Előre kell bocsátanom (aki ismer, úgyis tudja): elsősorban a Loki, illetőleg a magyar labdarúgó-válogatott szurkolója vagyok, ám kétségtelen tény: a külhoni választékból a Barcelonáért rajongok. Nem divatból, nem Messi miatt: ez a szerelem 13 éves korom, vagyis évtizedek óta tart, Messi még meg sem született, amikor én már a Steaua ellen elvesztett BEK-döntőt sirattam. Bömbölhettem volna a liverpooli meccs (közben) után is, ám nem tettem. De az üveges tekintet, és az érzelmi kiüresedettség megvolt. Mintha elgázolt volna egy vonat: minden futballszurkoló ismeri az érzést, beszéljünk hát róla egy kicsit.
Nyilván mindenki értesült róla, hogy a BL elődöntőjében a barcelonai 3-kopasz után a Barca 4-nyúlra kikapott a Liverpool otthonában, és nem jutott a fináléba. Ahogy régen a Loki-drukkerek énekelték: 1 szóval(kezdjenek el számolni) szégyen, gyalázat. Sőt, több szóval, égés, ciki, gáz. Olyan volt a csapatom, mint a férfi nemi szerv egy erőteljes aktus után: lelohadt, kornyadozó, erőtlen. A hazai csapat játékosai viszont elég sok kolozsvári szalonnát ehettek a találkozó előtt, mert képesek voltak gyakorlatilag 95 percen át sprintben letámadni: ez a sportág csodája, momentán ilyet még életemben nem láttam, pedig van mögöttem pár ezer összecsapás. A lényeg mégis az, hogy a Pool megérdemelten győzte le a Barcát, és böcsülettel gratulálni kell a sikeréhez.
Na de mit kezdjünk az ilyenkor felgyülemlett gyászos érzéstömeggel? Nézzük a folyamatot.
Az első a sokk: nem is tudjuk elhinni, ami történt, dermedtség, üresség, letaglózottság lesz úrrá rajtunk. Ez időnként percekig, órákig, más esetekben akár napokig is tarthat. Nálam még tart.
A második szakasz az erőltetett kontrolláltság: az ember úgy tesz, mintha mindez nem történt volna meg, és igyekszik hagyományos ütemben élni az életét: iskolába indítja a gyermeket, elmegy dolgozni. Ez egyébként nem segít semmit.
A következő a tudatosulás: mint a gyászfolyamatnál, ebben a szakaszban gyorsan váltják egymást a fájdalom, a szomorúság, a tehetetlenség, a düh, a megsemmisültség, a kiüresedettség, a céltalanság érzései. Eleinte a nehezebb érzelmek jelennek meg, például a düh és a harag. Aztán meg az értetlenség: miként történhetett ez meg?
Ezután jön az elfogadás: a fájdalom mellett már egyre több szép emlék is feltolul a szurkolóban: volt olyan év, hogy a Loki duplázott (bajnoki cím, kupagyőzelem), a Barca meg triplázott (bajnokság, kupa, BL). Akkor meg mit rinyálok? Egyszer k(l)opp, másszor hopp.
És a vége: miként a gyászoló, a szurkoló is képessé válik arra, hogy életét folytatni tudja, immár együtt élve a tudattal, milyen veszteséget (vereséget) szenvedett el. The show must go on.
Hát ennyi. A Barcelonát lealázták Liverpoolban, én meg még a Loki-Kisvárda 1-3-at sem tudtam megemészteni. Fókuszáljunk talán a magyar válogatott júniusi EB-selejtezőire: a magyar nemzeti mez úgyis szentebb, mint a barcelonai. De még a liverpoolinál is.
Tóth Csaba Zsolt
Hozzászólások