Napjainkban nem mondható kifejezetetten népszerű hivatásnak az, ami a Kocsis kések vállalkozás megalkotójának maga az élet. Ferenc 2001-től tagja a Magyarországi Kovácsműves Céhnek, a hétköznapokban pedig a művei által hagyományápolással is foglalkozik: gyönyörű magyar kézműves bicskák, kések elkészítésének szentelte az életét. Munkájával nemcsak gyűjtők és civilek elképzeléseit formálja valósággá, hanem egy olyan szakmát is életben tart – a többi késkészítővel egyetemben – amely a magyarság kultúráját gondozza.
Az interjúból kiderül, hogy beszélgetőpartnerem miért választotta ezt a foglalkozást, milyen volt a kezdet kezdete, és hogyan lehet egy szúró- vágóeszközt műalkotásként értelmezni.
A kérdésre, hogy hogyan találkozott először bicskákkal, Ferenc válasza szinte sorsszerűnek tűnik:
Minden ismert felmenőm mezőgazdasággal foglalkozott, és akkoriban még a mezőn dolgozó emberek napi használati tárgya volt a bicska, így a találkozás nagyon korán megtörtént, néhány éves koromban. A kézműves szakmák iránti vonzalmam is viszonylag hamar kialakult, 10-12 évesen először csak faragtam, majd gimnazista koromban kések készítésével is próbálkoztam.
Döntő pillanat az életemben érettségi előtt történt 1985-ben, amikor egy tavaszi vásár alkalmával találkoztam Szoboszlai Gábor rézművessel, akinél olyan gyönyörű pásztorbicskák voltak, hogy teljesen elvarázsoltak.
Pályaválasztás előtt álltam és a családom szerette volna ha továbbtanulok, azonban nem sikerült a felvételim, így bekéredzkedtem Gabi bácsi műhelyébe és onnantól kezdve okítgatott a bicskakészítés csínjára-bínjára. Aztán persze a család vágya is teljesült, mert jelentkeztem egyetemre, felvettek, majd elkezdtem a Debreceni Egyetem Agrártudományi szakát, a bicskakészítés pedig hobbi szinten maradt meg.
Amikor az egyetemnek vége lett, történt egy nagy váltás Magyarországon, agrármérnökre nagyon kevés szükség volt, így elkezdtem fontolgatni, hogy a hobbimból fogok megélni, aztán így is történt.
Hogy nézett ki a bicskakészítés eltanulásának folyamata?
Szerintem ő csak viccből mondta, hogy „Gyere fiam, megtanítom én ezt neked!“ de én 18 éves srácként komolyan vettem, becsengettem –debreceni lakos volt – mondtam, hogy itt vagyok.
Kicsit elkerekedett a szeme, mondta, hogy gyere beljebb, mutattam neki az addigi munkáimat, megmutatta mi a hiba, mit hogy csinál és egy hét múlva már késeket gyártottam nála. Tulajdonképpen az egyetemi évek alatt ez a munka keresetkiegészítés volt: amikor volt egy kis időm hétvégén, vagy vizsgaidőszak volt, akkor mentem Gabi bácsihoz dolgozni.
A rendszerváltás utáni Magyarországon belevágni az ismeretlenbe. Mennyire volt nehéz a szakma kezdete?
Nagyon nehéz volt, tekintve, hogy a családban senki nem foglalkozott hasonlóval, tehát a tárgyi feltételek sem voltak adottak, vagy csak nagyon minimálisan, így a legalapvetőbb fémmegmunkáló eszközöket is be kellett szerezni.
„Egy kézműves műhely feneketlen, mindig lehet költeni rá, eszközöket beszerezni.“
Amikor kezdtem, számomra nagy volt az eszközhiány. Olyan csiszológépekről mint amelyek ma vannak nem is álmodtam, azonban fontos megemlíteni, hogy az alapelv nem módosult: forog egy kerék, amelyen csiszolóanyag van, csak a kerék és a csiszolóanyag minősége változott nagyon sokat.
Tehát igen, nagyot fejlődött ilyen téren a világ, illetvea szocialista gazdaság teljesen más volt, hiánygazdaságnak is nevezhetjük.Valószínűleg a világ más részein voltak már sokkal fejlettebb dolgok, denálunk óriási technikai lemaradás volt.
A világ említett más részein, a kések, bicskák mennyire másabbak, mint hazánkban?
Magyarországon a bicskakultúra konzerválódott 19. század végi szinten, ami jó és rossz is egyben. Ez is a sajátos történelmi fejlődés eredménye, hiszen Magyarországon nem alakultak késgyárak.
Azt gondolom, hogy hasonló bicskák mindenhol voltak, viszont ahol kialakult modern gyáripar, a kézműves késkészítés megszűnt, a formavilág eltűnt, mert a gyáripar ezeket a termékeket nem tudja költséghatékonyan gyártani. A második világháború után a politikai viszonyok a kisipart – ami a lakosság számára csupán használati cikkeket gyártott – bizonyos szinten engedték létezni, de nem engedték továbbfejlődni, 1945 után pedig teljesen kizárt volt a gyáriparrá történő alakulás.
Ennek köszönhető, hogy a ’90-es évek elején még egyáltalán létezett ez a szakma, az utána elkövetkezendő években pedig valahogy divattá vált.
Ahogy megnyíltak a határok, rengeteg külföldi termék jött Magyarországra, divatosak és kapósak voltak, jogos félelmünk volt, hogy nem lesz igény a munkánkra, aztán hirtelen felkapottak lettek az árucikkeink, a kézműves termékek.
Azt lehet mondani, hogy a kézműves bicskák még soha nem voltak ennyire kelendőek, mint most – még a rendszerváltás körüli időkben sem.
Mennyi idő elkészíteni egy viszonylag egyszerű szerkezetű bicskát?
Nagyon függ a részletektől, viszont az alapkivitelezésű darabokat szériában csináljuk, így 12 darabot fejezek be egyszerre.Azok esetében az egy darabra vetített munkaidő ráfordításanéhány óra. Ebben nincs műhelytakarítás, karbantartás, alapanyag beszerzés, csak az elkészítés.Egy gyűjteményi darab elkészítése ennek sokszorosa, azonban jelenleg inkább szériákat csinálok. Természetesen volt ez másképpen is, dolgoztam megrendelésre is, de most szériákban gondolkodom.
Ha visszatekint, mit gondol, már elérte a szakma csúcspontjait, mérföldköveit?
Mindig mások a célok, azonban az önmegvalósítás igénye mindig meg kell, hogy legyen, tehát most is vannak ötleteim amiket szeretnék megvalósítani. A díjakat, okleveleket talán már nem hajszolom annyira, mint fiatalkoromban.
Melyik számít nagyobb elismerésnek: a díjak, oklevelek megléte vagy az egyre szélesedő vevői kör?
Összefügg ez a két tényező, szinte egymásból következnek, azonban a végső elismerés mégis az, hogy marad-e portéka az asztalon.
Most keresleti piac van, és ebben nagyon nagy szerepe a van a közösségi médiának, hiszen az információ végtelenül gyorsan áramlik, a kézműves technikáknak pedig megvan a korlátozottsága, hogy lehetetlen kétszer annyit készíteni, mint a készítő kapacitása. Jelenleg olyan kort élünk, amikor egyszerre szeretne sok ember hasonló dolgot, azonban ez a veszélye is, hiszen most, jelen pillanatban nem tudunk minden vevőt kiszolgálni.
Ez egy 19. században divatos úti étkészletnek a speciális helyi változata: a debreceni páros kés, amely egy védett helyi érték, hiszen a Helyi Értéktárban szerepel ez a típusú bicska. Az elkészítéséhez kevesebb, mint egy hét szükséges, ami körülbelül 20 szériabicska lenne. A két bicska között szerkezeti különbség nincs, csak motívumbeli változások vannak, viszont ezek mind hagyományos helyi motívumok. A kakas berakás egy régi debreceni minta, azonban igyekeztem ennek a saját változatát, értelmezését megalkotni a bicskán.
A nagyobb késről még nem esett szó, egy vadászkést láthatunk, amelynek a készítésénél egy régi fegyverkovács technikát elevenítettem fel, az úgynevezett damaszkolást. Különböző acélminőségeket kovács tűzben tüzihegesztettem, majd hajtogatás, csavarás sorozata után kialakult egy belső szerkezet és ez látszik a pengén felületi mintázat formájában. Igazából beszélhetünk munkaidőről: azon a késen majdnem kétszáz órát dolgoztam. –nyilatkozta Ferenc.
Melyik volt a legérdekesebb elkészített munkája?
Nagyon sok érdekes munkám volt, azonban ami a közelmúltban készült egy körülbelül harmincezer éves mamutagyar nyelű bicska, a pengéje pedig egy indiában talált 350 éves tégelyacél. Wootz-acélnak mondják szaknyelven, és nagyon kevés van belőle, a technológiája mára gyakorlatilag elveszett.
A külön késkészítőknek vagy késgyűjtőknek szervezett kiállításokon, vásárokon lehet ehhez hasonló anyagokat beszerezni. Magyarországon is szokott lenni, illetve a környező országokban: Szlovákiában, Csehországban, Ausztriában, Szlovéniában, amiért megéri elmenni.
Mennyire gyakran lát a készítők között fiatalokat?
Szerencsére látni őket is, viszont –ahogyan már említettem – az is számít, hogy most keresleti piac van, amelyhez nagyban hozzájárul a közösségi média: csoportok alakultak, ahol van lehetőségük megvitatni a kérdéseiket, megmutathatják a gyűjteményeiket és ez a könnyű információcsere bevonz sok fiatal készítőt is: tehát lesz utánpótlás.
Hozzászólások