„Menjünk a Marsra” – énekelte a Zaporozsec zenekar szombat este a Nagyerdei Víztoronyban, Debrecenben. Habár a fiúk a Marsra nem is, de otthonuktól igen messze utaztak, hogy a cívisvárosban is felcsendülhessenek dalaik. A szentgotthárdi csapat énekes-gitárosával, Varga Bencével, a koncert előtt beszélgettünk.
Viszonylag rég alakult a zenekar (2004), ám csak nemrégiben kezdték el megismerni a neveteket. Hogyan verbuválódott össze a Zaporozsec? Mennyire volt jelen a zene a gyerekkorodban?
Mindig jelen volt, egy őrülettel kezdődött. Apukám egyik nyaralásunk során egy Beatles kazettát rakott be a kocsiban. Az akkor valahogy annyira megtetszett, hogy utána nekem is gombafrizurám lett, elvettem anyukám csehszlovák gitárját a falról és elkezdtem gitározni tanulni. Előtte egyébként a zeneiskolában hegedülni tanultam, zenével foglalkoztam. A többiek autodidakta módon tanultak zenélni. Viszonylag szerencsés embereknek mondhatjuk magunkat, mert a srácokkal körülbelül általános iskolás korunk óta csinálunk ilyen-olyan zenekarokat, jó ideje már Zaporozsec néven. Egyébként hárman kezdtük: Papp Dávid a basszusgitáros, Hoffmann Máté a dobosunk és én, később –négy-öt évvel ezelőtt – csatlakozott hozzánk Balaton Gergely, aki szintén gitáros. Igazából ez egy hobbi, szerelemprojekt volt mindig is.
Lehetőségetek volt a Nagyszínpadon is részt venni, ez milyen tapasztalatokat adott a csapatnak?
A Nagyszínpad Tehetségmutató programról azt kell tudni, hogy nem jelentkezni kell, hanem előzetes meghívás alapján kerülnek előzetes válogatásba a zenekarok egy szakmai grémium előtt. Ebből a szempontból is megtiszteltetés volt, hogy a harmadik körbe a mi kis zenekarunkat is beválogatták. Ez egy nagy élmény és nagy lehetőség is a résztvevőknek, ugyanis sok fesztiválra juthatnak el a zenekarok és a közmédia is jobban megismeri őket. A szereplésünket nagy munka előzte meg, egy pozitív élmény volt számunkra, hogy végre ilyen körülmények között is bemutatkozhattunk. Eddig csak a közönség szavazott, idén pedig újdonságként már a zsűri is. Viszonylag felkészültünk minden eshetőségre, mi léptünk fel utolsóként. Gondoltuk, hogy kapunk hideget-meleget, ez így is lett. A jogos kritikát pedig igyekeztünk komolyan venni és változtatni rajta, úgyhogy mindenképpen hasznunkra vált a szereplés.
Milyen érzés volt a kisebb fellépések után a nagyobb fesztiválokon is színpadra állni?
A soproni Volt Fesztiválon már többször felléptünk, ami új volt, az a Strand és a Sziget Fesztivál. Kezdőzenekarként szerepeltünk, de tök jó érzés volt, hogy a viszonylag korai koncerteken is egész nagy volt a közönség, ami nagyon jó visszajelzés volt számunkra.
A legnépszerűbb dalotok, az Azon az éjszakán egy nagyon híres és kedvelt sláger, Tom Odell Another Love című szerzeményének feldolgozása. Tudatosan nyúltatok egy ilyen népszerű dalhoz, hátha nektek is meghozza a sikert?
Nem volt semmilyen hihetetlenül kitalált koncepció, hogy most egy világslágert veszünk elő. Nagy kedvencünk Tom Odell. Személyiségében hozzám közelálló, visszafogott srác, de teljesen véletlen, hogy éppen az ő dalát dolgoztuk fel. Igazából úgy jött az ötlet, hogy az egyik barátom megkért, fordítsam le ennek a számnak a szövegét a húgának. A fordításban már voltak olyan szövegdarabkák, amik megtetszettek, hogy akár működhetnek magyarul is. Ezt javasoltam a zenekarnak, hiszen miért ne próbálnánk meg egy ilyet is? Végül pedig elkészült. A sztori érdekessége még az, hogy majdnem nem került fel ez a zene a nagylemezünkre. Mivel a feldolgozásokat engedélyeztetni kell, így ennek a folyamatnak a végét mindenképpen meg kellett várni. Amikor benyújtottunk az itteni kiadónak a kérelmünket, mondták, hogy rendben van. Azt viszont, hogy mikor kapunk választ, nem tudták megmondani. Azt mondták, lehet két hét, de akár két év is, mire visszajeleznek. Akkor éppen a nagylemez megjelenésének küszöbén álltunk, és döntenünk kellett, hogy várunk, vagy kihagyjuk ezt a dalt. Végül az engedélyt a legutolsó nap utolsó óráiban kaptuk meg, így került fel a lemezre. Ez érdekes véletlenek sorozata volt.
Mennyire gondolkodtok feldolgozásokban? Az albumon ugye Weöres Sándor Valse triste című versét is megzenésítettétek.
Ezek mindig véletlen jönnek, nem tudatosan kerestük ezeket a lehetőségeket. Például nemrégiben jött egy Quimby dal feldolgozásának a lehetősége. Felkértek minket is a 25 éves fennállásuk alkalmából, hogy a Tükröm tükröm című albumokra csináljuk meg a mi verziónkat egy dalukból. Szerencsésnek éreztük magunkat, hiszen nagyon megtisztelő volt ez a felkérés. Így tényleg az a kép alakulhat ki rólunk, hogy a feldolgozásokra utazunk. Ezek sosincsenek megtervezve. A vers megzenésítése is véletlenül alakult. Az egyetemen Fűzfa Balázs szombathelyi irodalmár, akinek a nevéhez a 12 legszebb magyar vers program köthető, Jordán Tamással több száz diákot szavaltatott mindig. Én mint egyetemi hallgató vettem részt a Weöres Sándor Valse triste konferencián, és valahogy jött az ötlet, hogy megzenésítem. Sokáig egy szál akusztikus számként létezett, de annyira megtetszett, hogy ezt is megcsináltuk a zenekarral.
Mennyire fontos a dalszöveg tartalma, hogy ne csak közhelyek sorozata legyen benne?
Alapvetően nem tartom ilyen hihetetlenül fantasztikus dalszövegírónak magam, de ha már magyar dalszövegek vannak, fontosnak és elengedhetetlennek tartom. Az az igazság, hogy az angol nyelvű zenében sokkal könnyebben meg lehet úszni ezt a dolgot, hiszen szinte bármilyen bugyuta szöveg működni tud. A magyarban sokszor érezhetjük, hogy ez éppen giccses vagy nem működik prozódiailag. Sokkal több munka van benne, remélhetőleg ez érződik a számainkban, de elsőként mindig a zenére fókuszálunk. Előbb a zene van meg, utána a dalszöveg, de igyekszünk az utóbbira is nagy hangsúlyt fektetni.
Melyek azok a magyar zenekarok, akiknek nyomot követitek a pályáját vagy netán hatással is vannak a zenétekre?
Ez érdekes kérdés, mert azt, hogy ki van éppel hatással ránk, így nem tudom megmondani. Sok magyar zenekar van, akit nagyon szeretünk, de a saját kis világunkat próbáljuk megteremteni magunknak. Ne a Quimby-hez, a Tankcsapdához vagy a Kispál és a Borzhoz hasonlítsanak minket, hanem mi legyünk a Zaporozsec zenekar. Ebben sok a munka és tudatosan nem akarunk senkire se hajazni. Aki figyel, az hallja, hogy például dalszövegekben nagyon erősek a magyar alternatív zenék. Ezen nőttünk fel, nagy hatással voltak és vannak ránk, de a zenénkben inkább ilyen brites gitárzenét csinálunk.
A Zaporozsec stílusa már kiforrott vagy még alakulóban van?
Ez nem előre eldöntötten működik, útközben alakul. Igyekszünk mindig valamilyen műfajba belecsípni, belekóstolni, ettől izgalmas az egész. Én ezért élvezem a Zaporozsec létet, hogy nincs kimondott stílus, amit játszunk. Mindent szeretünk kipróbálni, nincsenek megkötések. Sőt, ez a lényeg, hogy kalandozzunk. Aztán a végén, ha valaki tud mondani valami definíciót, hogy milyen volt a Zaporozsec zenekar, annak örülünk, de alapvetően nem így működünk. Az új utak keresése jellemez minket.
Az új utakat említve, várható egy újabb nagylemez? Min dolgoztok éppen?
Ebben a hónapban még a Valse triste című számhoz készítünk egy klipet, és akkor nagyjából ezt az albumot így lezárjuk. Már dolgozunk az új számokon, egy hórukkra valószínűleg nem fogunk elkészíteni egy egész lemezt, talán fél év vagy egy év múlva lesz kész. A tervek szerint a következő egy-két hónapban három számot fogunk rögzíteni, aztán szépen lassan rögzítjük a többit is.
A civil munkáitok mellett mennyire van erre idő?
Örültünk is, de nagy teher is volt ez a nyár nekünk, hiszen nagyon sok koncertünk volt. Egyelőre elmondhatom, hogy toleráns munkahelyeink vannak, így ezt meg tudjuk oldani. A próbák akkor zajlanak, ha éppen nem koncertezünk és van egy kis időnk. Remélem, hogy hamarosan ott tartunk majd, hogy ha azt mondom, ez nem megoldható, akkor az azt jelenti, hogy annyira jól működik a zenekar, hogy ebből élünk majd meg.
Vass Kata
(Fotók: Zaporozsec zenekar)
Hozzászólások