A Főnix Rendezvényszervező Kft. jóvoltából egyfelől sztárparádéval, másfelől rendkívül elgondolkodtató darabbal várta a Nagyerdei Szabadtéri Színpadra a közönséget a 2021. augusztus 22-én és 23-án Debrecenben fellépő Orlai Produkciós Iroda. A Szabó Máté rendezte Válaszfalak című előadás minden korosztály számára tanulságos estét biztosított.
Az, hogy a Válaszfalak lesz az idei debreceni szabadtéri játékok programsorozatának egyik „legütősebb” darabja, a szereposztásból előre sejthető volt. Hiszen a negyvenévnyi házasság után válni készülő házaspárt, Nancyt és Billt nem más, mint a színpadon amúgy is jól összeszokott kiváló páros, Hernádi Judit és Kern András alakította, miközben a férjet „kerülgető”, Carlát megtestesítő Peremartoni Krisztinának is igen jól cseng a neve a nézők körében, a házaspár gyermekeit és menyét alakító fiatalabb színészek pedig végig remekül helytálltak a fent említett „nagy nevek” mellett.
Az „ütős” jelleget pedig a vígjátékinak titulált, de a humora ellenére drámai attribútumokkal is jócskán rendelkező darab tartalma tovább erősítette. A Bess Wohl írta, Zöldi Gergely fordította szöveg adaptációja ugyanis olyan, bizonyos szempontból minden generációt érintő problémákat vet fel, mint amilyen a megfáradt házasság, a hűtlenség, a gyereknevelés, a gyermekek „kirepülése”, az anyai és az apai szerep, ezen belül is, a hölgyeket érintve az anya vagyok-e vagy nő?, illetve lehetek-e egyszerre mindkettő? kérdésköre.
Mindezeket a kérdéseket feldolgozandó, a darab egy remek, sokatmondó, némajátékkal indul. A Nancyt alakító Hernádi Judit és a Bill szerepébe bújt Kern András épp vacsoráznak, és estebédjük elköltése közben, egymással szemben ülve ugyanazokat a mozdulatokat végzik, egyszerre és ugyanúgy – miközben egy szót sem szólnak egymáshoz. A mozdulataik azonossága és azonos ritmusa önmagában utal egyfelől az összeszokottságukra, a negyvenévnyi együtt töltött idő rutinszerűségére, másfelől az unalmat gerjesztő megszokások sorozatára. Arra, hogy már nem tudnak egymásnak meglepetést okozni, még egy szokatlan mozdulat szintjén sem, hogy már nincs közöttük se tűz, se szenvedély… Hogy ezt követően nem sokkal, ezt a némajátékot megszakítva Nancy mintegy bombaként dobja be a következő mondatot: „Azt hiszem, el akarok válni”, mire Bill csak ennyit közöl: „Jó.”
A kapcsolat kihűlésére szintén utaló, férj felől érkező reakcióra azonban megérkeznek a gyerekek is: a házaspár két fia, Ben (Pataki Ferenc) és Brian (Nagy Dániel Viktor), valamint a menyük, Jess (Grisnik Petra), akik viszont minden lehetséges eszközzel meg akarják akadályozni, hogy a szüleik ennyi idő után szétmenjenek.
S ettől kezdve a darab már nemcsak a házaspár elmúlt negyven évének láttatásáról, a válás múltban gyökerező okainak a felfejtéséről szól, hanem a fiatalok életéről és a két fiú problémáiról is. Mert miközben egyre több „csontváz” hullik ki a szüleik szekrényéből – amelyeket most azon nézők kedvéért, akik még nem látták a darabot, nem részleteznék -, épp ezen idősebb, szülői generáció „csontvázai” tükrében értjük meg a fiatalabb generáció, a gyermekek (még ha már fel is nőtt gyermekek) gondjait-bajait. Amelyek egytől egyig – legalábbis a fiúk beállítása szerint – a szüleik életének problémáiból fakadnak, onnan eredeztethetők. Így például a fiatalabb fiú, Brian a szülei házassága kapcsán feltáruló egyik „titokra” fogja, hogy mind a mai napig nem igazán tud kötődni senkihez sem, és hogy magányos. Ahogy Ben és az épp mindenórás terhes felesége, Jess közötti konfliktusok is valahol a szülői ház „tükrében” keresendők… S miközben ezen „tükrök” ellenére (amelyek mögé bújás, jegyzem meg, a fiúk részéről a felelősség-áthárításnak is „szép” és tipikus példája), paradox módon a fiúk tényleg mentenék a szüleik házasságát, azzal is szembesülniük kell, hogy az apjuknak és az anyjuknak lehet, hogy nem most, hanem már jóval korábban jobb lett volna, ha külön folytatják. Hisz – derül ki a dramaturgiailag remekül felépített párbeszédekből – mit ér negyven év, ha „ez nem élet”, mit ér ennyi együtt töltött idő, ha azt fejben mással, másnál töltötték, valaki olyasvalakinél, akiről azt hitték, hogy jobban szeretné őket, és hogy boldogabbak lennének mellette…
Mert hiszen – mondja ki a darab végefelé Bill – „a szeretet az ragaszkodás”. Ebben a családban pedig ez a ragaszkodás – a látottak alapján ítélve – mindenkiből hiányzik. S akkor ez nem szeretet. Nem lehet szeretet. Megszokás, nyugalom, beletörődés lehet, de szeretet, az nem.
Talán az itt csak nagyvonalakban felvázolt történetszálakból is kivehető, hogy a Szabó Máté rendezte darab nem a nagy fordulatokra, nem a látványelemekre épít, hanem a dialógusokra. A párbeszédekre, amelyek erősségét ez a színészgárda önmagában biztosítja. Csak ámulunk-bámulunk a profizmusukon, ahogy például a házaspár két tagja a mozdulataikban is, de még a szóhasználatuk tekintetében is hozza a megszokás, az unalom minden attributumát, ahogy a Carlát alakító Peremartoni Krisztina „angolosan” távozik, amikor meggondolja Billel kapcsolatban magát, vagy ahogy a fiúk „kiakadnak”… Min is? Azon, hogy a szüleik házasságán nincs is min kiakadni, hisz abban nem történt semmi, nem úgy a házasságukon kívül…
Hangsúlyozom, a darab a humoros be- és kiszólásai miatt valóban értékelhető vígjátékként is, de a sokszor igen fájdalmas, mert a saját életünkkel is szembesítő kérdésfelvetései miatt én sokkal inkább drámában hajlónak mondanám ezt a lenyűgöző, minden szempontból zseniális produkciót.
Az alkotók:
Szereplők:
- Bill – Kern András
- Nancy – Hernádi Judit
- Ben – Pataki Ferenc
- Brian – Nagy Dániel Viktor
- Jess – Grisnik Petra
- Tommy – Rohonyi Barnabás
- Carla – Peremartoni Krisztina
- Fordította: Zöldi Gergely
- Dramaturg: Zöldi Gergely
- Díszlet: Cziegler Balázs
- Jelmez: Füzér Anni
- Rendező munkatársa: Skrabán Judit
- Rendező: Szabó Máté
Producer: Orlai Tibor
Gyürky Katalin
Hozzászólások