Családi házba tört be egy 25 éves férfi Hajdúszoboszlón. A ház azonban nem volt üres, amíg a férfi értékek után kutatott, addig a ház tulajdonosa a hálószobában aludt.
Nemrég zárta le a nyomozást a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság annak a 25 éves férfinak az ügyében, aki szeptemberben betört egy családi házba és kifosztotta azt.
A police.hu információi szerint miután a gyanúsított betört a házba, elsőként egy karórát zsákmányolt, de ez kevésnek bizonyult, további értékek után kezdett kutatni. A hálószobába is bement, ahol a ház tulajdonosa, egy 51 éves nő aludt. A férfi észrevette a nő táskáját, amiben kutatni kezdett. A zajra felébredt a sértett, és rákiáltott a betörőre.
Szerencsére ez elegendő volt ahhoz, hogy elriassza, a rendőrök pedig a bejelentéstől számított pár órán belül el is fogták. A karóra mellett egy olvasószemüveget, iratokat és pénztárcát lopott el.
Kifosztás és lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak ellene nyomozást.
A helyi lakost gyanúsítotti kihallgatását követően a nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A jelenleg is letartóztatásban lévő férfi ügyében a hatóság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.










Hozzászólások