A debreceni Apolló moziban november 14-e és 16-a között zajló Olasz Filmnapok keretében tekinthette meg a könnyed humort, ugyanakkor a vígjátéki elemek mögött komoly mondanivalót ígérő Christian Marazziti Off-line című alkotását a közönség. A filmvetítésen jártunk.
Marazziti filmjének már az első mondata rendkívül erős, hogy azután a gyors folyású események egy percre se hagyják leülni a néző figyelmét. Ettore, a korban már jócskán benne járó, két nagy fiúgyerekkel „rendelkező” író, aki második, fiatal feleségével ismét gyermeket vár, s épp alkotói válságban van, egy író-olvasó találkozón közli: „Tudják, hányszor érintjük meg egy nap a mobiltelefonunk képernyőjét? 2600-szor. És hányszor lenne rá szükségünk? Mindössze tizennégyszer”.
Az ugyan a film másfél órája alatt nem derül ki, hogy miért épp tizennégy az a szám, amely még az on-line ellenességéről elhíresült író szerint egészséges volna, de ha ő mondja, elhisszük neki. Mert a Fabrizio Bentivoglio alakította figura első perctől rendkívül hitelesnek tűnik a szemünkben. Az ő szájából tényleg hihető, hogy azért hívja össze a hegyekben lévő házába a születésnapjára az összes családtagját – az első házasságából származó két fiát, az új, várandós feleségét, Margheritát (Carolina Crescentini), annak fivérét, s a nagyobbik fia barátnőjét, hogy kicsit szorosabbra fűzze a családi szálakat, s végre a szerettei körében lehessen. A házban a „régi motoros” bejárónő, az ukrán származású Olga (Antonia Liskova) és annak kamaszkorú lánya, Stella (Benedetta Porcaroli) fogadja őket, ám a „családegyesítést” egy valami rendkívül zavarja: az, hogy hétvégi ház ide, hegyek oda, mindenki továbbra is on-line van, s nem nagyon óhajt kommunikálni a többiekkel. A nagyobbik fiúról (Eugenio Franceschini) például kiderül, hogy súlyos internetes pókerjáték-függő, a barátnője, Tea (Giulia Gorietti), aki egyébként Ettore lelkes rajongója, a mellein lévő tetoválással on-line reklámozza a Ferrari céget, a fiatalabbik fiú (Lorenzo Zurzolo) pedig csakis internetes bulikba jár, olyan „house party”-kra, amelyek alatt ki se kell mozdulnia otthonról, a számítógépe vagy laptopja mellől. Nos, látva ezt a csapatot, az a bizonyos 2600 érintés már nem is tűnik olyan soknak…
S Ettorénak ebből lesz elege, amikor mesterségesen – amely mesterséges beavatkozására aztán a természet is rásegít egy vihar formájában – de eléri, hogy minden on-line eszköz: mobiltelefon, internetkábel, vonalas telefon, tévé – megszűnjön működni a házban.
S nyilván nem vígjátékról beszélnénk, ha ebben a „világvégi” helyzetben nem jönnének „csőstül” a bajok, s nem törne ki azonnal a pánik. Margheritának ugyanis idő előtt megindul a szülése, s váratlanul betoppan a másik, a félkegyelmű fivére, Palmiro (Stefano Fresi) is, aki súlyos kezelésre szorulna, de sürgősen… On-line világ hiányában azonban mindez megoldhatatlannak tűnik. Ám ettől kezdve – s talán ez a leginkább elgondolkodtató eleme a filmnek – nemcsak azt érezzük, hogy a szereplőkkel együtt visszamentünk az időben vagy harminc évet, hanem azt is, hogy fogalmunk sincs, hogy valójában hogyan oldottuk meg a problémákat azonnali telefonálgatás és internet-elérhetőség nélkül annak idején. Pedig akkor is születtek gyerekek, akkor is kórházba került, akinek oda kellett kerülnie, tehát akkor is haladt előre az élet valahogy, csak ma már, az on-line világ fogságában mindez felfoghatatlan számunkra.
A film azonban ennek a magyarázatát is megadja: az emberek egymás közötti beszélgetése, az egymásra való jóval nagyobb odafigyelés volt annak idején a kulcs. Ettore célja tehát, hogy kommunikációval közelebb hozza egymáshoz a családtagjait, nemcsak kísérlet a kiüresedett kapcsolatok rendbetételére, de a „vissza az időbe” szimptómája is: igen, harminc éve így, a testközelben folytatott, azaz off-line beszéd, beszélgetés oldotta fel és meg az adódó nehézségeket. S a pánikba esett családtagoknak – a beszédre ily módon rákényszerülve – szintén rá kell döbbenniük arra is, hogy egy csomó mindent épp azért nem tudtak a közeli hozzátartozójukról, mert elfelejtettek vele beszélgetni. Így, off-line állapotban épp ezért például Ettore váltása, azaz első házasságának felbomlása, és a második házasságának oka is azonnal más fénytörésbe kerül a két nagy fia szemében…
Ám Marazziti a film végén még egyet képes csavarni a történteken: a végül a hegyek közül a vihar miatt helikopterrel evakuált családtagot Lekapcsoltak címmel Ettore új könyvének hőseiként köszönnek vissza, aminek láttán azonnal megkérdőjeleződik a férfi nemes szándéka, a „családegyesítés”. Hiszen, egyfelől, ha mindezt azért csinálta, hogy végre meg tudja írni a könyvét, akkor csak jó ürügy volt számára a kommunikáció fontosságának hangsúlyozása, és ezzel a szeretetkapcsolatok helyreállítása a családján belül. Másfelől felmerül a kérdés: a valós tények fikcióvá tétele, a valós személyek könyvbéli felhasználása a mai világban, a Gutenberg-galaxis átalakulása, azaz az e-könyvek térhódítása idején nem on-line tevékenység-e? Vagyis megint csak kezdhetünk elgondolkodni Ettore hitelesnek tűnő szavain és figuráján…
Gyürky Katalin
Hozzászólások