2023. október 31-én, kedden Potapi Árpád János, a nemzetpolitikai államtitkár átadta Nagyváradon a Szent László Óvoda új épületszárnyát.
Potápi Árpád János, a nemzetpolitikai államtitkár felidézte: 2016-ban határozott a kormány arról, hogy elindítja az óvodafejlesztési programot. A negyedik ütem végéhez közeledő támogatásból eddig 155 új óvoda épült Magyarországon kívül, szerte a Kárpát-medencében, és 725 óvodát újítottak fel – tette hozzá.
A tágabb értelemben vett Erdélyben, a Partiumot és a Bánságot is beleértve 90 új építésű óvoda, illetve bölcsőde készült el, és 388-at újítottak fel, illetve bővítettek ki a program keretében – magyarázta Potápi Árpád János.
Az óvoda névadójáról, Szent László királyról szólva a nemzetpolitikai államtitkár kiemelte: a lovagkirály összeköti a közép-európai népeket, és összeköti az egész magyar nemzetet, a szent király emlékét őrző Nagyvárad történelme és a kultúrája elválaszthatatlan a magyar nemzet, Magyarország történelmétől, kultúrájától.
Az óvoda a magyar kormány több mint 270 millió forintos támogatásával épült, a bővítéssel mintegy 130 gyermek befogadására vált alkalmassá. Az épületben egy tanmedence is a fiatalok rendelkezésére áll – emlékeztetett a nagyváradi óvodaavatásról beszámoló Maszol.ro hírportál.
Kedden az óvodafejlesztési program egy másik beruházását, az érsemjéni bölcsőde új épületét is felavatták a Partiumban, ez szintén Magyarország kormányának támogatásával, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség partnerségével valósult meg.

Forrás: MTI










Hozzászólások