Talán az egyik legnemesebb és legönzetlenebb segítségnyújtás, ha valaki saját vérét adja azért, hogy másokon segíthessen. A Magyar Vöröskereszt kezdeményezésére 1988 óta november 27-én a véradókat ünnepeljük Magyarországon.
Bármilyen nehéz idők járnak is, nem szabad megfeledkezni arról, hogy segítsünk egymásnak. Vannak, akik még el sem gondolkoztak azon, hogy mekkora jelentősége van akár annak is, ha évente csak egyszer megy el véradásra. Vannak, akik tartanak tőle. És vannak, akik szinte már kötelességüknek tekintik a részvételt. Most őket kérdeztük meg, ma nekik mondunk köszönetet.
„Emlékszem az első alkalomra, amikor kaptam az sms-t, hogy felhasználták az általam leadott vért, az akkor olyan testi-lelki felüdülést jelentett, hogy soha nem felejtem el. Sajnos a mai világban egyre kevesebb lehetőségünk van jót cselekedni, így én azon az elven működöm, hogy minden ilyen kapaszkodót meg kell ragadnunk, hogy másokon segíthessünk. Arról nem is beszélve, hogy a folyamatnak milyen sok hasznos következménye van arra is, aki adja a vért. Én mindig energikusabb leszek és a közérzetem is javul. Nem csak az olyan emberek miatt javaslom, hogy minél többen adjanak vért, akiknek szüksége van rá, hanem azért is, hogy mindenki megtapasztalhassa, milyen örömet okoz az ilyen kis erőfeszítés azért, hogy névtelenül segíthessünk másoknak.” – Földháti Ferenc
„Azért adok vért, mert nekem semmibe nem telik, mással is eltöltöm azt a fél órát feleslegesen és sosem tudhatjuk kinek, mikor van rá szüksége. Akár nekünk is lehet rá szükségünk és akkor jó lenne, ha lenne vérkészlet. A folyamat alkalmával egyébként a vérem is felfrissül, illetve kivizsgálják a levett vért és, ha valami nincs rendben velem, arról értesítenek.” – Balogh Fanny
„Azért kezdtem el vért adni, hogy ezzel segítsek azokon az embereken, akiknek erre szüksége van. Akár a mindennapjaikhoz kell, akár egy műtétről legyen szó. Továbbá meg akartam tudni milyen a vércsoportom. Egyfajta viszonzási vágy is égett bennem, hiszen gyerekkoromban nekem is volt műtétem, amikor szükségem volt a segítségre. Voltam már irányított véradáson is, amikor egy bizonyos embernek, bizonyos műtéthez kellet a vér. Kevés áldozat és idő kérdése az egész. Másrészt egészséges is.”- Tinkó Árpád
„Az első véradásomra az egyetemen mentem el, úgy voltam vele próbáljuk ki ezt is. Miután levették a vért, egy nagyon enyhe kis szédülésen kívül semmi bajom nem volt, viszont jó érzéssel töltött el a tudat, hogy segíthettem valakin. Azóta, ha van rá lehetőségem, a mai napig szívesen adok vért. Ami nekem egy kis tűszúrás, az valakinek az életét is megmentheti.” – Tóth József
A Debreceni Regionális Vérellátó Központ részéről dr. Sarka Krisztina válaszolt a véradással kapcsolatos legfontosabb kérdéseinkre.
A jelenlegi járványhelyzetben talán még fontosabbá vált a véradás lehetősége. Miért van erre óriási szükség?
A vérkészítményre szoruló betegeknek a jelenlegi helyzetben is nagy szükségük van a véradók önzetlen segítségére. A sürgős műtéteknél, a daganatos betegek kezelésénél, balesetek, vagy akár szülés kapcsán, a vérképzőszervi betegségben szenvedők ellátásánál mindig szükség van vérkészítményekre, ez független a járványtól.
A véradók biztonsága kiemelten fontos számunkra, ezért a járványügyi előírások betartásában nagyon körültekintőek vagyunk. Idetartozik a kézfertőtlenítés, belépéskor testhőmérsékletet mérünk, mindenkivel szigorúan betartatjuk a maszkhasználatot, továbbá minden bejáratnál kihelyeztünk tájékoztatót is a biztonságos véradás menetéről. A kézfertőtlenítőt és a sebészi szájmaszkot minden donornak biztosítjuk. A higiénés szabályok betartását szigorúan megköveteljük a dolgozóinktól is. A biztonsági intézkedések a donorok és a vérvételben résztvevő dolgozóink egészségét védik.
Fontos hangsúlyozni, hogy koronavírusra nem teszteljük a donorokat, mivel a koronavírus fertőzés vérrel nem terjed.
Mekkora segítséget jelent akár csak egy embertől egyszeri alkalommal levett vérmennyiség?
Minden levett véregységből 3 beteg számára tudunk segítséget nyújtani, mivel a levett teljes vérből 3 vérkészítményt állítunk elő: 1 vörösvérsejt koncentrátumot, 1 friss fagyasztott plazma készítményt és egy vérlemezke koncentrátumot.
Évente nagyjából mennyi vérmennyiségre van szükség Magyarországon?
Éves szinten kb. 390.000 egység vérre van szükség az egészségügyi intézmények ellátásához. Napi bontásban ez nagyjából 1500-1600 levett véregységet jelent, ami fedezi a biztonságos és egyenletes vérellátást.
Véradás előtt milyen fontos szabályokat kell betartani ahhoz, hogy jó minőségű legyen a vér?
A véradás előtt ajánlott a bőséges folyadékfogyasztás és mindenképpen javasolt a napszaknak megfelelő főétkezés. Erre az alkalmasság elbírálása során rá is kérdeznek a kivizsgáló szakemberek. Fontos, hogy kipihenten, jó közérzettel érkezzenek a magukat egészségesnek érző véradók, amivel elsősorban a donorok biztonságát szolgálják. A kérdőívben rákérdezünk a vérkészítménnyel átvihető fertőző betegségek szempontjából kockázatos élethelyzetekre, esetleges orvosi, kozmetikai beavatkozásokra, továbbá a gyógyszerszedésre is. Ez utóbbinál nem minden gyógyszer zárja ki a véradásból a jelentkezőt. 18 és 60 év közötti személyek jelentkezhetnek véradásra, testtömegüknek el kell érnie az 50 kg-ot.
Az önzetlen segítségnyújtás mellett milyen egészségügyi előnyökkel jár a véradás, amely a véradót érinti?
Minden véradásnál történik egy általános orvosi vizsgálat is pl.: vérnyomásmérés, fizikális vizsgálat, esetleges panaszok kikérdezése. Ennek során is felmerülhet betegség gyanúja. A levett véreknél többféle fertőzőbetegség szűrővizsgálatát végezzük el.
A donornak a legnagyobb előnyt lelki szempontból az a tudat jelenti, hogy 3 beteg ember gyógyulását segítette elő.
mondta a szakember
Debrecenben és környékén milyen intézményeket kereshetnek fel azok, akik szeretnének vért adni?
A Debreceni Regionális Vérellátó Központban hétköznapokon minden nap van lehetőség véradásra. Emellett Debrecenben és a megye településein napi 1-4 helyszínen biztosítunk kiszállásos véradási lehetőséget. Éves szinten a levett véregységek több mint fele, kiszállásos véradásokon kerül levételre. A művelődési házakban a jelenlegi járványügyi korlátozások mellett is engedélyezik a véradásokat.
Hozzászólások