Sötétségbe borult a város. Elsőre ez nem is tűnt akkora problémának, hiszen éjszaka történt, akkor meg jobb esetben alszik az ember. Mi is pontosan ezt tettük aznap este, csak sajnos a drága kisfiam nem így gondolta. Felkeltünk hát mind, éjnek évadján, és ekkor eszméltünk, hogy az orrunkig sem látunk, s most a szokásos kis éjjeli lámpák sem segítenek. Ezen az aprócska problémán hamar túllendültünk – tekintve, hogy jobbszeretünk ilyenkor aludni – igyekeztünk ezt megértetni gyönyörű gyermekünkkel is. Az üzenet kisebb nagyobb sikerrel átment, s ha apró megszakításokkal is, de sikerült átaludni az éjszakát.
A reggeli rohanós, kapkodós napindító rituálék közepette eszméltünk, hogy bizony az a bizonyos áramkimaradás még mindig tart. Nincs melegvíz, sebaj. Nincs hajvasaló, sebaj. Nincs mikró, sebaj. Nincs hűtő, sebaj. Nincs villany, sebaj. Nincs pirítós, oda se neki! A viszontagságok ellenére sikerül elkészülni, beültetni a gyereket az autóba, és indulhatunk a bölcsibe, ha nem fogunk ki nagy sort, még be is érünk időben. Az első kereszteződésnél nincs lámpa. Furcsa, de előfordul az ilyesmi, most érthető is, nincs ugyebár áram a környéken se. A rádióban mondják, hogy a városban több helyen baleset van. Előttünk is az van. A következő lámpánál hatalmas sor, nem baj, kivárjuk. Eltelik tíz perc, állunk. Tizenöt, várunk. Még néhány, közben sokan feladják és megfordulnak. Én is idegesen nézem az órát, telik az idő. Végre elindul a sor, baleset, rendőrök mindenfelé, de lámpa, az nincs. Megyünk tovább, ott sincs, de még amott sem. Így megy ez napközben is. Mindenki találgat, izgul, kérdezősködik. Este hazaérve, rutinból csapódnak a kapcsolók, de fény nem gyúl sehol sem. S ekkor, túllépve a világvége és a pánikhangulat keserű elegyén, mécsesek gyertyafényes sorával ünneplőbe öltöztetett otthonunk melegében, tévé, internet és áram nélkül, sejtelmes félhomályban, összebújva, békésen megnyugodva a szívünkben is fényt gyújtott e meseolvasással töltött pár zavaros óra.
SKGy
Hozzászólások