A vízelvezető árkon keresztül lesodródott az útról egy ukrán felségjelzésű távolsági autóbusz a 4-es főút 316-os kilométerénél, Kisvárda közelében. A katasztrófavédelem tájékoztatójában azt írta, hogy a kisvárdai hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, valamint hátsó biztonsági ablakát kéziszerszámokkal betörték, és mentőboard segítségével, a mentőszolgálat munkatársaival közösen három embert kiemeltek az autóbuszból, amelyen több mint ötvenen utaztak.

A rendőrség közleménye alapján a közúti közlekedési baleset hajnali 2 óra 4 perckor történt. A helyszínelést követően pedig az útlezárást 4 óra 30 perckor feloldották. A baleset körülményeit a Kisvárdai Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja.
FRISSÍTVE 11:19-kor!
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője ma délelőtt 11 órakor arról tájékoztatta az MTI-t, hogy huszonöt embert vittek kórházba a 4-es főúton szombat hajnalban Kisvárdánál balesetet szenvedett ukrán busz utasai közül; egyikük sincs közvetlen életveszélyben, és gyerek sincs a sérültek között. Győrfi Pál elmondta: a 25 sérült közül 4 ember állapota súlyosabb, esetükben törések és belső sérülések gyanúja merült fel. A könnyebben megsérült 21 ember zúzódásokat, kisebb sérüléseket szenvedett. A 25 sérültet öt kórházba – Kisvárda, Miskolc, Sátoraljaújhely, Nyíregyháza, Mátészalka – szállították. A baleset helyszínére 16 mentőegység érkezett.
Hozzászólások