A Hat hét című filmről – jegyzet
Miután megtekintettem Szakonyi Noémi Veronika mélyütéssel felérő Hat hét című filmdrámáját, azonnal megértettem, hogy az alkotás a magyarországi premierje előtt miért „tarolt” a rangosabbnál rangosabb nemzetközi filmfesztiválokon. Van ugyanis annyira merész, hogy egy sokakat érintő, érzékeny témát, a kényszerű örökbeadást nem egy felnőtt nő, hanem egy minden szempontból „nehezített pályán” mozgó leányanya sorsán keresztül láttatja.
Azt nem kérdőjelezem meg, hogy ha azt az igen fájdalmas folyamatot, amikor egy anyának valami miatt – és ennek számtalan oka lehet – egy örökbefogadó pár javára le kell mondania a kihordott és megszült gyermekéről, a rendező egy felnőtt nővel járatná végig a filmjében, az is biztosan hatásos tudna lenni. Ám Szakonyi Noémi Veronika azzal, hogy egy, még a tizennyolcadik életévét sem betöltött, érettségi – és mivel élsportoló – komoly nemzetközi pingpong versenyek előtt álló lány, Zsófi sorsán keresztül láttatja azt a hat hetet, aminek a szülés és a hivatalos örökbeadás között a hatályos jogszabályoknak megfelelően hazánkban el kell telnie, még feszültebbé tudja tenni a helyzetet.
A fiatal lánynak ugyanis – életkorából fakadóan – nem ezen a „nehezített pályán” kéne mozognia. Hanem egy másikon, olyanon, amin minden kamasznak keresztül kell mennie: az érettségi, a sportkarrier, a továbbtanulás, és a szocializáció – beleértve a szerelmi érzéssel való megismerkedést is – pályáján, amin jó esetben nincs helye egy besikerült terhességnek, helye van viszont egy erős szülői háttérnek és támogatásnak. Nos, Zsófi sorsa ezzel a „normál menettel” semmilyen szinten sem korrelál: kishúgával rég apa nélkül, egy meglehetősen labilis és zugivó édesanyával „megáldva”, rendkívül szerény anyagi körülmények között nevelkedik, ahol nemcsak az otthoni légkör nem teszi lehetővé egy csecsemő érkezését, hanem a kisbaba megbízhatatlan édesapja sem. A Krisztián névre hallgató – szintén kiskorú – fiatalember ugyanis hallani sem akar a gyerekéről – és Zsófiról se többé…
Ezért Zsófi úgy dönt, hogy egy civil szervezeten keresztül – a túl későn diagnosztizált, ezért már el nem vetethető, kihordott babáját – szülés után örökbe adja egy, a gyermekáldásért nyolc éve küzdő, de azóta is gyermektelen házaspárnak. Nem véletlenül hangsúlyoztam, hogy Zsófi dönt így. Mert ez a film megrendítő, megrázó jellegének az egyik kulcsa. Azaz az, hogy ez a leányanya végig mindenben egyedül és egymaga kell, hogy döntsön. Édesanyja, Bea ugyanis nemcsak, hogy sem érzelmileg, sem pedig anyagilag nem képes támogatni, de valójában ő viselkedik úgy, mint egy kamasz. Felnőtt létére még mindig ott tart, hogy egyik pasit cseréli a másikra, „körmösként” hanyagul végzi a dolgát, így Zsófi kénytelen az edzései és a tanulás mellett még dolgozni is, és tulajdonképpen neki kell nevelnie anyja helyett a kishúgát is. A Járó Zsuzsanna alakította, szétcsúszott édesanya karaktere és sorsa önmagában film a filmben: megérne egy misét, azaz egy újabb filmet, ami ennek a félresiklott életútnak a mélyére ásna. Itt ugyanis csak Zsófi szempontjából látjuk az édesanyát is, Zsófi sorsára kihatással érzékeljük, hogy mennyire nincs rendben az asszony.
Ahogy mindent mást is Zsófi szemszögéből látunk. Valószínűleg direkt nem látunk bele az örökbefogadó pár kálváriájába, mert az szintén egy másik, önálló történetért kiált. Az is annyira bonyolult élethelyzet lehet, hogy bizony ennek a film kereteit ismét csak szétfeszítené, ha a rendező az ő sorsukkal is foglalkozna. Így Szakonyi Noémi Veronika jó érzékkel döntött amellett, hogy csak Zsófira koncentrál, és a környezetéből épp annyit láttat, ami az ő tragédiájának megértéséhez feltétlenül szükséges. Ennek ellenére mind az édesanyát megformáló Járó Zsuzsanna, mind az örökbefogadó szülőket, Emmát és Gábort játszó Balsai Móni és Mészáros András remek alakítást nyújt.
Román Katalin Zsófiként pedig – élete első filmfőszerepében – azért kiváló, mert minden rezdülésével képes érzékeltetni a döntései súlyát. Azt is, amikor eltolja magától annak a lehetőségét, hogy megnézze a babáját, és azt is, amikor ezt megbánja, és ezen változtatni szeretne. Még a hat hetes határidő lejárta előtt… Ám akárhogy is dönt, csak az derül ki: számára, az ő szorongatott élethelyzetében egyszerűen nem létezik jó döntés. Csak rossz döntések sorozata van, és ez a sorozat – gondolkodhatunk el a látottakon – félő, hogy ennek a leányanyának és idő előtt felnőtté vált kamasznak az egész további életét negatívan fogja befolyásolni. Félő, hogy ilyen „kezdet” után nem lehet nyerni. Maximum a pingpongasztal mellett, de sanszos, hogy még ott se.
A megrázó történetet március 23-ától keressék az Apolló mozi kínálatában.
Gyürky Katalin
Hozzászólások