A napokban a mozikba kerülő, Tóth Barnabás rendezte Akik maradtak című filmet nemcsak azért ajánlom megtekintésre, mert ez az a vizuális alkotás, amely az idei filmtermésünkből harcba szállhat az Oscar-díjért. Ez esetben ugyanis ez csak az egyik figyelemre méltó tényezője ennek a produkciónak.
A film másik érdekes összetevője, hogy a forgatókönyve a pszichológus F. Várkonyi Zsuzsának a mindeddig egyetlen szépirodalmi művéből, a 2004-ben íródott Férfiidők lányregénye című alkotásából készült. F. Várkonyi Zsuzsának ezt a holokauszt-témában írott regényét – tudtuk meg egy vele készített interjúból – többen próbálták már megfilmesíteni, de mindeddig minden ilyen irányú próbálkozás kudarcba fulladt. Tóth Barnabás azonban valamire itt nagyon ráérzett, ami F. Várkonyi Zsuzsát is meggyőzte.
S hogy mi ez a valami? A filmet sokan – tévesen – „posztholokauszt Lolita-történetként” aposztrofálják, ám véleményem szerint Tóth Barnabás a regénynek épp azt a szegmensét tudja rendkívül érzékenyen láttatni, amely a két főhős, a tizenhat éves Klára (Szőke Abigél) és a negyvenkét éves Aldó (Hajduk Károly) kapcsolatára vonatkozik: azt, hogy ebből mindenféle „Lolita”-vonás hiányzik. Ez a véletlen folytán – egy orvosi vizsgálat alkalmával – összesodródó két ember egészen másért „kapaszkodik össze” a filmben. Az egyedülálló orvos, Aldó az árván maradt kamaszlány, Klára nevelőapjává korántsem azért válik, mert a férfinak bármiféle „hátsó szándéka” lenne a lánnyal. Hanem azért, mert – derül ki a lassú folyású film történetéből – mindketten elvesztették pár évvel ezelőtt a teljes családjukat Auschwitzban.
A film egyetlen kevésbé kidolgozott pontja egyébként ez: ha nem olvassuk el a film előzetesét, s nem figyelünk az egyik képkockára, mely szerint 1948-at írunk a történet kezdetén, a holokauszt-veszteségekre csak nagy nehezen jövünk rá. Az elején nem értjük, hogy a férfi miért van egyedül, s nem látjuk át, hogy a kislánynak hol vannak/voltak a szülei és a kishúga, akiket ő még mindig élőkként emleget. A film csak lassanként csepegteti róluk az információkat, talán épp azért, mert Tóth Barnabás a történetből nem az elvesztettekre, hanem tényleg az „itt maradottakra” koncentrál. Annak a két embernek a sorsára, akiknek épp azért van szükségük egymásra, mert a filmben elhangzó egyik mondat szerint „ők jártak rosszabbul”: ők megmaradtak, itt maradtak a rengeteg, elfojtott szeretettel és vággyal az elvesztett családtagjaik iránt, s ezzel a nehéz lelki teherrel kénytelenek tovább élni az életüket. Sokáig azt hiszik, hogy magányosan, de aztán a sors vagy a véletlen mégis úgy rendezi – s ez a film egyik fontos mondanivalója –, hogy ne feltétlenül maradjon egyedül az, aki mindent és mindenkit elvesztett.
A két ember kapcsolata épp ezért a háttér miatt tényleg különös, s furcsasága persze feltűnik az akkori titkosszolgálat embereinek is. Rajtuk keresztül hozza be Tóth Barnabás a filmjébe a II. világháború utáni magyar történelem mindennapjait, a diktatúra jellemzőit. S csak egy alkalommal, amikor Aldó azt hiszi, hogy épp érte jött az a bizonyos „fekete autó”, fedezhető fel a férfi és a lány közötti összekapaszkodásban, ölelésben némi szexuális vonás. Ám F. Várkonyi Zsuzsától erre a pillanatra is kapunk egy érvényes magyarázatot: a halálfélelem ugyanis a pszichológus szerint szexualizál. Tehát annak a lánynak a számára, aki már minden, számára fontos családtagját elvesztette, egy újabb veszteség, Aldó esetleges mellőle való elhurcolása az összekapaszkodásnak ezen a ponton másfajta színezetet is képes adni. De mindez tényleg csak egy pillanatig tart, köszönhetően a férfi ebben a helyzetben is megmaradó józan eszének.
E pillanaton kívül azonban még számos olyan jelenet van a filmben, amely mélyen elgondolkodtatja a nézőt ennek a két, életkorban, nemben, és életkori különbségeikből adódóan gondolkodásban is különböző embernek a kapcsolatáról. Bár a szereplők életkora is rendkívül érdekes: Aldó az egyik kérdésre, hogy hány éves a nevelt lánya, egy helyütt ezt válaszolja: öt és hetven között bármennyi tud lenni. A felnőtt és gyermeki mivolt is keveredik tehát a filmben, hol az egyikük, hol a másikuk tud egy-egy helyzetben felnőttebb módon viselkedni, s véleményem szerint ez a képességük is még inkább egymás karjába löki őket. Hangsúlyozom, mindenféle szexuális felhang, mindenféle „lolitás” hajlam nélkül.
Gyönyörű film. Csak remélhetjük, hogy az Oscart odaítélő bizottság is annak látja majd. Nézzék meg, és győződjenek meg a gyönyörűségéről Önök is. Az Apolló mozi repertoárján megtalálják Tóth Barnabás alkotását.
Gyürky Katalin
Hozzászólások