Szobácsi Gergő háromgyermekes apuka, 13 éve stand-upol, szerepelt már a Showder Klub, a Showder Klub bemutatja, a Comedy Club és a Viasat/Dumaszínház bemutatja című televíziós műsorokban. Jelenleg a Saras tócsákban ugrálni című podcastet vezeti Tóth Eduval közösen, amelyet már több mint 11 ezren követnek a YouTube-on. Idén a műsor több mint 1 millió forint adományt gyűjtött egy gyermekonkológiai osztály számára.
A stand-up comedy egy életforma, gondolkodásmód. Mit gondolsz erről?
Ez teljes mértékben így van. Ez egy 24 órás munka. Egy idő után átáll a gondolkodásod. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy fölkelek reggel hétkor és görcsösen kimegyek az utcára anyagot gyűjteni, hanem nyitott szemmel megyek a boltba, az utcán stb. Főleg én, aki megfigyelő típusú humorista vagyok. Már akkor is ezt csináltam, amikor még nem is tudtam, hogy stand-upos leszek. Például amikor először színpadra álltam, akkor elmeséltem olyan sztorikat, amiket akkor figyeltem meg, amikor még nem is tudtam, hogy ezt fogom valaha csinálni.
Háromgyermekes apaként és stand-uposként mit gondolsz arról, hogy a gyerekeknek nem való a stand-up comedy?
Olyannyira, hogy én nem is vállalok olyan fellépést, ahol 16 éven aluliak előfordulhatnak. A Dumaszínháznak benne van a szabályzatában, hogy 16 éven aluliak nem látogathatják az előadásokat, ennek ellenére elhozzák őket a szülők.
Múltkor például voltam egy esküvőn, elmondtam, hogy 16 éven felülieknek szól a műsor, és ha gondolják, akkor most ki lehet még vinni a gyereket, de én emiatt nem fogom visszafogni magam. Érintek olyan témákat, amelyeket szerintem nem tőlem kellene először hallani a gyereknek.
És nehéz visszafognia magát az embernek a színpadon.
Én nem is szoktam. Sőt, el szoktak hozni 6-8 éves gyerekeket előadásra, akik még eleve nem nagyon értik, hogy miről van szó. Látom rajtuk, hogy egy idő után elkezdik unni. Mivel nem értik, ezért nekik nem vicces, csak egy bácsi áll a színpadon, aki beszél. Számukra dögunalom az egész. Úgyhogy teljesen felesleges őket hozni.
Ne hozzátok Dumaszínház előadásra a 16 éven aluli gyerekeiteket!
Zavar, hogy ha tudom azt, hogy ott ül egy gyerek a nézőtéren, de én nem tudom kiherélni a műsoromat. Idegesít, hogy ott ül, és hallgatja. Pedig nem vagyok nagyon káromkodós, de beszélek szexről, és jobb, ha nem tőlem tudják meg, hogy nem a gólya hozza a gyereket.
Podcastot vezetsz Tóth Eduval közösen 2023 óta, már több mint 40 részen keresztül. Minden vasárnap epizódról-epizódra járjátok körül, hogy milyen is a XXI. században gyermeknek és apának lenni. Hogyan adódott ennek az elkészítésére a lehetőség?
2021-ben volt egy Showder Klub special felvétel. Szoktak előre szólni nekünk, hogy Showder Klub special felvételek lesznek, kinek van önálló vagy közös estje valakivel, amit szívesen odaadna. Egy önállónyi anyagom nem volt, de valakivel közösen bevállaltam volna, és abban a pillanatban megcsörrent a telefonom. Tóth Edu hívott, hogy nem adunk-e oda közösen egy estet? De, mondom, pont erre gondoltam. Mindketten apák vagyunk, és kézen fekvő volt, hogy gyerekekkel kapcsolatos téma lesz azon az előadáson. Annak lett a Saras tócsákban ugrálni a címe. Ez nem létezett előtte, kifejezetten oda készült. A felvétel után megkérdeztem Edut, hogy mi lenne, ha folytatnánk. Ő akkoriban sokat járt Bödőccsel fellépni, és a maradék szabad estéjét inkább otthon töltötte, de felvetette, hogy mi lenne, ha ezt podcast formájában folytatnánk. Akkor épített a Dumaszínház egy podcast stúdiót a Corvin sétányra. Engem mindig vonzott a rádiózás, csak nem mertem magam kipróbálni benne, úgyhogy az esélytelenek nyugalmával elkezdtük.
Nem gondoltuk, hogy ebből bármi lesz. Meghívtunk egy-két embert, akikkel jóban vagyunk. Az első adásban Nyáry Krisztián volt, őt Edu ismerte valahonnan, én Aranyosi Petivel vagyok jóban, ő volt a második részben. Az ismerőseink eljöttek szívességből az első pár adásba, aztán azt vettük észre, hogy egyre több a hallgató. Most már ott tartunk, hogy 44 adást vettünk föl, most kezdtük a 4. évadunkat, és már több mint 11 ezer feliratkozónk van. Most már akikre ráírok, akár ismeretlenül, 10-ből 8 örömmel eljön. Nem is gondoltuk, hogy ekkorára nő ez a műsor. Sőt, a 3. évadban csináltunk egy adománygyűjtést egy gyermekonkológiai osztály számára, amin több mint 1 millió forint összejött.
Hogyan indult ez a gyűjtés?
Volt a 2. évadban egy pólónk, amit minden vendéggel aláírattunk, aztán csináltunk mégis egy Saras tócsákban ugrálni stand-up estet most januárban a Dumaszínházban. Azok között sorsoltuk ki a pólót, akik eljöttek arra oda. Bele voltak dobva a közönség tagjainak nevei egy kalapba, kihúztunk egy srácot, aki följött a színpadra, és látszott rajta, hogy fogalma sincs arról, hogy kik vagyunk. Kérdeztem, hogy került oda, és mondta, hogy karácsonyra kapta valaki ezt a jegyet, aki nem tudott eljönni, és ő jött helyette úgy, hogy se a podcastot nem hallgatta, se rólunk nem hallott soha.
Szívesebben adtam volna olyannak a pólót, aki azért jött oda, mert szereti ezt. Gondolkoztam, hogyan lehetne a 3. évadban ezt a pólót egy hallgatóhoz eljuttatni, és közben beszélgettem egy pszichológus hölggyel, ő mondta, hogy mi lenne, ha gyűjtenénk az Érbetegek Rehabilitációja Alapítványnak, és az utalók között sorsolnánk ki. Ő segített az egészet megszervezni, hogy eljusson a pénz az alapítványhoz, és azon keresztül a gyermekonkológiai osztályra. Több mint 1 millió forint összegyűlt, úgyhogy még haszna is volt.
A két műsorvezetőt ismerjük, de kik dolgoznak még rajta?
Senki, mi csináljuk ketten Eduval. Én veszem fel Kovács András Péter kameráival. Neki is van egy saját podcastja, a KAPod, és otthagyja a kameráit, amiket mi is használhatunk. Ha nem hagyná ott a kameráit, akkor ez a podcast csak hangban létezne.
Ketten csináljuk, és pont ezért fordulnak elő hibák a felvételekben. Nekünk kell odafigyelnünk mindenre. Általában péntekenként kettő adást veszünk fel egy napon. Az első vendég 10-től 11-ig, a második vendég déltől egyig jön.
Szétoszlik a figyelem, ezért elfelejtünk dolgokat. Például most a 4. évad szezonnyitójában volt egy kis technikai dolog. Az egyik kamerának volt valami beállítási problémája, és annyira arra figyeltünk, hogy a másik kamerán elfelejtettem formattálni a memóriakártyát, így rajta maradt az előző beszélgetés. Eljött Kiss Ádám, akinek két évig fűztük az agyát, mert nagyon ritkán ad interjút, és nagyon jót beszélgettünk, de a felénél betelt a memóriakártya, így nem vettük föl, utána napokig győzködtük, hogy jöjjön vissza még egyszer. Sok álmatlan éjszakám van abban az epizódban, de végül meglett. Visszajött és pótoltuk.
Amikor visszajött, akkor le volt formázva minden memóriakártya, még benne is hagytam az adásban, hogy poénkodott vele. Érdekes, hogy az első felvételen a 33. percnél telt be a memóriakártya, a második felvételen a 33. percnél lefagyott a Dumaszínház hangfelvevő berendezése. Ugyanúgy a 33. percnél leállt a hang, mint az elsőnél a kép. De az volt a szerencse, hogy 35 percet beszélgettünk, mert pótlás volt, tehát csak az utolsó két perc veszett el. Ezt az epizódot nagyon nem akarta az isten, de meglett, kint van. Nem csodálkoznék, ha valahogyan letörlődne az internetről.
Szoktad követni a kommenteket a YouTube-csatornán a videók alatt?
Szoktam követni. Sajnos lusta vagyok válaszolni rájuk, pedig kéne. Illetve van nagyon sok nagyon kedves komment és nagyon sok nagyon nem kedves komment. Ha olyan a negatív komment, hogy lehet belőle tanulni, például azt írják, hogy recsegett a hang, figyeljetek rá oda, ebből tudok épülni, nem is törlöm ki, de azt, hogy Edunak sokszor írják a dadogása miatt, hogy nyökögős, ezeket törlöm a francba, mert ezzel nem vagyunk előrébb.
Mit tanácsolsz azoknak, akik most szeretnének humoristává válni?
Most már nagyon sokan vagyunk. Egyre nehezebb egyedi színfoltnak lenni, de ez nem csak a stand-upban van így, hanem az összes előadóművészeti műfajban. Most, ha az énekeseket veszed, akkor a 12. X-faktorban már nehéz kitűnni.
Egyszer voltam Bárdos András előadásán, aki tévés személyiségnek tanuló embereknek tartott előadást, azt mondta, hogy legyetek önmagatok. Ez így van. Amúgy én is hiába csinálom ezt már 13 éve, nagyon nehezen találtam meg a hangomat. Sokkal nehezebben, mint az újabb generációk, például az Ács Fruzsi, Lakatos Laci, Elek Peti, Ráskó Eszter generáció. Mi már akkor évek óta ott voltunk Eduval a Dumaszínházban, és elhúztak mellettünk, mert hamarabb magukra találtak a színpadon.
Azt tanácsolom, hogy ne menjenek tévutakra. Én sokáig próbáltam másabbnak mutatni magamat a színpadon, mint amilyen voltam. Próbáltam álmagabiztosságot magamra erőltetni, de nekem is sokkal jobban működik, mióta őszintébb vagyok a színpadon. Legyenek őszinték, legyenek önmaguk. A stand-up-nál nagyobb önismereti út nincsen.
Küzdöttem pánikrohamokkal a színpadon, az akkor múlt el, amikor fölvállaltam. Amíg próbáltam leplezni azt, hogy nem vagyok jól, addig furcsa hangulat volt, mivel a közönség észrevette, hogy valami nincs rendben, de aztán felvállaltam, lett rá a poénom is. Mióta felkészültem rá, hogy ha lesz is, akkor előveszem a pánikrohamos blokkomat, és megyünk tovább, azóta elmúlt, mert lekerült rólam a stressz.
Mik a legfontosabb céljaid a stand-up comedy-ben?
Különváltam a Dumaszínháztól. Szeptember óta csak vendégművészként vagyok jelen ott. Ez egy teljesen új terep nekem, mert amikor elkezdtem stand-upolni, akkor felvettek a Dumaszínházhoz, ami egy nagyon profin működő gépezet, ott egy fellépés szervezésével semmi dolgod nincsen. Kapsz egy e-mailt, hogy mikor hova kell menned, és ott 40 percig viccesnek kell lenned. Ennyi a dolgod. A hátteréről semmit nem tudsz. Ilyen szempontból nagyon el voltam kényeztetve, és hogy már két hónapja saját magam szervezem a fellépéseimet, most kezdem tapasztalni, mennyi terhet vett le a vállamról a Dumaszínház. A terv beletanulni a háttérmunkába.
Köszönöm az interjút.
Hozzászólások