A legendás amerikai rock and csapat közleményét a HammerWorld idézi, melyben az áll, hogy Steven Tyler jelenlegi egészségi állapota nem teszi lehetővé a fellépéseket, most egy újabb kezelési programon vesz részt.
“Ahogyan sokan tudjátok, szeretett testvérünk, Steven évek óta dolgozik a józansága megőrzéséért. Nemrég megműtötték a lábát, hogy visszatérhessen a színpadra, és miközben a fájdalmát igyekezett csillapítani, visszaesett. Önként jelentkezett egy kezelési programba, hogy az egészségére és a gyógyulására összpontosíthasson.
Őszinte sajnálattal kell tájékoztatnunk a rajongóinkat és barátainkat, hogy le kell mondanunk a Las Vegas-i első koncertsorozatunk állomásait júniusban és júliusban, amíg Steven a gyógyulására koncentrál.
Szeptembertől azonban folytatjuk a 2022-es koncertezést, és amint tudunk, tájékoztatunk mindenkit a további friss hírekről. Nagyon sajnáljuk, hogy ennyi embernek okoztunk kellemetlenséget, különösen a leghűségesebb rajongóinknak, akik gyakran nagy távolságokat tesznek meg, hogy megnézzék a koncertjeinket.
Köszönjük a megértéseteket, és hogy támogatjátok Stevent ebben az időszakban.”
Az Aerosmith eredetileg idén júliusban a budapesti Puskás Arénában is fellépett volna, de az európai turnét a Covidra-helyzetre hivatkozva már korábban lemondták a zenészek.
Hozzászólások