A 2,3 millió magyar ügyféllel rendelkező Revolut elhozza a magyar bankszámlaszámot a felhasználóknak, ezzel párhuzamosan viszont fontos változások jönnek a díjszabásba is, amelyek a devizaváltást és az utalásokat egyaránt érintik.
A Revolut friss bejelentése szerint az első magyarországi ügyfelek akár már két hónap múlva megkaphatják a magyar bankszámlaszámot meglévő fiókjukhoz, a hazai piacon is aktív neobank hamarosan megkezdi a magyar ügyfelek áthelyezését a már tavaly év végén bejegyzett Revolut Bank UAB Magyarországi Fióktelepébe, ez lehetővé teszi az ügyfelek számára a magyar bankszámlaszám használatát is.
A magyar számlaszám többek közt lehetővé teszi, hogy a felhasználók közvetlenül a Revolutos számlájukra kérjék fizetésüket, kihagyva ezzel a hagyományos bankokat a folyamatból.
A Revolut friss közleménye kiemelte, hogy a közel 2,3 millió hazai felhasználó a váltásból semmit nem fog érzékelni a mindennapi használat során, minden eddigi szolgáltatás változatlanul elérhető marad majd a jövőben is. De a díjak több esetben is változnak majd a váltás eredményeként, ezek közül a legfontosabb, hogy a tranzakciós illetéket a Revolut is átterheli majd a felhasználókra az adott utalás 50 000 forint feletti részére.
Az illeték alól a Revolut felhasználók egymás közti átutalásai mentesülnek, ahogy az 50 000 forint alatti, rendszeren kívülre indított utalások is. Aki továbbra is el szeretné kerülni a díjakat, annak érdemes lehet fizetős csomagra váltania, a Premium és Metal ügyfelek ugyanis havonta összesen 1 millió forintot, az Ultra csomaggal rendelkezők korlátlan összeget utalhatnak havonta illetékmentesen.
Az viszont már csak a Revolut felhasználók részére küldött emailjéből derül ki, hogy a neobank a magyar számlaszám létrejöttét követően az azonnali utalás mellett a qvik-es fizetési kérelmeket is elérhetővé teszi a felhasználók számára, amely a jelenlegi szabályozás mentén továbbra is díjmentes utalást biztosít a felhasználók számára, így ezzel egy ideig még kikerülhető a tranzakciós illeték.
Forrás: Forbes









Hozzászólások