Ha valaki többet szeretne tudni az amerikai közelmúlt eseményeiről, köztük a tragikus 2001. szeptember 11-ei terrortámadásról, s arra is kíváncsi, hogy Geroge W. Bush elnöksége idején miért az alelnöknek, Dick Cheney-nek, és nem magának Bush-nak a nevétől volt hangos a sajtó, az feltétlenül nézze meg az Oscar-díjas rendező, Adam McKay életrajzi dramedyjét, a hat kategóriában Golden Globe-ra, és az ugyanennyi kategóriában Oscar-díjra jelölt Alelnököt.
A film egyik nagy érdeme, hogy több aspektusból boncolgatja a 2001 és 2009 között az amerikai alelnöki posztot betöltő Dick Cheney-nek az életrajzát. A közel fél évszázadot felölelő, hiteles történetben az egyik szál Cheney (Christian Bale) magánélete, amely egy idő után, a politikai karrierje beindulásával, természetesen elválaszthatatlan lesz a Fehér Házbéli ténykedéseitől. A huszonévesen a Yale Egyetemről az iszákossága miatt kicsapott fiatalembert látjuk először magunk előtt, aki a züllésben odáig jut, hogy öntudatos felesége, Lynne egy napon válaszút elé állítja: vagy normális ember lesz belőle, felhagy az ivással és munkát keres, vagy elhagyja. Kis idő elteltével az először wyomingi elektronikai munkásnak álló Cheney – egyre jobban magára találva – nemcsak a munkát ízleli meg, de egy ügyes húzással bekerül a Nixon-adminisztrációba is, s nem sokkal ez után már Gerald Ford elnök Fehér Házbéli kabinetfőnöke lesz.
Mindez persze nem történhetne meg, ha nem tartana ki mellette az öntudatos feleség, Lynne, aki – és ezt a filmbéli alakítása során Amy Adams tökéletesen tükrözi számunkra – a „minden sikeres férfi mögött áll egy nő”- típust képviseli. Végig azt érezzük McKay rendezéséből, hogy ha Lynne nem lenne ennyire összeszedett, ha nem ő viselné otthon a nadrágot, Cheney a politikai ranglétrán aligha juthatna egyre feljebb és feljebb. Miután azonban a feleség két kislánnyal is megajándékozza a férfit, s az egyikről, Mary-ről (Alison Pill) kamaszkorában kiderül, hogy meleg, úgy látszik, hogy Cheney politikai karrierjének is befellegzett, hiszen ő is és a felesége is tisztában van vele: ettől kezdve folyamatosan a leszbikus lánya miatt támadnák a politikai ellenfelei. McKay itt hihetetlen bravúrral él: a magánszektorba visszavonult Cheney-t láttatva úgy tesz, mintha ezzel véget érne a férfi életrajza, s ezzel az ő, róla szóló filmje is: látjuk a stábot felsorolni, s halljuk a főcímzenét bejátszani. Csakhogy nem Cheney-ről, s főleg nem Lynne-ről lenne szó, ha itt feladnák. S Cheney számára egy újabb politikai ajánlat érkeztével még csak most kezdődik igazán a nagy politikai menetelés, amivel kezdetét veszi a film második része is.
A pozíció, amit felkínálnak neki, nem más, mint George W. Bush mellett az alelnöki poszt. A filmben is remekül ábrázolt erőtlen és befolyásolható, igazából csak a fizikai élvezeteknek – az evésnek és ivásnak – élő, ráadásul nemtörődöm Bush (Sam Rockwell) mellett Cheney minden olyan pozíciót megszerez magának, amivel névleg tulajdonképpen ő tölti be az USA elnöki tisztét. Csakhogy jön 2001. szeptember 11-e, és ezzel a modernkori, eddig „a fajtáját” tekintve ismeretlen „háború” kitörésével Amerikának több „fronton” is újfajta stratégiába kell kezdenie. A film innentől kezdve abban az értelemben megdöbbentő, hogy teljes mértékben rávilágít az amerikai kül- és belpolitika machinációira, az Irak elleni hadviselés visszásságaira, az kisemberek minél szélesebb körű „megvezetési” technikájára. Nyilván nem árulhatom el, hogy miféle „játszmák” övezték az Oszáma bin Láden-elleni akciókat, s hogy hogyan tálalták az amerikai népnek az al-Káida terrortámadásban játszott szerepét. Mindezek felfejtése érdekében tekintsék meg Önök a filmet. Ígérem, hogy olyan összefüggésekre fognak rálátni, amelyeket 2001 után egyáltalán nem így kommunikált felénk a világsajtó.
A film azonban – mivel szorosan összefügg benne Cheney magánélete és politikai karrierje – még egy érdekességet tartogat. Cheney életrajzát ugyanis kezdettől fogva egy fiatalember kommentálja számunkra, aki az elején csak annyit közöl, hogy nagyon is sok köze van a politikushoz, de egyelőre nem árulhatja el, hogy milyen szálak fűzik őket össze. S ezt a film végéig valóban nem tudhatjuk meg, egészen addig, amíg Cheney a többszörös szívműtétje után, s úgy tűnik, hogy a halálos ágyán közli a lányaival: „most az egyszer nem tudja az anyjuk parancsát teljesíteni”, azaz a felesége „ukáza” ellenére nem tud életben maradni. Ám ezt követően – a kommentátor fiatalembernek köszönhetően – mégis az élők sorában, s így a politika fősodrában marad. Hogy a végén közölje, ő csak azt tette, 2001 kapcsán is, és 2001 után is, amit a népe megkívánt tőle. Az persze más kérdés, hogy ezzel a bolygó egyéb országainak és nációinak mennyit ártott. De ezen már gondolkodjanak el Önök. A debreceni Apolló mozi még jó pár napig várja Önöket ezzel a nem véletlenül a legjobb smink kategóriájában idén Oscart kapott filmmel (is).
Gyürky Katalin
Hozzászólások