A jeles nap célja, hogy felhívja a világ figyelmét: a láthatatlan munkák nagy részéért még mindig nem jár – nemhogy fizetség, de- köszönet sem, és zömében még mindig, 2021-ben is a legtöbb ilyen tevékenységet a nők viszik a vállukon. Vélemény.
Senki sem szeret ingyen dolgozni. Főleg nem úgy, hogy köszönet, vagy épp egy jó szó sem jár érte. Ennek ellenére kijelenthető, hogy szinte mindenki végzett már élete során ingyenmunkát, a nők többsége pedig naponta dolgozik úgy, hogy környezetük természetesnek veszi fizetség nélküli erőfeszítésüket.
Mit nevezünk láthatatlan munkának?
Olyan tevékenység, melyet fizetség nélkül végez valaki (vagy ideális esetben több ember) a háztartásban, vagy egy közösségen belül.
“A házimunka a nő feladata!”
Talán nincs olyan kislány, fiatal, középkorú, vagy épp idős nő, aki nem találkozott ezzel a kijelentéssel élete során. A női és férfi “feladatok” az elmúlt évtizedekben elkezdtek közelíteni egymáshoz, és a korábban oly éles határok, melyek felosztották a terepet a tennivalókat illetően, szép lassan elhalványulnak. Ez a változás több szempontból is örvendetes: egyrészt erősíti a közösségvállalást családon és mikroközösségen belül, növeli az elfogadást és a másik iránti megbecsülés érzését és eltünteti a különbségeket, támogatja az egyenlőséget.
Persze sok a tennivaló még ezen a téren. Amíg a munkából hazaérve még mindig főként a nő végzi a háztartási munkák oroszlánrészét (holott az otthoni tennivalók mellett ő is dolgozik), addig még hosszú az út a fifti-fifti alapú munkamegosztásig.
Amíg természetes, hogy a vasalásért, mosogatásért, főzésért, takarításért senki sem mondja azt, hogy “köszönöm, hogy megcsináltad!“, addig még rögös az előttünk álló szakasz az egyenlőség sztrádáján.
Ahogyan arról egy korábbi cikkünkben is írtunk, a nők munkaerőpiaci előmenetele és fizetése jelentős lemaradásban van a férfiakéhoz képest, ahogyan a gyerekekkel, vagy épp ápolásra szoruló beteg rokonokkal járó tennivalók sem oszlanak meg arányosan. Ezeket a különbségeket a koronavírus-járvány pedig nem eltüntette az Európai Unió kutatása szerint, hanem épp ellenkezőleg: növelte azokat.
A láthatatlan munka nőkre nehezedő részének növekedéséről nemrég közzétett kutatás szerint, a legnagyobb probléma a jelenséggel az, hogy nincs választási lehetőség a munkák “odaítélését” illetően. Több tevékenységről is “egyértelmű”, hogy a nőnek illene elvégeznie. Ha a férfi is kiveszi a részét (nem segít, hanem kiveszi a saját részét a közös teherből), akkor azért a legtöbb helyen köszönet és elismerés jár a nő részéről, fordítva azonban ez már nem magától értetődő.
Vajon miért? Ha a nők is dolgoznak napi több órát– sőt, jelenleg sokan úgy, hogy közben a digitális oktatás útvesztőiben is próbálnak lavírozni a gyerekek miatt- akkor miért egyértelmű, hogy a takarítás és a főzés is kizárólag az ő feladatuk? Miért kell többlet terhet vállalniuk a közös feladatokból? Csak azért, mert régen is így volt? Vagy azért, mert más úgyse tudná olyan jól csinálni? Netán azért, mert nem keres annyit, mint egy férfi, és ezzel kell kompenzálnia?
Ezekre a kérdésekre nincs válasz, legalábbis olyan nincs, ami ne vetne fel újabbakat. Teljes szemléletváltás szükséges ahhoz, hogy a férfiak azon csoportja, akik a közös teherviselésben hisznek (hiszen vannak szerencsére) a maréknyiról népessé nőjön.
Addig is, míg ez a váltás be nem következik, álljon itt egy kalkulátor, amivel bárki kiszámolhatja, hogy mennyi pénzt ér manapság az a munka, aminek hiányát mindenki észreveszi, de az elvégzését már nem biztos.
Hozzászólások