Debrecen önkormányzata számos partnerrel együttműködésben életre hívta A víz a közös kincsünk elnevezésű kampányt, amelynek célja a lakosság figyelmének felhívása az esővízgyűjtés fontosságára. A kampány keretében esővízgyűjtőket lehetett igényelni a déli városrészben élőknek, melyeket szeptember 22-én vehettek át.

Az esemény kapcsán Papp László, Debrecen polgármestere elmondta, hogy az önkormányzat nagyon sok olyan akciót indított már el, amelyek hozzájárulnak a város környezettudatos működtetéséhez, szépítéséhez. Régóta ismert tavasszal az egynyári virágok, ősszel a lombgyűjtő zsákok osztása. Ezt a sort egészítette ki az önkormányzat nemrég egy új kezdeményezéssel, az esővízgyűjtőkre való pályázás lehetőségével. Nagyon népszerű volt ez a pályázat, mert a Debrecen érintett, déli városrészében élők rövid idő alatt mind a 485 darab rendelkezésre álló esővízgyűjtőt igényelték. Ezeknek a kiosztására kerül sor 2023. szeptember 22-én – pénteken –, illetve a hét végén. Ennél is többen szeretnének azonban még ilyen esővízgyűjtőket, ezért az a döntés született, hogy ez az akció városszerte folytatódni fog.

Egyre több az olyan eső, melynek során viszonylag rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék hullik Debrecenben is. Papp László véleménye szerint – mivel a fenntarthatóság életünk nagyon fontos része – ennek a csapadéknak egy része az esővízgyűjtés segítségével megtartható lenne öntözési célra, s ezzel nagyon sok, ma még locsolásra használt ivóvizet lehetne kiváltani.
Forrás: Debreceni Városháza Sajtóosztálya
Hozzászólások