Az álhírek jelenlétének problémáját mind a diákok, mind a tanárok jelentősnek látják, az oktatási rendszer ugyanakkor kevésbé képes kezelni ezt a jelenséget – derült ki abból a kutatásból, amelyet idén készített a Political Capital és a Social Development Institute a Heinrich Böll Alapítvánnyal együttműködésben. A felmérés célja az volt, hogy megismerjék a tanárok és a 16-24 éves fiatalok véleményét, tapasztalatait az álhírekről. A kutatás eredményeiről novemberben tartottak Pécsen és Debrecenben ingyenes kurzust, melyek alkalmával többek között Bátorfy Attila, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének oktatója, Timár Borbála magyartanár és Borbély Dóra pszichológus nyújtottak útmutatót a témával kapcsolatban.
Hunyadi Bulcsú, a Political Capital vezetőelemzője számolt be lapunknak arról, milyen információkkal gazdagodtak a témában érintett szakemberek a kurzust megelőző kutatások segítségével.
Mennyire érdeklődtek a megkérdezettek a téma iránt?
Hunyadi Bulcsú: Végeztünk egy online felmérést és fókuszcsoportos beszélgetést a fiatalok körében. Az online kutatásoknál alacsony szokott lenni a kitöltési arány, ez esetben viszont viszonylag sokan, 210-en töltötték ki a kérdőívet. Korábbi felméréses tapasztalatok szerint nagy számnak tekinthető ez az érték, tényleg sok tanár érdeklődik a téma iránt.
Milyen kérdések vetődtek fel a pedagógusokban a kérdőív kitöltése közben?
HB: Eltérő véleményt alkottak a tanárok azzal kapcsolatban, hogy az álhírek a fiatalokat vagy az időseket fenyegetik-e jobban: volt, aki azt mondta, hogy a fiatalokat, mert ők nincsenek felvértezve az álhírek ellen, mások szerint pedig az időseket, hiszen az a korosztály másképp szocializálódott és kevésbé tudja felismerni az interneten terjedő hazugságokat. Abban viszont mindannyian egyetértettek, hogy a témával foglalkoznia kell az iskoláknak, valamint a szülőknek is. Sok diák erősen követi azokat a szülői mintákat, amik a hírfogyasztással kapcsolatosak: milyen híreket olvasnak, hogyan vélekednek a közéleti kérdésekről. Az, amit otthon látnak hat rájuk, és ha a környezetükben nem foglalkoznak a jelenséggel, akkor nem lesznek tudatosak, ez pedig fordítva is ugyanaz.
A fókuszcsoportos beszélgetés hogyan zajlott a fiatalok körében?
HB: Különböző hátterű fiatalok jöttek össze a kötetlen beszélgetéseken, ahol szó esett egyebek mellett, hogy mit tudnak az álhírekről, tanultak-e valaha a jelenségről, mit tesznek, ha valótlan hírrel találkoznak, egyáltalán ellenőrzik-e vagy sem a hitelességet. Az eseményen kaptak híreket és el kellett dönteniük róluk igazak-e vagy sem, ami gyanús volt, annak pedig utána kellett nézniük. Amikor beszélgettünk, nagyon magabiztosak voltak, ám amikor egy konkrét feladatot csináltak, már nem volt ennyire egyértelmű nekik a döntés. A többség felismerte a gyanús híreket.
Mire világítotok rá a kutatással?
HB: Látni akartuk, hogy a tanárok körében mekkora a tudatosság a témával kapcsolatban, és hogy ők és az iskolák mit tesznek az álhírek elleni védekezésben. A kutatásból kiderült, hogy fontosnak tartják, de keveset tudnak foglalkozni ezzel, hiszen a tanterv, az időhiány, a túlterheltség vagy a kapacitás hiánya miatt csak szűkös lehetőségeket szolgálnak nekik. Nem kapnak sem szakmai, sem emberi támogatást kollégáiktól vagy saját iskolájuktól.
Erre a problémára nyújtottak megoldást a képzések?
HB: Azért csináltuk ezeket a képzéseket, hogy adjunk egy alapcsomagot az álhírekkel szembeni fellépéshez. Ami egy másfél napos képzés alatt történik, az csak az alapinfókat és az alapkészségeket mutatja meg, de bevezetésnek ez megfelelő. Törekedtünk arra, hogy ezidő alatt sok olyan gyakorlati dolgot prezentáljunk, -játékokat, feladatokat – amiket az iskolában is alkalmazni lehet. Végezetül pedig összeszedtük a Magyarországon elérhető oktatási anyagokat és segédleteket, hogy ez minél több tanárhoz eljusson és segítségükre válhasson.
A képzést helyi és környékbeli tanároknak, újságíróknak és civil szervezeteknek hirdették, hogy a megszerzett elméleti és gyakorlati tudást ők a mindennapi munkájukban alkalmazni tudják. Borbély Dóra, aki a Televele Médiapedagógiai Műhely Egyesületnél dolgozik pszichológusként, a képzésen oktatóként vett részt.
Mi volt a célotok a képzéssel?
Borbély Dóra: Nagyon fontosnak tartottuk a képzés során a problémafelvetést, vagyis azt, hogy maga az álhírekkel való foglalkozás miért fontos és hogyan találkozhatunk velük. Igyekeztünk megmutatni azt az általános gondolkodást, amit kritikai gondolkodásnak nevezünk. Ezzel a szemlélettel felvértezhetjük magunkat az álhírekkel szemben, hogy könnyebben felismerhessük és meg tudjuk különböztetni azokat a valós hírektől.
Minek a hatására sokasodtak meg az álhírek?
BD: Az internethasználat széleskörű elterjedésével és a technika fejlődésével lehet megmagyarázni az álhírek szaporodásának a jelentőségét. Emellett az is közrejátszik, hogy a híreket most már – a kutatások szerint is – főleg körülbelül 40 éves kor alatt az interneten fogyasztjuk. Ha felmegyünk az online térbe, akkor annyi fajtájú és akkora mennyiségű információval találkozunk, amit nagyon nehéz egyedül szűrni. Sok olyan infó kering körbe, ami csak azért népszerű, mert erős érzelmeket tud belőlünk kiváltani, így könnyű ezekre rákattintani.
Súlyosbítja ezt a problémát az, hogy az oktatásban ennek a témának nem adnak elég hangot?
BD: Abszolút. Én a Televele Médiapedagógiai Műhely Egyesületnél dolgozom és már csaknem 10 éve foglalkozunk a kritikai médiaműveltség és a digitális kompetenciák fejlesztésével. Azért szükséges ez, mert az életünkben a 2010-es évek végén terjedt el nagymértékben az internet és a mobil eszköz. Azóta sincs valójában hagyománya annak, hogy hogyan lehet ezt úgy használni, hogy egyrészt ne vesszünk el az információ tengerben, másrészt, hogy mi tudjunk választani az információk közül, és ne az szippantson be minket. Azt látjuk, hogy bár mi óvodás kortól kezdve foglalkozunk ezzel, de minden korosztály számára nagyon fontos tényező az, hogy milyen mértékben tájékozódik a közösségi oldalakról vagy egyéb site-okról. Ezt már kutatások is mutatják, hogy nem csak az internetet használjuk hírfogyasztásra, hanem azon belül is a közösségi oldalakat, ahol bárki bármit megoszthat, bármi szárnyra kelhet. Fontos arra figyelni, hogy kiegyensúlyozott legyen a hírfogyasztásunk tehát, hogy a közösségi oldalak mellett ismerjünk olyan híroldalakat is, amiknek szerkesztett híreik vannak, a cikkeknek van-e szerzője, van-e a híroldalnak szerkesztősége, amit impresszumnak neveznek, van-e dátum, a címek milyen kifejezéseket használnak, mennyire hatásvadász, vannak-e benne helyesírási hibák. Eleve vannak olyan formai feltételek, amiknek az újságírás hagyományai szerint meg kéne felelni, de van olyan oldal, ami ezzel nem foglalkozik.
Miért éri meg létrehozni az álhíreket?
BD: Az álhíreknek nagyon sok célja lehet. Van olyan, ami szórakoztatni akar. Attól függetlenül, hogy hol fogyasztok tartalmat, a szórakoztató célú tartalmak mindig is a legnépszerűbben voltak. Magának a digitális médiának olyan a finanszírozási rendszere, hogy ami a legnépszerűbb, amire a legtöbben kattintanak, az tudja a legtöbb reklámbevételt generálni magának. Ezért a kacsahírek lehetnek jól célzott bevételi források. Vannak olyan oldalak, amik az emberek bizonytalanságára apellálnak, például áltudományos híreknek a posztolásával. Pont azt a fajta bizonytalanságunkat használják ki, hogy nagyon sokféle egymásnak ellentmondó információval találkoztunk. Az internet nagyon sok lehetőséget rejt magában és egyedül, sok információt felderíthetünk, összerakhatunk, de ez a sokféleség valójában tényleg elbizonytalanít. Az álhíreknek van egy olyan funkciója, hogy bizonyos bonyolult kérdésekre látszólagosan könnyű választ adnak, és ezzel kiszolgálhatják azt az igényünket, amikor türelmetlenül megszólal egy belső hang: “Valaki mondja már meg, tulajdonképpen miről is van szó?”. Az áltudományos híreknek a terjesztése is nagyon jó biznisz manapság. Az álhíreknek a gyártása mögött minden bizonnyal jó üzleti, anyagi érdekek állnak, ezekből lehet jó bevételt generálni. Nem feltétlen a valósággal, inkább az emberek kíváncsiságának a kiszolgálásával vagy nyugtalanságuknak a kihasználásával.
Ennek lehet az az eredménye, hogy az emberek túlságosan is elfordulnak a hírfogyasztástól?
BD: Ezáltal pont azokat a teljesen tényszerű és hiteles híreket kerülhetik el az emberek, amik jobban összekapcsolhatnák őket a valósággal, és már a szerkesztett tartalmakban is kevésbé bíznak az olvasók. A felmérések alapján a média hitelességét erősen megkérdőjelezték az emberek, és ez elősegíti azt, hogy virágozzék az álhíripar.
Kaphatunk segítséget, hogy könnyebben kiszűrjük az álhíreket?
BD: Egyes oldalak kifejezetten álhírekkel foglalkoznak. Érdemes azokon is megnézni az adott hírt, így le lehet ellenőrzi azt, hogy egy adott oldal inkább az álhír kategóriába tartozik-e. Magyarországon például Marinov Iván, az urbanlegends.hu oldalon foglalkozik azzal, hogy utánajár olyan híreknek, amiről erősen gyanús valótlanságuk. Minden évben csinál egy listát azokról a weboldalakról, amikről lehet tudni, hogy kamu holnap. Szerencse, hogy nekünk ezt nem kell egyesével lenyomoznunk, a listából tudunk tájékozódni.
Vigh Anna Judit
Hozzászólások