A veséjükbe látunk

Egy „aprócskának” beállított, de annál nagyobb horderejű kérés forgatja fel fenekestül két házaspár életét az osztrák Stefan Vögel írta vígjátékban. Az Egy apró kérés című darabot a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon 2020. július 27-én az Orlai Produkciós Iroda művészeinek előadásában láthatta a debreceni közönség.

Talán nem tűnik merész és távoli párhuzamnak, ha a Rába Roland rendezte darab főszereplőjének, az építész Arnoldnak (Debreczeny Csaba) az életét és nagyravágyását a klasszikus drámaíró, Henrik Ibsen hősének, Solness építőmesternek a kivagyiságával vetem össze. Persze, a norvég drámaíró előd főszereplője már benne jár a korban, amikor a történetben vele találkozunk, de az épületek felhúzása szimbolizálta nagyratörését egyértelműen „örökölte” az osztrák mű nála jóval fiatalabb utóda, Arnoldi is. Aki szintén az épületek, jelen esetben egy párizsi toronyház megépítésével akar ― ismét ― kitűnni a környezetéből. Abból a környezetből, amelyet és amelynek tagjait ― beleértve a feleségét is ― a sikerei érdekében, ha semmibe nem is vesz ugyan, de kétségkívül nem értékel eléggé. 

Rába rendezésében az a gesztus, hogy a tervbe vett épület makettjét a színpad közepére állítja, legalább olyan szimbolikus, mint annak idején a Solness-féle monumentális templomtorony drámabéli központi szerepe. Ennek a fontosságát fogja egy „apró” kérés megzavarni. Arnold felesége, Kathrin (Szávai Viktória) a tervezett párizsi utat nem átallja azzal keresztülhúzni, hogy bejelenti: veseelégtelenségben szenved, s hogy ne haljon meg, feltétlenül szervdonorra és szervátültetésre van szüksége. Az asszony vércsoportja szerint pedig erre potenciálisan a férj is alkalmas lehetne.

Apropó, potenciálisan. Mert ezzel eljutunk az építész tervei és a feleség nem várt kérése között húzódó újabb szimbólumig: az felhúzandó épület fallikus jellegéig, amely ― Freud óta tudjuk ― szintén, mint Solness esetében, utal a férfi potenciájára, férfiasságára is. Ez azonban a darabban több szempontból is megkérdőjeleződik. 

Egyfelől a feleség kérése kapcsán mutatott Arnold-féle gyávaság miatt, másfelől a külsőleg, „macsóilag” jóval gyengébb, de emberileg jóval erősebb barát, Götz (Mészáros Máté) tükröt tartó magatartása által. Götz meglepő bátorsága, férfias kiállása, hogy bármilyen körülmények között vállalná a segítségnyújtást, és odaadná a veséjét, két tipikus, nem is feltétlenül csak férfiakra jellemző viselkedést mutat. Azt, hogy az öntelt, magát előtérbe helyező személlyel, Arnolddal szemben Götz az előnytelenebb külsejét épp a belső értékeivel képes ellensúlyozni. 

Ám ahogy Albert nem értékeli kellőképpen Kathrint, úgy Götz felesége, Diana (Járó Zsuzsa) pedig a férje odaadó magatartását nem, amennyiben neki férfiasabb férfira, jelen esetben a másik, fallikus szimbólumokba „kapaszkodó”, szintén építész Timre van (szexuálisan) szüksége.

S persze ott van Kathrin, aki, miután leleplezte a férje gyávaságát, újabb csavarokkal élve „tovább kutat” férje személyiségében, s újabb meglepetésekre bukkan. Ezekből csak annyit árulok el, hogy itt is felsejlik egy fiatalabb nő képe a láthatáron, mint annak idején Solness építőmester esetében.

Az aprócskának látatott kérés tehát nem várt helyzetekbe sodorja mindkét házaspárt. A színészek feladata a darabban annak az ábrázolása, hogy a kezdeti állapotuk a történések végére hogyan alakul át teljes mértékben. Ez többé-kevésbé mind a négy szereplőnek sikerül, de a legjobban annak az Albertet megformáló Debreczeny Csabának, aki a szemünk előtt válik „macsóból” hisztis kisfiúvá, fallikus „nagyságból” a makettjét szimbolikus módon összetörő felszarvazott férfivá. Miközben átváltozását a felesége ― Szávai Viktória kiváló alakításában ― ekkor már kegyetlen nyugalommal képes szemlélni. 

A játék remek, a fordulatok váratlanok, az előadás pazar, s ami talán az egyik legfontosabb: igazi intellektuális kalandra hívja a nézőt. 

Az alkotók:

Szereplők:

Író: Stefan Vögel
Fordító: Zöldi Gergely

Látvány: Michac Gábor
Rendezőasszisztens: Kovács Henrietta

Rendező: Rába Roland, Jászai Mari-díjas

Producer: Orlai Tibor

Gyürky Katalin
 

Fotó: debreceniszabadteri.hu