Magyarország legrangosabb fitneszversenyén, a tizenkilenc esztendős múltra visszatekintő Fitparádén lépett színpadara a debreceni személyi edző, Rénes Janka. A kétnapos rendezvény első felvonásán szabadidős versenyt, a másodikok az NPC szövetség viadalát tartották meg. Janka mindkét versenyen szerzett egy-egy ezüstérmet.

“A vártnál is erősebb volt a mezőny – nyilatkozta a HajduPressnek a szépség. – Arra lehetett számítani, hogy az ország legjobb versenyzői itt lesznek, de rengeteg nagyon jó külföldi sportoló is eljött. Mindig van bennem izgalom a színpadra lépés előtt, de nem bénító félelem, így a pódiumon való szereplést kifejezetten élveztem. Amikor tetszik az ember az bíróknak, olyankor kihívják összehasonlításra a többi versenyzőhöz, és szerencsére engem nagyon sokszor hívtak ki, forgattak meg – mosolyodott el. – Így minden egyes kihívásnál egyre felszabadultabb voltam.”
Janka július elején kezdte a felkészülést Németh Réka versenyfelkészítő edzővel, a Hammertime Team tagjaként, akivel elsősorban online tartották a kapcsolatot, hétvégéken pedig Budapestre utazott, ahol mentora meg tudta nézni az aktuális formát, illetve a színpadi pózolást tanította neki. “Nem fix étrendet kaptam, hanem makrotápanyag-mennyiségeket, amikhez tartva magam én állíthattam össze az étrendem. Heti 5 súlyzós edzés mellé társult heti 6 kardió edzés” – tette hozzá.

S hogy mik a következő céljai a jövőben Jankának?
“Most hétvégén Szegeden versenyzek, jövő hétvégén Ausztriában a NABBA szövetség viadalán, aminek a magyar elnöke vagyok. Az azt követő hétvégén Superbody, majd november 20-án NABBA Európa-bajnokság.”
Mint sokan tudják, Rénes Janka személyi edzőként Sidlovics Gáborral, azaz Sidivel, a Tankcsapda gitárosával is dolgozott együtt az edzőteremben. A zenész teste látványosan átalakult, fogyott és megizmosodott.
“Sidivel mostanában nem tudtunk közösen edzeni a turnéjuk és a felkészülésem miatt, de nagyon büszke vagyok arra, hogy azóta is rendszeresen edz, a súlyát pedig a turné alatt végig megtartotta. Most, ha ugyebár mindkettőnknek több ideje lesz, megint nyomunk egy keményebb időszakot.”
(TN)
Hozzászólások