Az olasz színművésznő, Paola Cortellesi számtalan remek alakítás után „gondolt egy nagyot”, és 2023-ban megrendezte első nagyjátékfilmjét. S milyen jól tette: a Miénk lesz a holnap című mozija ugyanis – amely hazánkban az újév, azaz 2025 második napjától tekinthető meg a mozikban – egyfelől rezonál a jelenünk egyik legfelkapottabb témájára, a családon belüli erőszakra, másfelől azáltal, hogy mindezt történelmi köntösbe bújtatja – a múltba, 1946-ba helyezi –, ennek az eredőjéről, a patriarchális társadalmi berendezkedés mikéntjéről is lerántja a leplet. Ráadásul ezt a súlyos témát meri szatirikus humorral elegyíteni.
Nem véletlen, hogy a rendezőnő saját magára osztotta a filmje főszerepét: a középkorú Delia sorsát ugyanis a legadekvátabban úgy tudta visszaadni a vásznon, hogy amit erről az asszonyról gondolt, azt nem közvetve, másvalakin, más színésznő alakításán keresztül próbálta érzékeltetni, hanem a saját, igen plasztikus játékával megmutatni. A II. világháború utáni Róma majdhogynem legszegényebb negyedében a három gyermekkel, a két világháborút megjárt idegroncs férjjel, Ivanóval (Valerio Masdtandrea) és annak még elviselhetetlenebb apjával (Giorgio Colangeli) „megáldott” asszony kálváriája így annyira hitelesen tárul elénk, hogy azonnal megértjük a letűntnek gondolt, de közben egyáltalán nem idejétmúlt patriarchális világ fő ismérveit. Azt, hogy egy halálra dolgoztatott asszony – aki az utolsó líráig köteles elszámolni a férje felé a keresetével – az otthoni teendőit, azaz a gyereknevelés, a háztartás és a férjura igényeit is folyamatosan ki kell elégítse, úgy, hogy mindeközben egyszerűen nem hogy asszonyszámba, még emberszámba sem veszik. A férje agressziójának kitett Delia tényleg úgy mozog a házukban, mint egy megtűrt macska: tudja, hogy egyetlen rossz mozdulat, egyetlen, a férj „szabályainak” nem megfelelő lépés pofonokba torkollik. Ám azt, hogy a férje bármikor elverheti – és ehhez a kellő időben a helyiségből való kivonulásukkal már a gyerekeik is asszisztálnak –, az egész társadalom tűri: a szomszédok az ilyenkor becsukott ablaktáblák láttán inkább félrenéznek, semmint tennének ellene bármit is. Nyilván, mert náluk ugyanez megy, csak „pepitában”…
Ráadásul generációról generációra. Delia három gyereke közül a két kisebb fiú – s már most látszik rajtuk, hogy ugyanúgy fognak férjként működni, mint az apjuk. A legnagyobb gyerek viszont lány – s egy ideig úgy érezzük, hogy Deliának semmilyen más vágya nincs, mint hogy Marcellát (Romana Maggiora Vergano) megóvja attól, hogy hozzá hasonló sorsra jusson az épp nyélbe ütendő házassága révén.
Csakhogy a nő egyszer csak kap egy titokzatos levelet, és a film nagy érdeme, hogy nemcsak, hogy a történet végéig nem derül ki, hogy mi áll ebben az irományban, majd amikor kiderül, az addigi történéseket is képes szatirikus fénybe helyezni, hanem megcsillantja Delia életerejét és élni akarását is: a tovább és máshogy élni akarása vágyát. Az önmagáért való kiállása lehetőségét is. Azt, hogy még egy ilyen férfiak uralta világból is lehetséges a kitörés. 1946-ban is az volt, hát akkor most meg pláne az.
De hogy Delia végül ki tud-e lépni a házasságából, vagy az a levél egészen másfelé sodorja, másféle nagy tettek megtételére készteti, arról győződjenek meg önök. A súlyos és nehéz téma ellenére sokszor meglepő – és egyben a feszültséget is oldó – képi megoldások kíséretében: az például, amikor a férj agressziója, a verési jelenetek abszurd módon táncba folynak át, vagy amikor a férj – és vele az ő apja, Delia apósa is – már oly mértékben akar uralkodni Delián, oly mértékben akar macsó lenni, hogy azzal önmagát teszi nevetségessé, karikatúraszerűvé, tényleg egyedülálló és különleges alkotássá teszi Cortellesi filmjét. Megmutatja, hogy egy napjainkban is húsbavágó témáról lehet egészen más hangnemben is beszélni. Jelezvén, hogy a nők korántsem elveszett lények, még akkor sem, amikor ezt el akarják velük hitetni.
A Miénk lesz a holnap című filmet Debrecenben az Apolló mozi vetíti.
Gyürky Katalin
Hozzászólások