A tökéletes, tavaszi villásreggeli

Forrás: She Loves Biscotti

Mivel is lehetne igazán jól megalapozni a hosszú munkahetet záró hétvégét, mint egy finom, tavaszi, ráérős villásreggelivel – szóljon a napunk a pihenésről és ne a kapkodásról!

A tökéletes és ízletes menünek nem feltétlenül kell bonyolultnak lennie, sőt! A remek ízorgia már egyszerű hozzávalókból is elérhető. A frittata, vagyis az olasz tojáslepény nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik, hiszen a tojások mellé azt dobhatunk a serpenyőbe, amit éppen a konyhában lelünk – ilyenkor tavasszal pedig zsenge zöldségek biztosan vannak otthon.

Az ízes olasz reggeli hozzávalói valóban csak a hűtőnkben fellelhető alapanyagokon és az ízlésünkön múlik, azonban a spárgaszezon közepette, most egy igazi tavaszi frittata receptet hoztunk kedvcsinálónak.

Hozzávalók

Elkészítés: Feltörjük a tojásokat, ízlés szerint fűszerezzük, reszelünk bele némi parmezánt, majd alaposan felverjük az egészet. Egy serpenyőt olajjal kikenünk, felhevítjük és nagyjából 3 perc alatt a megtisztított spárgákat gyorsan pirítsuk meg úgy, hogy azok még zsengék maradjanak, ezután hozzáadagolhatjuk az ízesített tojásokat. A serpenyőre helyezzünk egy fedőt vagy egy tányért, majd süssük közepes hőfokon néhány percig. Ha a lepény alja már megsült, akkor fordítsuk meg a frittatát és süssük készre a másik oldalát is. Tálalhatjuk extra sajttal, de sonkát is fogyaszthatunk mellé, hogy még energikusabban induljon a napunk.

Jó étvágyat!

Spárgaszezon
Exit mobile version