Öt évig készült, rengeteg pénzbe került, és mindkét politikai oldal nagyon várta az 1848. március 15-ei eseményeket feldolgozó, Lóth Balázs rendezte Most vagy soha! című filmet. Az egyik szekértábor nyilván azért, hogy hallelujázhasson a láttán, a másik meg persze azért, hogy a kákán is csomót keressen benne. Én azonban – mivel soha nem álltam be egyik politikai oldal mellé sem, hiszen csak és kizárólag a kultúra érdekel -, igyekeztem elfogulatlanul szemlélni a filmet. A most következő elemzésem, remélem, hogy ezt a fajta minden szempontból kívülálló magatartásomat fogja tükrözni.
Rögtön a főcím után véleményem szerint egy igen fontos kitételre hívják fel a filmkészítők a befogadók figyelmét: az „Ahogy történt, és ahogy történhetett volna” alcím azért jó, hogy megjelenik, mert ettől kezdve senkinek sem lehet elvárása azzal kapcsolatban, hogy csak azokat az eseményeket lássa viszont a vásznon, amelyek a jeles 1848. március 15-ei napon – a történelmi forrásokból tudhatóan – valóban megtörténtek. Az alkotók ezzel a mondattal tulajdonképpen a film teljes két órás időtartamára bebiztosították magukat azt illetően, hogy, egyfelől, ne lehessen rajtuk számonkérni semmit, másfelől, ettől kezdve szabadon mozogva a történelmi tények és a fikciós elemek között, valóban egy közönségbarát mozit hozzanak létre. Tulajdonképpen minden korosztálynak és mindenféle műfajt kedvelőknek szólót: az általános iskolások mantrázhatják a filmben többször elhangzó, kötelezően elsajátítandó Nemzeti dal sorait, a romantikus filmek kedvelői elmerülhetnek Petőfi és felesége házasságának részleteiben, a történelem iránt érdeklődőknek ott vannak a márciusi ifjak, nem akármilyen szereposztásban, és az őket üldöző osztrákbérenc titkosrendőr, Farkasch fikciós alakjának történetbe/történelembe csempészésével az akciófilmek iránt rajongók sem távoznak hiányérzettel a moziból.
Talán ebből a felsorolásból is érzékelhető, hogy igen sűrű bő két órának néz elébe az, aki beül a Most vagy soha! című filmre. Hogy ugyanis mindez beleférjen, igencsak pörögnek az események: a történet ideje, azaz egy nap alatt, a március 14-e este és március 15-e este között eltelő huszonnégy órában a szemünk láttára valóban megváltozik Magyarország történelme. Köszönhetően az elején kissé még szeleburdinak, szedett-vedettnek, elvont értelmiségi csoportosulásnak tűnő márciusi ifjaknak, aki a Pilvaxban jól szórakozva egyszer csak, pár óra leforgása alatt, Lóth Balázs filmjében valóban a szemünk láttára nőnek fel a feladathoz, s járják végig a hozzájuk csapódó tömeggel azokat az általunk ismert helyszíneket, amelynek köszönhetően a magyar nép – ha csak ideig-óráig is -, de függetlenedni tudott az osztrák hatalomtól. S mivel a film ezen szegmensét, a 15-ei helyszíneket ismerjük, ezeket látva nem a történetre, hanem a valóban kiváló színészi teljesítményekre van időnk és módunk figyelni. Azt gondolom, Berettyán Nándor tökéletes választás volt a lánglelkű poéta, Petőfi Sándor szerepére, a nála három évvel fiatalabb, de jóval megfontoltabbnak tűnő Jókai Mórt kiválóan alakítja Koltai-Nagy Balázs, miközben a nőcsábász hírében álló Vasvári Pált játszó Fehér Tibor is jól hozza a reá bízott figurát, csak túl sok az utalás a nők utáni futkosására. Itt, ezen a ponton a kevesebb bizony több lett volna…
Nem úgy a Petőfi feleségére, Szendrey Júliára (Mosolygó Sára) vonatkozó részek esetében, ahol véleményem szerint nagyon jól tették az alkotók, hogy fikcionalizáltak: a szintén költő, sőt műfordító, rendkívül művelt és okos asszony sorsát láttatva ugyanis a „minden sikeres férfi mögött áll egy nő” közhelyet teljesen új értelmezésbe helyezték a film készítői akkor, amikor valóban végig támogatja Petőfit a forradalom kitörése napján az ifjú ara, csak épp nem úgy, ahogyan az a „nagykönyvben” meg van írva. Olyasfajta szituációkba „keverik” itt a film készítői Szendreyt, ami nyilván nem esett meg vele 1848. március 15-én, viszont megeshetett volna. Azaz ezen a ponton úgy fikcionalizáltak az alkotók – amiért minden elismerésem –, hogy mindez a történelmi hitelesség iránti tiszteletet cseppet sem csorbítja. Igen, elhisszük, hogy így, ilyen formán is – amit most nem árulok el, hogy hogyan – védelmezhette volna ez a külső ránézésre törékeny, belül viszont rendkívül erős teremtés aznap a férjét az osztrák elnyomó hatalommal szemben…
S valami hasonló hatást kívánhattak elérni Lóthék a Petőfiék akcióját tűzzel-vassal megakadályozni kívánó, fent említett Farkasch alakjának szintén fiktív ténykedésével is, csakhogy itt a kevesebb megint több lett volna. Az egyébként kiváló Horváth Lajos Ottót ugyanis olyan modern akcióhős szerepébe kényszerítették, amely sehogy se tud szervülni a majd’ két évszázaddal ezelőtti eseményeket, helyszíneket, embereket tökéletesen rekonstruált miliővel. Az állandóan újra támadni képes titkosrendőr alakja olyan, mintha a Tom és Jerry jeleneteiből lépett volna elő: mindig talpra áll, megy, és küzd tovább, csak egy idő után ezt már paródiába illő módon teszi. Kár érte, mert az ötlet, az ő alakjának behozása a történetbe ismét nagyon rendben van.
Összességében tehát azt kell mondjam, hogy minden szempontból megéri a pénzét a Most vagy soha!. Megérte a ráfordított összeget, és megéri a nézők jegyre fordítandó forintjait is. A filmet március 14-étől vetítik a hazai mozik.
Gyürky Katalin
Hozzászólások