Nyolcvan munkáltató várja majd a hallgatókat.
Állásbörzét és karriernapot szervez a Debreceni Egyetem. Az intézmény főépületének díszudvarán
nyolcvan munkáltató várja majd az érdeklődőket szerdán, a régió legnagyobb munkaerőpiaci seregszemléjén.
Az esemény mai sajtótájékoztatóján Bartha Elek oktatási rektorhelyettes elmondta, hogy az immár tizenhetedik állásbörze és karriernap iránt
évről évre növekszik az érdeklődés, hét éve már tavasszal és ősszel is tartanak ilyen rendezvényt.
Kiemelte: az intézményben felismerték, hogy a felsőoktatásnak szolgálnia kell a munkaerőpiac igényeit, a cégekkel való együttműködés pedig az elmúlt években új szakok, képzések indítását eredményezte, miközben a vállalkozások részt vesznek a hallgatók gyakorlati képzésében.
Mindez jó az egyetemnek, mert hallgatói a diplomájukat a képzettségüknek megfelelően tudják hasznosítani, jó a hallgatóknak, amit bizonyít az érdeklődésük, és jó a cégeknek, amelyek magasan képzett munkaerőhöz juthatnak, 80 százalékuk visszajáró kiállító.
Pogány Emese, a hallgatói karrierközpont vezetője elmondta: az egyetemi állásbörzén főként a közepes és nagyvállalatok keresik leendő munkatársaikat, és jelen lesznek a legutóbb Debrecenbe települt cégek is.










Hozzászólások