Debrecen egyik forgalmas útszakaszának felújítása régóta lógott a levegőben, szakaszokban ugyan, de a környező utcák és a keresztező vasúti átjárók is átestek már rekonstrukción. Most nyílt eljárásban keres a munkálatokra kivitelezőt az önkormányzat.
Ma reggel jelent meg arról a nyílt közbeszerzési eljárásról a kiírás, mely Debrecen egyik legforgalmasabb útjának, a Kishegyesi útnak a teljes rekonstrukciójához, – bizonyos szakaszokon- szélesítéséhez keres kivitelezőt. A tervek szerint az M35-ös felhajtó és a vasút közötti szakaszon újulna meg az útfelület teljes szélességében, valamint a vasút és Határ út által közrezárt szakaszon kerékpárutat létesítenének.
Emellett a Pósa utca-Kishegyesi úti csomópont megkapná a régóta áhított jelzőlámpát, akárcsak a Határ út-Kishegyesi úti kereszteződés is. Utóbbinál egy gyalogátkelőhelyet kis kiépíttetne az önkormányzat. Az érintett útszakaszokon új buszmegálló, füvesítés és a becsatlakozó utak (Nádsíp utca, Császár Péter utca, Tócópart utca) burkolatának megerősítése is a kiírás része.
A munkálatokra 12 hónap áll rendelkezésre, az ajánlatokat március 4-ig várja Debrecen Önkormányzata. A beruházással tovább javítanák a Határ úti Ipari Park megközelíthetőségét.










Hozzászólások