kitüntetett tudós volt. Az az ember, aki nem soha adta fel, s a munkájának, ha nem is azonnal, de végül mégis meglett az eredménye.
Nagyon szép és nagyon tanulságos film A feltaltáló. Ne hagyják ki. Nívóját jelzi, hogy ezen a héten az Apolló moziban az úgynevezett közönségsiker-sávban látható, ami a nézők tetszési indexének a közvetlen és elvitathatatlan mutatója.
Gyürky Katalin
Hozzászólások