A 2018. február 1-je és 8-a között az Apolló moziban zajló harmadik Magyar Filmszüret repertoárjának kétségtelenül egyik legdrámaibb, „legütősebb” alkotását február 5-én, hétfőn este láthatta a közönség. A Vranik Roland rendezte Az állampolgár című film ugyanis fájdalmasan aktuális témát feszeget, s mindezt kendőzetlenül őszintén és hitelesen teszi.
A film már csak azért is figyelemre méltó, mert a harminc éve Magyarországon élő, anno a közgazdász diplomáját is Budapesten szerző Dr. Cake-Baly Marcelo, azaz egy civil, feketeafrikai származású férfi az, akit Vranik Roland felkért a főszerep eljátszására. A rendező annak a Magyarországra érkező, letelepedési engedélyért, majd állampolgárságért küzdő, a korban már benne járó Wilsonnak a megtestesítését bízta Marcelóra, aki annak ellenére, hogy remekül beszéli nyelvünket, becsületesen dolgozik, lakást bérel, s tényleg nagyon szeretne magyar lenni, folyamatos akadályokba ütközik a hatóságoknál. Már ebből a felvezetőből is érzékelhető: Wilson problémáit elénk tárva Vranik Roland egy rendkívül aktuális, ugyanakkor nagyon kényes témát, a menekültválságot (is) boncolgatja a filmjével, s mozija azért üt akkorát, mert Wilson küzdelmei nemcsak a hivatalos szervekkel zajlanak, hanem a magánéletében is, ahol szintén kénytelen szembesülni a magyarok „jóakaratával”.
Az állampolgárság megszerzéséhez az országunk történelméből, kultúrájából egy bizottság előtt kell vizsgát tennie Wilsonnak. Ehhez kér segítséget a magyar-történelem szakos tanárnőtől, Maritól, akit a filmben a Miskolci Nemzeti Színház kiváló művésze, Máhr Ágnes alakít. A két felnőtt, Mari esetében férjjel és két nagy gyerekkel rendelkező ember az magánórák során egymásba szeret, olyannyira, hogy Mari el is hagyja a családját Wilsonért, s a férfihoz költözik.
Csakhogy Wilsonnál ekkorra már ott lakik egy iráni származású hölgy, Shirin (a szintén civil Arghavan Shekari alakításában), aki egy menekülttáborból megszökve semmilyen papírral nem rendelkezik, s körözi a rendőrség. Ráadásul egy iráni szeretőjétől gyermeket vár, akit, mivel papírok hiányában semmilyen orvosi ellátásra sem jogosult, Wilson segítségével, Wilson albérletében hoz a világra.
A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor a Wilson által bérelt panelben ez a furcsa három- illetve a kisdeddel együtt négyszög kialakul. Marit nyilvánvalóan zavarja a lány jelenléte, a lány viszont csak Wilson segítségére számíthat, s nem tudja a lakást elhagyni.
Az erős sodrású, rendkívül mély érzelmekkel telített mozi végén persze meg- illetve fel kell, hogy oldódjon a lakásban kialakult furcsa helyzet. Anélkül, hogy a végkifejletet elárulnám, annyit sejtetek, hogy a filmet követő közönségtalálkozón, amelyen részt vett a két főszereplő, azaz Dr. Cake-Baly Marcelo és Máhr Ágnes, a színművésznő elárulta: ő egyáltalán nem örült a végkifejletnek, főleg azért nem, mert ő magánemberként soha nem tenné meg azt, amit Mari a film végén megtesz Wilsonékkal.
A film megtekintése után, meg kell hagyni, a közönségtalálkozó legalább olyan érdekes volt. Hiszen az ember folyamatosan arra gondolt: a nézők közül vajon hányan támogatják, hogy segítséget nyújtsunk a bajba jutott, Európában menedékre váró embertársainknak, és vajon hányan vannak azok, akik elzárkóznak az elől, hogy ide bárkit is befogadjunk. Talán emiatt a nyilvánvaló, ám egymás előtt is rejtegetett nézőpontkülönbség miatt alakult úgy, hogy a közönség nagyon nehezen mert kérdéseket feltenni a filmben szereplők felé. Ám, amikor valaki mégis vette a bátorságot, és megkérdezte Dr. Cake-Baly Marcelót, hogy a menekültválság kirobbanása óta érez-e különbséget a magyarok őiránta (is) tanúsított magatartásában, Marcelo válasza egyértelműen igen volt. Azt mondta, hogy azóta, amióta ez az „őrület” van, őt is – már csak a bőrszíne miatt is – folyamatosan vegzálják az utcán, hiszen nincs ráírva, hogy ő már több évtizede itt él, és magyar állampolgár. S amikor Marcelo mindehhez azt is hozzátette, hogy a kislánya védelme érdekében még az is lehet, hogy elhagyják Magyarországot, remélem, a jelenlévők közül mindenki elszégyellte magát. Ezek lennénk mi, magyarok? – tette fel a kérdést Máhr Ágnes, s csak remélni tudjuk, hogy nem. Mindenesetre az este, nemcsak az ütős film miatt, de emiatt a beszélgetés miatt sem volt érdektelen. Mindezt a szervezőknek, és a film szereplőit faggató Heller Zsolt esztétának is köszönjük.
Gyürky Katalin
Hozzászólások