A hajdúhadházi rendőrök elfogták a férfit, és megtalálták a sértett ékszerét. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a helyi férfival szemben. Egy nő értesítette a rendőrséget még 2019. január 15-én 23 óra 45 perc körül arról, hogy édesanyja hajdúhadházi otthonába egy ismeretlen férfi betört, és az alvó sértett füléből kitépte a fülbevalót, majd elmenekült.
A rendőrök a helyszínre mentek és adatot gyűjtöttek, valamint tanúkat hallgattak meg, majd a beszerzett információk alapján azonosították a feltételezett elkövetőt, akit 2019. január 16-án 12 óra körül Debrecenben, a Kassai úton elfogtak. Az egyenruhások előállították a 28 éves B. Józsefet a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
A 75 éves sértett ékszerét a rendőrök egy debreceni zálogházban megtalálták, majd visszaadták a nőnek.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.
Hozzászólások