AMiskolci Törvényszék korábban az unokát és annak párját is életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte, de a vádlottak és védőik fellebbeztek a döntés ellen.
Debrecenben születhet jogerős ítélet annak a férfinak és párjának az ügyében, akik a vádirat szerint hidegvérrel, álmában gyilkolták meg a férfi nagyapját. A vádhatóság közleménye szerint,
a Miskolci Törvényszék aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, valamint minősített rablás bűntette és más bűncselekmények miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a vádlottakat azzal, hogy a férfi vádlott büntetéséből legkorábban a maximális 40 év elteltével, a női vádlott pedig 35 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.
A vádlottak és védőik azonban fellebbeztek a döntés ellen, elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért. A közlemény szerint
a vádlottak kapcsolatát a folyamatos pénztelenség jellemezte, melynek oka életmódjukra – rendszeres bódító anyagok fogyasztására – volt visszavezethető. Bár a férfi vádlott édesanyja mindenben támogatta a fiatalokat, lakhatást, munkahelyet, ezáltal állandó jövedelmet is biztosított számukra, nekik ez is kevés volt. Elhatározták, hogy megszerzik a férfi 83 éves nagyapjának szerencsejátékon nyert és megtakarított pénzét. A bűncselekmény elkövetését megelőzően megfélemlítéssel próbálták elérni, hogy a sértett idősek otthonába költözzön. Ennek érdekében 2019. április 1-én éjjel egy feszítővassal megrongálták a családi ház kerítését, valamint a sértett szobájának ablakát egy kővel bedobták. Az idős férfit azonban hiába ijesztette meg a rongálás, a családtagok kérése ellenére sem volt hajlandó idősek otthonába költözni.
A vádlottak néhány nap múlva ismét visszamentek az idős férfi házához, egy betondarabbal betörték a hátsó ablakot, és bementek az épületbe.
A fiatalok helyiségről helyiségre haladva értékek, illetve a nyeremény után kutattak, azonban csak 3000 forint összegű készpénzt találtak. Az idős férfi olyan mélyen aludt, hogy nem ébredt fel a zajokra. A női vádlott azonban úgy gondolta, hogy a férfi csak úgy tesz, mintha aludna, ezért attól tartva, hogy felismeri őket, rábeszélte párját, hogy az ablak betöréséhez használt közel három kilogramm súlyú betondarabbal vágja fejbe nagyapját. A sértett unokája a nő kérésének eleget téve a követ az alvó férfi fejére dobta. Ezt követően mindketten – a magukkal vitt konyhakéssel – több alkalommal testszerte megszúrták, megvágták az idős férfi arcát, nyakát és mellkasát. A sértett a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A vádlottak a kegyetlen tettük után a tervezett milliós nagyságrendű összeg helyett, mindössze 3000 forint készpénzt, valamint egy karórát és egy aranygyűrűt vittek el, összesen 87.000 forint értékben.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a bíróság elsőfokú döntése törvényes és megalapozott volt. A különösen kegyetlen elkövetés, az erőszak, továbbá az a tény, hogy az egyik vádlott a közeli hozzátartozója sérelmére követte el a bűncselekményeket,
kellően indokolja a velük szemben kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés alkalmazását, melynek enyhítésére nincs törvényes indok.
A védelmi fellebbezések alapján másodfokon a Debreceni Ítélőtábla dönt.










Hozzászólások